BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanórán kívül
Visszajövünk még...
2017.11.25.
A Gyergyószentmiklósra vezető Határtalanul utunk beszámolója
Idén is izgatottan készülődtünk az erdélyi útra. Az indulás vasárnap reggel hétkor volt a sulitól, ahonnan a személyik ellenőrzése után kezdetét vette a kalandosnak ígérkező utazásunk Kis-Magyarországba, vagyis Erdélybe. Szállítóeszközül most is egy összkomfortos, kényelmes busz állt a rendelkezésünkre, ahol a jó helyekért valóságos háború ment, de végül mindenkinek sikerült lokalizálnia magát, a tanárok legnagyobb örömére.

Első megállóhelyünk Geszt lett volna, még Magyarországon belül, ahol a Tisza nemesi család kastélyát néztük volna meg az Arany János emlékév alkalmából, de sajnos felújítás miatt ideiglenesen zárva volt. Ám ez senkinek nem szegte jókedvét, boldogan szálltunk le a buszról Nagyszalontán. Itt felmásztunk a Csonka-toronyba, és meglátogattuk Arany János szülőházát. Feri bácsi jóvoltából lehetett szelfit lőni a Tikkadt Szöcskével, a magyar kólával, aminek frappáns elnevezése a Toldi révén szintén Aranyhoz kötődik. Miután mindenki kifényképezgette magát, továbbmentünk Nagyváradra, a szecesszió városába. Az úton érdekes kiselőadásokat hallgattunk és a Bihar-hegységet próbáltuk kivenni a ködben.

Nagyvárad szép város, díszes épületekkel. Különösen a Fekete Sas Szálló nyerte el a tetszésünket, főleg a kristálycsillárok és a sast ábrázoló színes üvegmozaik. Itt kaptunk egy kis szabadidőt, amit mindenki kedvére eltölthetett. Innen még hosszabb út várt ránk a Királyhágóig, ahol a hideg és a félhomály miatt mindenki lőtt egy képet, aztán szállt is vissza. Kár, hogy ezt már nem láthattuk napfényben, bár a sok hegyre a kilátás így is lélegzetelállító volt. Ez Erdély kapuja, a történelmi Erdély igazából itt kezdődik. Kalotaszentkirályig már teljes sötétben haladtunk lefelé a szerpentinen, az estébe burkolózó tájat pedig mindenki elképzelte magának.

Kalotaszentkirályon ízletes vacsorát kaptunk Misi, a macska társaságában, aztán mindenki elment a saját éji szállására, vendégházakba, hogy kipihenje az élménydús napot.

Másnap esős reggelre ébredtünk. Miután megettük a hagyományos erdélyi reggelit, folytattuk Erdély felfedezését. Kolozsváron megnéztük az iskolákat és a református templomot, majd száguldottunk Marosvásárhelyre, ahol a Kultúrpalota igazgatója személyesen fogadott minket, és bemutatta az épületet. Ez annyira fantasztikusan nézett ki, hogy ezt minden magyarnak látni kell egyszer életében. Díszes, impozáns, leírhatatlan. Ezután volt egy kis szabadidőnk, ami alatt legtöbbünk zárt helyet keresett magának, tekintettel az esőre. Sebaj, legalább a plázában megtudtuk, hogy itt minden mérföldekkel olcsóbb. Majd teljesen, illetve némelyikünk csak félig elázva meglátogattuk a helyi gyülekezet ifijeit, akik már vártak minket hajszárítóval, chipssel, sütivel, forrócsokival, társasjátékokkal és sok szeretettel. Nagyon jól éreztük magunkat velük, de aztán elbúcsúztunk, és elbuszoztunk Göcsre, a hotelbe. A vacsora itt is finom volt, bár a legtöbben már ezt megelőzően teleették magukat. Végül aznap éjjel itt tértünk nyugovóra.

Amikor felkeltünk, még mindig szakadt az eső, és úgy látszott, aznap már nem is akarja abbahagyni, de ez nem vette el sem a kedvünket, sem a bátorságunkat. Szovátán megnéztük a Medve-tavat, és mindenki vásárolt a környék specialitásából, a fürdősóból. Ezután egy valódi sóbarlangot tekintettünk meg Parajdon, ami óriási élmény volt, főleg, hogy senki sem így képzelte. Egy igazi kis világ volt a föld alatt, tágas belső térrel. Rengeteg szórakozási lehetőség volt idelenn, kalandpark, játszóház, planetárium, boltok, na meg ezernyi hinta. És még csak hideg sem volt! Itt egy kicsit megszáradtunk, aztán Korondra mentünk, a híres kirakodóvásárba. Annyi érdekes dolgot lehetett itt találni, nem is jutottunk el a vásár végéig. De menni kellett tovább, ezúttal Farkaslakára, ahol elgyalogoltunk Tamási Áron szülőházához, ami azonban betegség miatt zárva volt. Székelyudvarhelyre időhiány miatt csak egy pillantást tudtunk vetni. A buszból még láthattuk a zetelaki víztározó tükrének csillogását, mielőtt megérkeztünk Gyergyószentmiklósra, ahol a Lázár Panzió vendégszeretetét élvezhettük a hét hátralevő részében.
Másnap arra ébredtünk, hogy végre csoda történt: kisütött a nap! Jó is, mert egy nagy kirándulás várt ránk. Először elmentünk imádkozni a Salamon Ernő Líceum egyik szabad termébe, amit a suli nagylelkűen a rendelkezésünkre bocsátott. Itt néhány diák csatlakozott hozzánk az aznapi kalandokhoz. A Gyilkos-tóhoz mentünk, ami úgy keletkezett, hogy a havasokból törmelék és víz zúdult a völgybe az erdőbe. A fák csúcsai ma is kiállnak a tó vizéből. Utána két programon vehettünk részt: egy nehéz hegymászáson, fel a Kis-Cohárdra vagy egy könnyű sétán, le a Békás-szorosba. A csapat nagyrésze inkább a hegyet választotta. Azt hiszem, útközben ezt sokan meg is bánták, mert tényleg embert próbáló túra volt, de végül mindenki sikeresen felért a hegytetőre, ahova amúgy nagyon megérte feljönni. A kilátás káprázatos volt, a hegyekkel és a fentről zöld színű Gyilkos-tóval. A látvány sokaknak a fejébe szállt, őket úgy kellett visszaparancsolni a szakadék széléről. A fiúk itt hógolyózhattak, lefelé pedig pár juhászkutya díszkíséretét élvezhettük, akik boldogan loholtak mellettünk. Mivel még volt időnk, úgy döntöttünk, legyalogolunk a Békás-szorosba is. Elképesztő érzés volt felnézni a szorost körülfogó hatalmas hegyekre, az út pedig úgy kanyargott, ahogy a patak szaladt mellettünk. Óriási volt a kontraszt a két élmény között, de mind a hegytető, mind a szoros maximálisan elnyerte a tetszésünket, de egyszersmind ki is fárasztott minket. Azért annyira azonban nem, hogy ne tudtunk volna csatangolni egyet Gyergyószentmiklóson a szabad program keretében.

Csütörtökön a Gyimesekbe látogattunk el. Itt valahogy érezhetően megmaradtak a régi szokások. Az itt élők máig kinnt alszanak a nyájjal a hegyen, és a patakban mosnak telente is. A falukban csángók élnek. Az ő kultúrájukkal ismerkedtünk meg Sára Ferenc segítségével, aki lelkesen magyarázott, régi képeket mutogatott, néhány ódon ruhadarabot pedig körbe is adott. Az előadást azonban megszakította egy sötét,medvetáncos videóval, aminek szellemiségétől mindenki hátán felállt a szőr. Miután leimádkoztuk magunkról a hangulatot, továbbmentünk Magyarország történelmi határához, Gyimesbükkre, végül pedig Csíkszeredába. Megnéztük a Mikó-várat, ami ma múzeumként funkcionál, meghallgattuk a helyi gyülekezet pásztorát, és aznap is volt egy kis szabadidőnk. A panzióhoz vezető út alatt pedig összehaverkodtunk az erdélyi diákokkal. Este igyekeztünk korán lefeküdni, mert másnap már hatkor fel kellett kelni. Ez egy kicsit mindenkinél kiverte a biztosítékot, tekintve hogy az agyunk még mindig magyarországi idő szerint járt, ahol ugye egy órával kevesebb volt. Mindenesetre megreggeliztünk, aztán belevágtunk a napi programba, nevezetesen a Salamon Ernő Líceum alaposabb megtekintésébe és a közös műsorba. Az iskolában volt egy érdekes múzeum, onnan alig lehetett kirángatni a társaságot. Az előadás pedig nagyon jól sikerült, az erdélyiek még egy Ágnes asszony-feldolgozással is készültek, mi meg büszkén énekeltük a dicséreteket meg azt, hogy Kukujnáré! Ezután ellátogattunk egy sajtüzembe a városon belül, ahol megismerkedhettünk a sajtkészítés rejtelmeivel, sőt kóstolhattunk is. Majd a suliba visszatérve egy izgalmas focimeccset is végigdrukkolhattunk, ahol a szoros küzdelem végül a büntetőben dőlt el, sajnos az erdélyiek javára. Nem baj, fiúk, majd legközelebb... :-) Aznap még volt egy kis közös projektmunka az erdélyiekkel, aztán búcsút vettünk tőlük, és számunkra szabad program volt. Én két barátnőmmel és hét tanárral elnéztem a Tarisznyás Márton Múzeumba. A többiek sajnálhatják, hogy nem jöttek, nagyon élvezetes volt a kiállítás. A nap lezárásaként elmehettünk a helyi gyülekezetbe egy Istentiszteletre. Nagyon örültek nekünk a gyergyóiak, megtöltöttük a termet. A humoros békéscsabai pásztor prédikált az alkalmon, és még maradtunk volna, de az időt a busz tachográfja diktálta, így menni kellett. Az utolsó éjszakánk volt ez Erdélyben.
Ééés felvirradt az utolsó nap. Reggeli után elhagytuk Gyergyószentmiklóst, és Gyergyószárhegy felé vettük az irányt, ahol megnéztük a Lázár-kastélyt, sajnos csak kívülről. A felháborító birtokvita miatt ugyanis még mindig nem lehet bemenni. Aztán Koltó volt a következő megálló, ide nem értve az S.O.S. wc-szünetet. A Marost követve tettük meg a többórás utat, ami alatt dicséretet énekeltünk és kiselőadásokat hallgattunk. Koltón beugrottunk abba a kastélyba, ahol Petőfi Sándor és Júlia a mézesheteiket töltötték, és lenézhettünk a tájra, amit Petőfi látott, amikor a Szeptember végént írta. Sőt, Dömötör Simi szavalásának jóvoltából át is élhettük a feelinget.

Az utolsó állomás Erdélyben Nagybánya volt, ahol a művésztelepet csodáltuk meg, no meg a kisboltokat, ahol elköltöttük a maradék leieinket. Utána pedig irány haza, bár a vacsorázó román határőröknek köszönhetően két órába tellett, mire egyáltalán visszajutottunk Magyarországra. Hajnali fél egykor értünk a sulihoz teljesen kimerülten, de rengeteg szép élménnyel.
Nem meglepő, ezt az erdélyi utat is nagyon élveztük, tanárok és diákok egyaránt. Sok érdekes dolgot láttunk, tanultunk és tapasztaltunk, főleg azt, hogy az ott élők is ugyanolyan magyarok, mint mi, mert a nemzetiséget nem földrajzi határok döntik el. És mi, akik ott jártunk Erdélyben, ezek után ezt a csodaszép területet is hazánknak érezzük, pont úgy, ahogy Magyarországot.

ERDÉLY, VISSZATÉRÜNK MÉG!
Publikálta: Magyary Ferenc
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium