BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Diák
Azért szerettem meg, mert nagyon jó tanároktól tanulhattam, nagyon élvezetesen...
2012.07.24.
Interjú Iván Mátéval (13.a), aki az OKTV-n történelem tantárgyból 22. helyezést ért el
Melyik tantárgyból indultál az OKTV-n? A verseny előtt milyen helyezésre számítottál és végül is mi lett az eredmény? Elégedett vagy-e az elért helyezéssel?

Történelemből indultam. A verseny elején a célom az volt, hogy bekerülhessek a döntőbe. A végére ez sikerült és az eredménnyel abszolút elégedett vagyok. Lehet, hogy tudtam volna még egy kicsit többet kihozni magamból de így is az összes szünetet végigtanultam.


Tudnál egy kicsit mesélni a versenyről?

A történelem OKTV véleményem szerint a legnehezebb versenyek közé tartozik. Mondom ezt azért, mert 3 fordulós és mindegyik forduló 2 részből all. A másik nehézség benne, hogy a második fordulótól kezdve, ahonnét már összeadódnak a pontok, nagy szerepe van a szakmai zsűrinek (esszék, pályamunka, szóbeli). Az első forduló első része az iskolai anyagra építkezik, ezzel kapcsolatban kérdeznek tesztszerűen. Az első forduló második része egy megadott szakirodalommal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik. Ha ez a két pontszám megüti a mércét akkor bekerül az ember a 2. fordulóba a legjobb 120 közé kb. A második forduló első része 4 db esszé. Ezt értékeli a zsűri és ha benne vagy a legjobb 60-ban akkor kérnek tőled egy pályamunkát (30 oldal) (én ekkor a 7. helyen álltam az esszé pontszámai szerint). A pályamunkát beadod és utána a kettő pontszámot (esszé+pályamunka) összeadják és ha benne vagy a legjobb 30-ban akkor döntőzhetsz. (én a pályamunka után a 12. voltam, s Bethlen Gábor udvaráról írtam). A döntő már "csak" szóbeli. Egyik részben egy tételt húzol és azt dolgozod ki, majd kérdez tőled a zsűri. A másik részén pedig a pályamunkádat véded meg. A végén a 2. és 3. fordulóban szerzett pontok alapján áll fel a rangsor (így lettem 22.). Első ránézésre úgy látszik: Ú, mennyit visszacsúsztam! De ez kétoldalú, mivel a végére bevallom már el is fáradtam egy kicsit, valamint a zsűri is igen "jószándékú" kérdéseket tett fel nekem.


Hány év munka és milyen jellegű készülés szűkséges ilyen kitűnő eredmény eléréséhez?

Sok év. Én már 3. éve indulok komolyabban töri versenyeken. A rengeteg készülés mellett azonban (mely legtöbbször szabadidőben történik) nagyon fontos volt nekem a mostani versenyben Isten kegyelme és hát segítsége mert hiszem hogy segített is. A sok összetevő mellett viszont hangsúlyozom, hogy ha nem fektettem volna az egészbe minkát nem is tudott volna Isten mit megáldani!!!


Ki volt a felkészítő tanárod és hogyan segített?

Dr. Kulcsár Árpád tanár úr. Többször összeültünk és megbeszéltünk témákat, a pályamunkánál segített könyvtárazni, átnézte és véglegesítette a munkámat. Ezen felül még házába is fogadott:) és ott tanultunk együtt. Nagyon szeretem Árpi bácsit és kifejezetten örülök annak, hogy végre ezzel az eredménnyel örömet tudtam neki is szerezni, s mutatni, hogy egyáltalán nem hiábavaló az odaszánt munkája!


Az elmúlt években is indultál ebből a tantárgyból versenyeken? Milyen eredményeket értél el?

Igen. A legelején a Savaria versenyen indultam még 9.-ben. Ekkor még nem jutottam tovább, bár igaz, hogy egy hét alatt kellett volna megtanulnom 2 tankönyvet ami annyira sikerült csak, hogy pár ponttal lecsúsztam. Aztán jövőre megpróbáltam újra, s a Zakival meg a Jordival be is jutottunk a döntőbe (ez is 2 fordulós verseny, de sokkal könnyebb mint az OKTV). Ekkor 12. lettem. Tavaly indultam először az OKTV-n de sajnos az esszéknél elvéreztem. Úgyhogy az idei eredményem a koronája egyenlőre a gimnáziumi történelem tanulásomnak :)


Miért szereted ezt a tantárgyat?

Azért szerettem meg igazából, mert  nagyon jó tanároktól tanulhattam, nagyon élvezetesen (és itt Károly bácsira is gondolok). Továbbá nekem a történelem egy olyan célt adott a gimnáziumban amelyért oda tudtam tenni magamat teljesen. Mivel nem mindig voltam "jó gyerek" ezért feltételekkel vettek vissza a suliba. A jó eredmények és a befektetett munka segített visszakapcsolódni az iskola vérkeringésébe és a régi, rólam kialakult rossz kép lebontásában is nagy szerepe volt! Nekem ez az egyik legkedvesebb tapasztalatom a történelemmel kapcsolatosan.


Ez a tantárgy a továbbtanulásod során is fontos szerepet fog betölteni?

Igen, mivel a jogi egyetemre szeretnék menni, ahol fontos tantárgy a töri.
Publikálta: Diósy Anna
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium