BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanórán kívül
Visszapillantás - Kalandozó magyarok a Székelyföldön
2017.01.03.
Amíg Budapest az igazak álmát aludta vasárnap reggel, mi felpakoltunk, elhelyezkedtünk, leleményes sofőrünk gyorsan megjavított egy rebellis ülést, és már indulhattunk is Erdélybe. Néhány biológia szempontból indokolt pihenővel és körülbelül háromszáz kilométerrel később meg is érkeztünk az Ady Endre által is kedvelt, immáron szépen felújított főtérrel rendelkező Nagyváradra. Megnéztük a nagyváradi nagy várat, az Ady Endre emlékmúzeumot (sajnos csak kívülről), az impozáns neológ zsinagógát, és természetesen a hangulatos, szecessziós épületekkel övezett főteret sem hagytuk ki.
Amíg Budapest az igazak álmát aludta vasárnap reggel, mi felpakoltunk, elhelyezkedtünk, leleményes sofőrünk gyorsan megjavított egy rebellis ülést, és már indulhattunk is Erdélybe.
Néhány biológia szempontból indokolt pihenővel és körülbelül háromszáz kilométerrel később meg is érkeztünk az Ady Endre által is kedvelt, immáron szépen felújított főtérrel rendelkező Nagyváradra. Megnéztük a nagyváradi nagy várat, az Ady Endre emlékmúzeumot (sajnos csak kívülről), az impozáns neológ zsinagógát, és természetesen a hangulatos, szecessziós épületekkel övezett főteret sem hagytuk ki.
 
1.      nap Szeptember 25. Vasárnap
 
Erdély kapujához, a Királyhágóhoz az idő sajnálatos létezése miatt csak sötétedés után értünk oda. Még szerencse hogy ezt a kaput” nem zárják be. Jól is néztünk volna ki. Bár nem lehet rossz onnan nézni a napfelkeltét. Lényeg a lényeg, sikeresen átkeltünk a hágón, és folytattuk utunkat a nap végállomása, Kalotaszentkirály felé.
Megérkezésünk után néhány percen belül örömmel konstatálhattuk, hogy vendéglátóink igazán kitettek magukért. Senki nem feküdt le éhesen. A vacsorát lövetően elfoglaltuk a szobáinkat, majd némi unszolás után az ágyainkat is, és nyugovóra tértünk.
 
2.      nap Szeptember 26. Hétfő
 
A napot egy kiadós reggelivel, utána pedig egy kalotaszentkirályi népművészeti kiállítás szemügyre vételezésével indítottuk. Ezt követően ismételten összeszedelőzködtünk és elindultunk Igazságos Mátyás szülővárosába, Kolozsvárra.  Itt a szokásos érdekfeszítő előadás, a főtér, a várfal, fent említett uralkodónk szülőháza, valamint egy kalandos sorsú templom megtekintése volt terítéken. A délutánt a tordai sóbányában töltöttük. A bánya minden várakozásunkat felülmúlta. Legkevésbé sem emlékeztetett a tipikus bánya/barlang sztereotípiára. Az óriáskeréktől kezdve, a pingpongasztalon és a mini golf pályán át a csónakázó tóig, minden volt, ami csak turista szem-szájnak ingere. A hab a tortán a látványos megvilágítás volt. Mindez 13 emeletnyi mélységben. Aki csak a kilátásban akart gyönyörködni az mehetett a panorámalifttel, aki mindemellett lábizomzata karbantartásáról is kívánt gondoskodni, annak ott volt a sólerakódásokkal díszített falépcső.
Az aznapi szállásunk Torockón volt. A vacsora és az elhelyezkedés után kaptunk egy kis szabadidőt, szóval, akinek nem lett volna elég a sóbányai lépcsőmászás, az kiegészíthette az edzésprogramját egy kis hegymászással is. Este mikor kimentünk a falu melletti síkságra - Fenséges darabkája ez az érintetlen természetnek - és feltekintettünk az égre páran látni vélték Csaba királyfi lovasait a Tejúton. Olyan csillagos-tejutas éjszakai égboltot még életemben nem láttam, mint akkor ott a Székelykőről.
Ez után már nem maradt más hátra, mint megemészteni a vacsit, és aludni egy nagyot.
 
3.      nap Szeptember 27. Kedd

Majd Reggel a csoport legbátrabbjai felmásztak a Székelykövet körülvevő sziklákra, természetesen csak olyan magasra hogy utána kényelmes tempóban visszacammoghassanak reggelizni. A reggeli elfogyasztása után könnyes búcsút vettünk a Székelykőtől, Torockótól, bevásároltunk kürtős kalácsból, és Marosvásárhely felé vettük az irányt. Érkezés után, egy rövid fejtágítást követően tanáraink ismételten demonstrálták belénk vetett bizalmukat, és szabadjára engedtek minket, hogy ki-ki saját tempójában és érdeklődése szerint fedezhesse fel a belvárost.
Marosvásárhely után bepótoltuk a tavaly elmaradt segesvári városnézést. Azt kell, hogy mondjam, az óváros méltán a Világörökség része.
Az utolsó kihívás a keddi napra az volt, hogy lehetőleg épségben és egy darabban eljussunk Sepsiszentgyörgyre. A küldetést teljesítettük. Szobáinkat abban a boldog tudatban foglaltuk el, hogy most pár napig végre nem kell reggelente bőröndökkel megpakolva lépcsőt mászni.
 
4.      nap Szeptember 28. Szerda
 
A napon másodikként (az első természetesen a reggeli volt) a helyi Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményét böngésztük végig, aláfestésként pedig segítőkész idegenvezetőnk osztotta meg velünk az érdekesebbnél érdekesebb információkat. Miután mindenki kiművelődte magát, továbbálltunk.
Prázsmár volt a következő állomás. Itt mindenki testközelből tapasztalhatta, hogy mitől is erődtemplom az erődtemplom, a falba is betekintést, sőt bebocsájtást nyerhettünk, akinek kilométerhiánya volt, körbe is sétálhatta az erődöt.
Prázsmár után Brassóba mentünk. Itt a szászoktól Segesváron már tapasztalt építészeti stílusban épült belvárosban töltöttünk pár órát. Elsőként a várostörténeti múzeumban tettünk egy szemlélődő sétát, majd a jól megérdemelt szabadidő keretében bejárhattuk a főtér környékét, vásárolhattunk szuvenírt az otthonmaratottaknak, vagy ebédelhettünk/uzsonnázhattunk egy jót.
Este, a Mikes Kelemen Líceumba visszaérve alkalmunk nyílt egy kis szocializálódásra, melynek keretében beszélgethettünk a minket fogadó diákokkal, valamint szemtanúi lehettünk egy érdekes előadásmódú, kissé elvont színdarabnak, egy kolozsvári társulat tolmácsolásában. A fennmaradó pár órát testi/lelki/szellemi regenerálódásra fordítottuk.
 
5.      nap Szeptember 29. Csütörtök
 
Az utazásunk ötödik napjának délelőttjén, szerdán ellátogattunk a kisbaconi Benedek Elek-emlékházba, amit az író a feleségének építtetett. Ott Benedek Elek dédunokája, tartott egy rövid, de tartalmas előadást az író életéről és munkásságáról. A kisbaconi megálló után elbuszoztunk a Szent Anna-tóhoz, a selfikirályok rögtön akcióba lendültek.Miközben a festői szépségű tavat körbesétáltuk, sokan a környék urától, a medve felbukkanásától tartottak, nem alaptalanul, mert a tóhoz esténként lejáró medvék nem egyszer okoztak riadalmat, de nekünk nem volt szerencsénk találkozni velük.. A tótól nem messze található Kézdivásárhely, ami a mai napig csaknem színmagyar lakosságú. A nem mindennapi céhudvarok és a központ megcsodálása után a Rigó Jancsi Cukrászdában telt kellemesen az idő. Természetesen a mai napon is elkísértek minket a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai és tanárai. Majd visszatértünk Sepsiszentgyörgyre, ahol a helyi gyülekezet ifjúsági csoportjával találkoztunk. Az ott töltött este garantáltan emlékezetes lesz mindannyiunk számára, mert Budapesttől 700 kilmométerre a legkeletibb gyülekezetben is ugyanaz az Isten munkája, és amilyen örömmel fogadtak bennünket az is azt bizonyítja, hogy él még az igazi székely vendégszeretet és azt is, hogy nem számít a fizikai távolság, mert az Úrban nem idegenek, hanem testvérek vagyunk.
 
6.      nap Szeptember 30. Péntek
A hatodik napon a Kárpát-kanyarba vezetett az utunk, ahol az ezer éves határtól nem messze lévő Csukás csúcs meghódítására készültünk. A túra vezetését köszönjük a szentgyörgyi tanároknak. Útközben a kapott hidegcsomagot kiegészíthettük némi vörös és fekete áfonyával. Megérte a fáradság, mert a diákok többsége feljutott a csúcsra, ahonnan lélegzetelállító látvány tárult a Kárpátok vonulatára, át lehetett lesni Moldvába és a Háromszéki medencébe is. Ilyenkor kissé mindenikben megdobban a magyar szív és eszébe jut hogy egyszer ez mind magyar föld volt. A túra után visszatértünk Sepsiszentgyörgyre. Az este a mienk volt, megkaptuk szabadidőnek, amit az erdélyi diákokkal közösen töltöttünk el Sepsiszentgyörgy központjában.

7.      nap Október 1. Szombat
A hetedik napon eljött a hazautazás napja. Sokan fogadkoztak, hogy minél hamarabb vissza akarnak térni Erdélybe, mert Erdély többet jelent egy magyar ember számára, mint egy fantasztikus kirándulóhely, de meg kell hagyni, hogy ennek sem utolsó. A hazaút Dél-Erdélyen át vezetett, ahol az első állomásunk Fogaras volt, ahol a rövid megállót a vár megtekintésével töltöttük. Nagyszeben a szászföld Brassóval vetekedő második legnagyobb és legjelentősebb városában tett látogatásunk méltó befejezése volt az Erdélyben egykoron nagy jelentőséggel bíró szász kultúrának és a ránk maradt kulturális és szellemi örökségnek megtekintésének. A kávézás és a vásár után Vajdahunyadon Mátyás király egykori királyi rezidenciájában tettünk látogatást. A csodálatra méltó kastély közvetlen környezetének elcsúfítása jól példázza a ma Erdélyben többségben lévő román vezetés passzivitását és szembenállását kulturális örökségeink iránt. Vajdahunyadtól nem messze még megcsodáltuk Déva várát, de az előttünk álló hosszú út miatt már nem álltunk meg. Ezzel véget is ért Tündérországban tett körutazásunk.

Dóka Dávid és Dóka Hanna Dömötör Simon megjegyzéseivel kiegészítve

Erdélyi út - diákszemmel

Vasárnap kora reggel találkoztunk az iskolánál. Sokan fellszáltak a buszra, hogy a legmenőbbnek számító hátsó helyeket elfoglallják. Kicsit hideg volt.
Nekem még el kellett mennem Angyalföldre, hogy a húgom útlevelét kivegyem a hivatalból. Megérkeztem a hivatalhoz fél nyolcra, ami nyolckor ki is nyitott. Nagy tolakodás volt a nyitáskor én meg a 18 éves fejemmel ezt mondtam magamban: „mekkora gyökerek ezek”. Ami nem késik, nem múlik, ahogy mondják, a busz értem jött a hivatalhoz és végre indulhatott az utazás.
Olyan kettő körül elértük a határt. Kicsi várakozás után mentünk tovább. Első állomásunk Nagyvárad volt ahol megnéztük a várfalat, a város magyar részét, ahol Adyékkal fotóztunk, a gyönyörű főutcát és a zsinagógát. Kaptunk egy óra szabadidőt és bejártuk a főteret, vagy is én meg Dömi, a többieket nem tudom.
Miután letelt a szabadidő felszálltunk a buszra és non stop mentünk Kalotaszentkirályra a szállásainkhoz. A Király-hágót sajnos nem láttuk, mert akkorra besötétedett. Megérkeztünk, megvacsoráztunk, lefeküdtünk aludni. Melegítőben, mert nem fűtöttek a mi szállásunkon. Hétfő reggel csodásan sütött a nap, kettő fok volt és mentünk reggelizni. Reggeli után elindultunk Kolozsvár felé. Útközben tartottunk a buszon előadásokat, ami úgy nézett ki, hogy az előadónak előre kellett mennie és a mikrofonba beszélnie. Én olyan jó előadást tartottam, hogy az nagyon tetszett nekem.
Leszálltunk Kolozsváron egy szép magyar városban. Megcsodáltuk a főteret, Mátyás király szülőházát és a református templomot ahol egy magyar néni tartott egy érdekes előadást. Itt is kaptunk szabadidőt, vagyis a csoport fele bement a KFC-be kajálni ahol se magyarul se angolul nem tudtak ezért rám sózták a legdrágább menüt, ja és nekik állt felljebb, hogy nem tudtam románul.
Miután befejeztük az evést, felszálltunk a buszra, és mentünk tovább a tordai sóbányához. Megérkeztünk és lementünk a bányába, ami korszerűen ki volt alakítva. Mikor beléptünk a nagyterembe, a lélegzetünk is elállt. Hatalmas volt, lifttel tudtunk lemenni, ami ha nem túlzok legalább 70 métert tett meg lefelé. Itt is kaptunk szabadidőt, lehetett csónakázni a tóban, ping-pongozni és élvezni azt az időt, amit bent töltöttünk. Mikor lejárt az idő és kijöttün a bányából a ruhákra kicsapódott a só, ami vicces volt. Mentünk tovább szálláshelyünkre, Torockóra, de még megnéztük a buszból Torda főterét.
A Torda-Aranyos vidék mindig pompázik és megérkeztünk Torockóra ahol szintén sok időnk volt egészen a vacsoráig. Mellesleg mellettünk volt a Székelykő, amire mindig felnéztünk. A finom vacsora után kaptunk szabadidőt és sétálgattunk a faluban. Páran elsétáltunk a hegy lábához és felnéztünk az égre, láttuk a tejútrenszert, életemben nem nagyon láttam még ilyen csillagos eget. Kedden korán keltünk 3-an. Elhatároztuk ugyanis, hogy felmászunk a Székelykőre addig, míg az időnk engedi. 8-ra kellett menni reggelizni, ahonnan nem késtünk. Reggeli után folytattuk utunkat Marosvásárhely felé.
Mikor megérkeztünk egy helyi magyar adott egy kis útmutatást, majd kaptunk szabadidőt, vagyis megnéztük a főteret és bement a csoport fele a kapitalista nyugati gyorsétteremlánc Mc-jébe, ahol megint az eladóknak állt feljebb, hogy nem beszéljük a nyelvüket.
Mekkelésünk után Segesvár fele mentünk. Megérkeztünk egy olyan szász városba ahol megállt az idő és a közékorban érezhettük magunkat, természetesen az egy óra szabadidőt itt is élveztük, de meki nélkül. Középkorból indultunk tovább a „testvériskolánkhoz” Sepsiszentgyörgyre a Mikes Kelemen Líceumhoz, de megnéztük még Petőfi emlékhelyét. Este 6-kor megérkeztünk az iskolához ahol a Mikeses diákok fogadtak minket. Megvacsoráztunk és egy kis útmutatás után elfoglaltuk a szállásunkat és ledőltünk aludni.
Szerda reggel megint felkeltünk, ahogy ez úgy általában szokás, és meg is reggeliztünk, hogy ne éhesen menjünk be a Székely Nemzeti Múzeumba, ahol különleges kiállítást néztünk meg. A kiállítás után megnéztünk egy szász erődtemplomot Prázsmáron és tovautaztunk a nyugati kultúra keleti kapujához, Brassóba. Leszálltunk a buszról és rögtön a főtérre mentünk, ahol hamar észrevettük, hogy milyen menő városban vagyunk. Itt bementünk a múzeumba, ahol láthattunk egy kis történelemhamisítást román módra. Megnéztük a kiállítást és a délutánunkat itt töltüttük, hangsúlyozni nem tudom, hogy milyen király helyen. Sajnos az idő múlik, ezért vissza kellett menni Szentgyörgyre, ahol megvacsoráztunk és megnéztük a sulisok előadását. Előadás után mentünk aludni.
Csütörtök reggel reggelink után órákat látogattunk a Mikesben. Az órák után az uticél Benedek Elek szülőfaluja Kisbacon volt. Itt kaptunk egy kis vezetést Elek apó dédunokájától. Az útmutatás után mentünk Hargita megyébe a mindig szép Szent Anna-tóhoz. Ezen a helyen se birtuk ki, hogy ne nyuljunk a mobiljainkhoz, hiszen ez a hely is gyönyörű, úgy, mint egész Erdély. Sajnálatos módon innen is el kellett indulnunk. Mentünk vissza Sepsire, de megálltunk Kézdivásárhelyen, ami Gábor Áron miatt híres. Itt Kézdin beültünk a népszerű Rigó Jancsi cukrászdába, ahol ettünk egy finom sütit.
Miután viszaértünk és megvacsoráztunk elmentünk a Szentgyörgyi Hit Gyülekezetébe. Itt rendeztek nekünk egy szeretetvendégséget a helyi ifik. A találkozó jól telt, voltak, akik új embereket ismertek meg, voltak, akik már az előző utakon találálkoztak az ifikkel ezért nekik – köztük nekem is – már ismerősek voltak az arcok. Míg mi élveztük a vendégséget a tanárok eltűntek, ami nem volt nagy baj, mert utána egy jó kis körtáncos dicséretben vettünk részt. Mellesleg a szentgyörgyi gyülekezet a Hit Gyülekezete legkeletibb bástyája. A vendégest után szomorúan mentünk vissza a szállásra, de muszáj volt aludni, mert másnap is volt program. Péntek reggel is felkeltünk. Reggeli után elindultunk kirándulni, a Csukás-hegységbe, ami Magyarország történelmi határa. Megérkeztünk a Bratocsa-hágóhoz ami 1200 méter magasan fekszik a tengerszint felett. Innen kezdtük a túránkat, a célpont 1954 méter volt, vagyis a Csukás-csúcs. Jó kis erősítés volt ez mindenkinek. Természetesen a hegycsúcsra én értem fel először és a magyar zászlóm lóbálva és ezt ordibáltam, hogy: „megcsináltuk, megcsináltuk”. Sokan feljöttek a csúcsra és lőttük a szelfiket. Persze az idő az múlik, ezért le kellett mászni is, ha már felmentünk. Este viszaértünk vacsizni és utolsó estén kaptunk egy kis kimenőt. Volt egy vásár a főtéren, ahol vásárolgattunk apróságokat.
Mikor visszaértünk a koliba elkeseredve pakoltunk be a hazaútra, mert senkinek sem volt kedve hazamenni. Szombat reggel búsúlva megreggeliztünk és indultunk hazafelé. Első megállónk Fogaras volt és itt megnéztük a várat. Innen mentünk tovább Nagyszeben fele. Út közben balra nézhettük a Fogarasi Havasokat. Megérkeztünk Szebenbe és itt is megcsodáltuk a szász kúltúra épületeit, és itt is kaptunk szabadidőt. Szabadidőnk után mentünk Vajdahunyad fele.
 Vajdahunyadon megnéztük a várat, ahol szintén folyik a történelemhamisítás román módra. Miután megcsodáltuk a várat indultunk a határ fele. Útközben megálltunk egy szünetre, majd fél nyolckor elértük a határt. Cirka 2 óra várakozás után végre indultunk Pest fele. Kecskeméten leszálltak a kecskemétiek, mi pedig tovább aludtunk. Fél tizenkettőre viszaértünk a sulinkhoz és kicsit szomorúan mentünk haza. Az út legjobb tanulsága, hogy fontos a határon túli magyarsággal kapcsolatot tartani és, hogy midig büszkén mondjuk, hogy lesz még ERDÉLY Magyarországé.   

Kázsmér Bence
 
Erdély 2016
Publikálta: Magyary Ferenc
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium