BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Diák
Egy felejthetetlen kiállítás
2011.12.08.
Az évzárón volt egy kiállítás a rajzaidból, amiket a szülők, diákok, rokonok is megtekinthettek. Én is ott láttam a rajzaidat, és rögtön megtetszettek. Mikor kezdtél el rajzolni?

Az óvodában már felfedezett tehetség voltam. Kb. erre az időpontra tudnám datálni a rajzolásom kezdetét, de tulajdonképpen már előtte is „szépen”tudtam rajzolni, bár akkor még nem volt lehetőségem összemérni magam kortársaimmal rajztudás tekintetében.

Látom, hogy a portré műfaját részesíted előnyben. Mikor és hogyan alakult ki a szimpátia e műfaj iránt?

Hetedikes koromig nem nagyon rajzoltam portrékat csak ritkán. Aztán egyszer az egyiket megmutattam Lugosi Laci bácsinak és azt mondta, hogy érdemes lenne ezzel a témával komolyabban foglalkoznom, mert értek a dologhoz. Így született meg ez a portrésorozat. De most már kiöregedtem ebből a műfajból, úgyhogy elérkezettnek látom az időt, hogy témát változtassak.

Melyek a „büszkeségeid”?

Azok, amelyeket rendelkezésedre bocsájtottam.

Mit tartasz egy portré megrajzolásánál a legfontosabb dolognak? Hogyan tudod megfogni a személyiség lényegét?

Természetesen az, hogy tökéletes mása legyen az eredetinek, de fontosnak tartom a személyiség megragadását is. Ezt nem tudom hogy csinálom.

Főleg ceruzarajzokat láthattunk tőled. Festékkel, pasztellel, tussal dolgozni nem szeretsz?

Nem igazán. A festékkel és egyéb más eszközökkel való próbálkozásaim általában kudarcba fulladtak, de van kivétel. De remélem a jövőben sikerül megbarátkoznom velük is.

Úgy tudom Lugosi Laci bácsi a rajztanárod. Milyen a kapcsolat köztetek?

Nagyon jó a kapcsolatunk. Azért ,mert Laci bácsi nemcsak mint tanár végezte a kötelességét, segített kamatoztatni a tehetségemet, hanem őszintén törődött velem minden tekintetben. 

Mióta jársz rajzszakkörre? Hogyan telnek a szakkörök?

Az igazat megvallva alsós korom óta „járok” rajzszakkörre, de ez éveként változik. Például nyolcadikban egyáltalán nem látogattam a fent említett délutáni foglalkozást. Hogy hogyan telik egy rajzszakkör, az attól függ, melyik tanár tartja.

Azt hogy éppen mit rajzolsz, azt te választottad ki vagy Laci bácsi „dobott fel témákat”?

Igen ő is dobott fel témákat, de javarészt én döntöttem el, kiket fogok lerajzolni.

Mi a terved a jövőben a rajzzal kapcsolatosan? Szeretnél-e valami ehhez kapcsolódó foglakozást űzni?
 
Feltétlenül szeretnék rajzzal kapcsolatos foglalkozást választani. Hogy a tehetségemet, hogyan tudnám kamatoztatni, azt még nem tudom biztosan, de az a tervem, hogy festő leszek.

 

Publikálta: Diósy Anna
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium