BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanórán kívül
Erdély újratöltve – 2017. április 6. és 13. között újra Erdélyben jártunk
2017.05.14.
Idén tavasszal a Bornemisza Péter Gimnázium diákjai ismét ellátogattak Erdélybe a Határtalanul pályázat keretein belül. Az egyhetes út során a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Elméleti Líceummal együttműködve nyerhettünk bepillantást a helyiek mindennapjaiba. Beszélgetések és csapatépítő játékok során ismerhettük meg közelebbről a székely karakter sajátosságait, továbbá megérthettük, hogyan élik meg magyarságukat egy most már idegen országban. Szemet gyönyörködtető tájakon vagy éppen történelmi helyszíneken járva szívhattuk magunkba a kultúrát és gazdagodhattunk értékes helytörténeti, néprajzi, valamint társadalmi és vallástörténeti ismeretekkel. Fogadják sok szeretettel diákjaink élménybeszámolóját, amit erről az utunkról készítettek, valamint a fotók segítségével élvezzék Erdély természeti kincseinek szépségét és kulturális örökségét!
Tavasszal ismét felkerekedett az iskola 50 fős csapata egy újabb fergeteges Erdélyi kalandra. Kora reggel mindenki megpakolva érkezett az iskolába, ahonnan kis késéssel vágtunk neki a hosszú útnak. A nap nagy részét a meglehetősen kényelmes buszban töltöttük és a hideg, esős idő miatt a betervezett megállások sem nyúltak hosszúra. Az első alkalom elgémberedett lábaink kinyújtóztatására Nagyváradon adódott, ahol megcsodálhattuk az egyedi stílusú szecessziós épületeket, amelyek kissé vesztettek pompájukból a szakadó esőben. Talán már nagyobb volt a lelkesedés a Fekete Sas Szállót csodálva. Kiváltképp az üvegmennyezet aratott nagy sikert köreinkben, ami nem csak szép volt, de még az időjárás viszontagságaitól is védett minket.

Rövid szabadidő után róttuk is tovább a kilométereket a meleg buszban meg sem állva egészen a Király-hágóig, ahol sokan visszariadtak a csodálatos kilátás megtekintésétől a még mindig rendületlenül hulló eső miatt. Időhiány miatt nem volt alkalmunk Kolozsvárra is benézni, amit a későbbi pótlás ígérete fejében nagylelkűen elnézett a diáksereg. Az egész napos zötykölődés után mindenki várta már az érkezést, ami hamarosan be is következett: történetesen megállt a buszunk Torockón. Ázottan, fázottan, de jóízűen költöttük el meleg vacsoránkat, majd tértünk nyugovóra a meseszép Székelykő árnyékában, melyet a szobáink ablakaiból is csodálhattunk egészen a sötétedés beálltáig.

Reggelre ismét megtapasztalhattuk a csípős hideget a bőrünkön, miközben nagy nehezen elköszöntünk a takaros kis faházaktól. A pénteki első állomás Torda volt, ahol távolról megcsodálhattuk a híres Tordai hasadékot és a katolikus templom mellett is állomásoztunk, amelyben – akkoriban nem katolikus volt – először hirdették ki a vallásszabadságot (négy vallás szabad gyakorlását: a református, a katolikus, az evangélikus és az unitárius vallásét) egész Európa-szerte, illetve a Fejedelmek Házában is megtekinthettük a helyi múzeum érdekességeit. Ezután Marosvásárhely felé vettük az irányt, ahol külön fogadóbizottság várt minket, méghozzá a marosvásárhelyi gyülekezet ifipásztora, aki elkísért minket a városnézésre: a Teleki-tékában járva meglepetésünkre rengeteg antik könyvet láthattunk és érdekes módon még az amerikai függetlenségi nyilatkozat másolata is ki volt állítva. Az itt található könyvek igen értékesek, és olyannyira vigyáznak rájuk, hogy az őket védő polcok még be is vannak rácsozva, nehogy a kíváncsi Bornemiszás tanulók véletlenül meg tudják tapintani őket.  Majd a Kultúrpalotába látogattunk, ahol üvegfestményeket csodálhattunk a palota termeiben, és láthattunk egy lenyűgöző színháztermet egy káprázatos orgonával, amely mind a magyar kultúrnemzet vízióját sugározta felénk. A városban mindenki nagy örömére, kaptunk egy kis szabadidőt, hogy feltöltődjünk a következő út előtt, ami a szállásra vitt minket Göcsre. Egy jó kis hotelban, kellemesen kimerülve hajthattuk le a fejünket.

A másnap délelőtt nagyon mozgalmasra sikeredett: először Szováta felé vettük az irányt, ami egy kis varázslatos üdülőfalu, teli vadregényes házikókkal. Persze természetesen mindenkit a Medve-tó ragadott meg leginkább különleges formájával, sós vizével és jóleső sétálóútjával. Ebéd előtt még egy sóbányában is jártunk Parajdon. Mindenkire nagy benyomást tett ez a hatalmas tér a föld belsejében, főképpen az, hogy milyen élet is volt odalent: kalandpark, ugráló vár, ezernyi hinta és libikóka, egy templom is és temérdek külföldi ember. Délután Farkaslakára érkeztünk, hogy vessünk egy pillantást Tamási Áron szülőházára. Ezután vettük az irányt Gyergyószentmiklós felé, ahol a hátralévő napokban megszálltunk. Kisebb-nagyobb – inkább nagyobb – késéssel végül megérkeztünk a Salamon Ernő Gimnáziumba, ahol már ismerős arcok fogadtak minket: gyergyói diákok, akiket mi szintén vendégül láttunk ősszel iskolánkban.

Vasárnap reggel egy Enikő néni számára nagyon fontos hely volt az úti célunk: Csíkszereda. A tanárnő ugyanis itt született és itt nevelkedett fel. Ő maga vezetett minket körbe a hangulatos városban, bemutatva a gyönyörű szép városházát és a Mikó-várat. Következő állomásunk Gyimesközéplok volt, ezen a helyen megismerkedhettünk a magyar csángókkal Sára Ferenc színes előadásának segítségével. Megtudhattuk, miért a legfinomabb a gyimesi méz és a tej, milyen különleges hangszerekkel tartották a lakodalmakat a csángók, és hogy milyen praktikusan öltözködtek ott az asszonyok és a férfiak. Miután egy hegynek felérő dombocskát is megmásztunk és kigyönyörködtük magunkat a festői szépségű tájban, ismét buszra szálltunk, hogy egy sétát tegyünk a régi országhatárunk mentén, Gyimesbükkön. A szívszaggató látvány után, örömünkre szolgált a hír, miszerint este futball mérkőzésre kerül sor, ahova mindannyian hivatalosak vagyunk, kiváltképp a fiúk, mint résztvevők.

Alig aludtunk el, máris a buszon találtuk magunkat a következő reggel. Viszont a csoport nevében állíthatjuk, bármilyen kimerültek is voltunk ekkorra, kár lett volna kihagyni az aznapi programot. A Gyilkos-tó és a Békás-szoros látványa ugyanis minden eddigit határozottan felülmúlt. A tóról legendás történeteket halhattunk, a szorost pedig gyalogosan tettük meg, folyók, gleccserek kísérte vonalon. Nagy nehezen búcsút mondtunk ennek a lenyűgöző tájnak és elindultunk az ezeréves határ túloldalára, Moldvába, Karácsonkő felé. Itt libegőzésre volt lehetőség, ami a város felett vezet fel két kilométer hosszan egy kilátóba. A hosszas nézelődés és a sok élmény után ismét megelégedetten ültünk be a jó öreg buszba, ami hűségesen visszavitt minket Gyergyószentmiklósba. A nap végén, az ottani diákokkal csináltunk közösen különféle kreatív projektfeladatokat.

Utolsó előtti nap próbáltuk elhessegetni a gondolatot, hogy már nincs sok hátra. Lelkesen indultunk Gyergyószárhegyre, de a Lázár kastélyt, amiért igazából jöttünk, sajnos nem tudtuk belülről megnézni az épület fölött zajló mindenféle birtokvita miatt. A Gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum azonban kétség kívül kárpótolt minket, a modern technikával ellátott, rendkívül érdekfeszítő kiállításával. A gyergyói diákok ide is elkísértek minket és ők is buzgón meséltek városukról. Utána segítettünk az iskolamúzeum rendezésében. Estefelé vetélkedőket szerveztek nekünk, ahol megvillogtathattuk a székely nyelvtudásunkat, már akinek ilyen adatott. A „búcsúest” nagyon jól sikeredett, és az egészet megkoronázta még egy újabb focimeccs is, ami - bár fiaink keményen küzdöttek -, mégis inkább az erdélyiek számára hozott sikert. Az izgalmakat feldolgozván utoljára csukhattuk le szemünket a szállásként egészen jól szolgáló kollégiumban.

Kora reggel szomorúan fogyasztottuk utolsó reggelinket mely könyörtelenül jelezte emlékezetes utunk végéhez értét. Utolsó könnyes búcsút vettünk egyheti lakhelyünktől, majd elindultunk vissza a valódi otthonunk felé. Ha az egész hét során sokat utaztunk, akkor ez az utolsó táv végtelen hosszúságúnak ígérkezett. A folytonos úton levést a megmaradt előadásokkal és egy-egy megállóval tarkítottuk, ahol felfrissíthettük magunkat és újabb kulturális élményekben lehetett részünk, mint például egy kellemes séta során, Beszterce főterén. Kitérőt tettünk még Bonchidára, ahol nagy örömmel sütkéreztünk a napon a Bánffy kastély tavacskája melletti zöld fűben, valamint csapatként összefogva próbáltuk megmenteni a vizet egy belékerült le nem bomló műanyaghulladéktól. Piknikre sajnos már nem jutott idő az idilli környezetben és a sietség miatt még egy állomást ki kellett hagynunk. Így nem süthetjük el a poént, hogy Hencidától Boncidáig… Bánatunkat enyhítette, hogy az első napon kimaradt Kolozsvárt viszont útba ejtettük, sőt mi több még egy kis városnézésre és maradék Lejeink elköltésére is jutott időnk. A polgári városközpontból kifele haladva megdöbbentő látványt nyújt a hatalmas fekete betontömbök sokasága, melyek a sebtében betelepített román lakosok elszállásolására lettek felépítve. Bár Kolozsvárott is inkább a magyar kivitelezésű építmények számítanak látványosságnak (Mátyás szülőháza és a főtéri Mátyás szobor), mégis ezt sorolhatjuk utolsó külföldi színhelyünknek mielőtt gyors határátkelést követően újra szeretett hazánkba értünk. Innen már röpke négy órácska volt hátra és már be is gördültünk régen látott iskolánk parkolójába.

A kaland éppen ott ért véget, ahol kezdődött, már csak a hosszas családi élménybeszámolók maradtak hátra...

Köszönjük az élvezetes úti beszámolókat Kiss Hanna és Tarcsi Pálma 10.A osztályos tanulóknak!

(A fotók feltöltése folyamatban. Fotók by Füziné Madarász Róza)
Publikálta: Füziné Madarász Róza
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium