BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanórán kívül
Tavasszal ismét Erdély Határtalanul
2018.06.26.
Surjányi Lehel és Kántor Zoé élménybeszámolója
Hetedízben került megszervezésre a Határtalanul! program keretében a Bornemisza diákjainak erdélyi kirándulása. Az április 18-24-ig tartó út mottója Sepsiszentgyörgy volt, hiszen az út nagy részében itt volt a szállásunk, és az együttműködés is az itteni iskolával köttetett. Ez az út sok szempontból más volt mint az azelőtt megszokottak. Az egyik legszembeötlőbb változás az útirány volt, mert a tradíciókkal szemben most nem a Királyhágón keresztül érkeztünk Erdélybe, hanem azon keresztül hagytuk el.

Szerda reggel útnak indult a kissé még álmatag társaság, akiket aztán a román határőrök határtalan(!) lassúsága élénkített fel. Az első állomás Nagyszalonta volt, ahol a Csonka-toronyban Arany János életét tanulmányozhattuk, akinek munkássága semmit nem vesztett jelentőségéből az elmúlt több mint 150 évben. Az egyik új helyszín volt a kiskohi Medve-barlang. Ahol valóban éltek medvék, csontvázaikat láthattuk is. Egyébként egy nagyon szép cseppkőbarlangról van szó, sokak szerint Aggtelekkel vetekszik.

Ezt követően egy hosszú, de a gyönyörűen szép, az Aranyos-völgyön átvezető buszút következett, melynek végén megérkeztünk Torockóba. Másnap az ókor sótermelőközpontját, Tordát néztük meg. Ez a város volt ugyanis az 1568-as vallásszabadsági törvény kihirdetésének helyszíne is. Ezzel a törvénnyel Erdély messze megelőzte a fejlett nyugati államokat is – már vallási türelem szempontjából. Távolról ugyan, de láthattuk a híres tordai hasadékot is. Marosvásárhelyen az ikonikus Kultúrpalotát tekintettük meg, valamint a város főterét. Meglátogattuk Segesvárt is, Petőfi hősi halálának helyszínét is. Napunk végén pedig megérkeztünk Sepsiszentgyörgyre, ahol a Sugás Hotel szolgáltatta a kosztot és kvártélyt az elkövetkező két napban.

Természetesen egy erdélyi túrából nem maradhatott ki Vlad Ţepeş alias Drakula törcsvári kastélya sem. Vérveszteség nélkül mentünk tovább innen egyenesen a festői Brassóba, vitán felül utunk egyik legszebb állomására. A Fekete-templom történetének meghallgatása után a hátralévő időben bejártuk a belvárost. Különleges hely volt Lepsa, ahol a Putna Vrancea tájvédelmi körzetben tettünk egy izgalmas túrát a patak mentén. Igazán hamisítatlan erdélyi tájon jártunk. Azután Kézdvásárhelyet vettük célba nemcsak a népszerű Rigójancsi cukrászda miatt.

Benedek Elek, az egyik legnagyobb erdélyi író életét is megismerhettük, méghozzá elég különleges módon: saját ükunokája mesélte el Elek apó életének tanulságait. Kisbaconból (mert ott lakott régen a népmesegyűjtő) után nem kulturális, hanem inkább természeti élményben volt részünk: meglátogattuk a Szent Anna-tavat, ahol ugyan medvéket nem, de gyönyörű tájakat láttunk. Este pedig a sepsiszentgyörgyi ifik vendégei voltunk.

Másnap reggel az utolsó teljes egészében Erdélyben töltött nap virradt ránk. Futólag megnéztük a fogarasi várat, és mentünk is tovább Gyulafehérvárra, amelynek aktualitása igen megnőtt az elmúlt évben az ott meghozott döntések centenáriuma miatt. Utolsó programjaként egy élvezetes félórát töltöttünk a nagyenyedi kollégium korhűen berendezett 200 éves tantermeiben. Este ismét megláttuk a már jól ismert Torockót, ami szállásaink alfáját és ómegáját jelentette az Erdélyben töltött egy hét alatt. Az indulás hajnalán néhány vállalkozó szellemű diák és tanár megmászta a falu fölé magasodó Székelykő csúcsát a szakadó esőben. Vizesen, de büszkén értek vissza.

Utunk utolsó felvonásaként Kolozsvárt néztük meg, ahol a főteret, illetve Mátyás király szülőházát is láthattuk, valamint a Szamos partot. Ezt követően a Királyhágón át elhagytuk a hagyományos értelemben vett Erdélyt. Még egy kellemes órát töltöttünk a szinte a semmiből kedvelt turistacélponttá fejlesztett történelmi városban, Nagyváradon. Megtekintettük többek között a magyar szecessziós építészet remekeit és a Fekete Sas Hotelt is ikonikus üvegfestményeivel. Innentől fogva egyenesen hazafelé vezetett az út, amit a határőrök sem nyújtottak kibírhatatlan hosszúságúra. Nagyon élvezetes volt az Erdélyben eltöltött egy hét.

Nagyon köszönjük a tanároknak és a szervezőknek!

Surjányi Lehel

Utazás Tündérországba

Az iskola erdélyi utazása egy diáklány szemszögéből

Szerda reggel (inkább hajnal) úgy keltem ki az ágyamból, mint akit ágyúból lőttek ki. Nagy izgatottságom, az aznapi utazásnak volt köszönhető. A Száva utca előtt találkoztunk pontban 6 órakor. Fájó búcsúzás után elváltunk szüleinktől, megkerestük legkedvesebb barátainkat, akik jobb esetben előbb ott voltak, mint mi és kényelmes helyet foglaltak a buszon. Hiszen az odautunk nagyrészét főleg a buszon töltöttük, ezért is volt eget rengetően fontos szempont az ülőhely és a szórakoztató társaság bitosítása is.

Első állomásunk (a mellékhelyiségek tömkelegét leszámítva, amik nem mellesleg Magyary Ferenc tanár úr véleménye szerint az erdélyi utazások legfelkapottabb és látogatottabb nevezetességei) Nagyszalontán Arany János szülőháza volt. Ott meglátogattuk a Csonka-tornyot, amelyben egy patinás és interakív múzeum van kialakítva. Még az a fotel amelyben nyelvünk legsokszínűbb művelője lelte halálát, is megtalálható többek között. A Medve-barlangban Kiskohon, pedig megcsodálhattuk egy olyan cseppkő barlangot, amelyben olyan lélegzetelállítóan gyönyörű képződmények vannak, hogy szerintem sokunk tárhelyének a felét befoglalják az itt készített képek.

Estére betértünk a sokunk által kedvelt Torockóra. Helybeli asszonyok vártak minket meleg húslevessel és pörkölttel (meg kell kóstolni egyszer az életben) , no meg a már hőn áhított pihe-puha ágyakkal. Másnap a nap kétszer is felkelt a fejünk felett (akik jártak ott tudják miről van szó), így úgy döntöttünk elindulunk útunk célpontja felé, Sepsiszetgyörgyre. Útközben megálltunk Marosvásárhelyen, ahol betértünk a híres Kultúrpalotába.

Sepsiszentgyörgy a legkeletibb magyar fellegvár, ahol a Mikes Kelemen Líceum diákjai fogadnak minket minden alkalommal és kisérnek el túráink alkalmával. Pénteken a Törcsvári kastély volt az egyik fő állomásunk, amely Vlad Tepesről, jobban ismert nevén Drakuláról lett híres. A monda szerint a rettegett „vámpír” csupán egyszer szállt meg a kastélyban, ha egyáltalán ez igaz. De mindenesetre a románok köré építették ennek a mesés építménynek a tematikáját. Ezután meglátogattuk a szász Brassót, ahol szabadidőnket kihasználva betértünk az összes nyitva lévő kisboltba. Este bejártuk Sepsiszentgyörgyöt, ahol nem mellesleg Kós Károly szecessziós épületei is megtalálhatóak. Reggel Kisbaconba mentünk, ahol a híres mesemondó Benedek Elek született és halt meg. Mari feleségének készített házában, Elek apó unokája mesélt nekünk az életéről, és az imádott gyerekekről, akikkel Elek apó folyamatosan levelezett,és a Cimbora című magazint pedig még önköltségből is megjelentette az erdélyi magyar gyereksereg számára.Mindezek után megkerültük gyalogszerrel a festői szépségű Szent-Anna tavat.

Másnap egy kalandos túrának lehettünk részesei Lepsán. Egy patak útját követve tettük meg a több órás túrát, melynek során kisebb-nagyobb vízesésekbe ütköztünk (néha szó szerint!), sőt a szemfülesek még egy hóomlás maradványait is megörökíthették fotón. Délutáni programunk (sokak szerint a legemlékezetesebb) a Sepsiszentgyörgyi Ifjúsagi Istentisztelet rendhagyó alkalmának a meglátogatása volt. Megimerhettük hogyan élnek a legkeletebbi Hit Gyülekezetének a fiataljai. Beavattuk egymást álmainkba és terveinkbe, megható volt tapasztalni mérhetetlen vendégszeretetüket (igaz, az a mennyiségű étel s ital amit felhalmoztak számunkra mázsában lemérhető lett volna) és kedvességüket. Az estét dicsérettel és tánccal és az elengedhetetlen éves csoportképpel zártuk. Távozni nem feltétlenül akartunk, de a tanároknak kegyesen megengedtük, hogy kiráncigáljanak bennünket.

Minden út Torockóra vezet. A mi esetünkben biztos, hiszen utolsó éjszakánkat ott töltöttük. Odafele megnéztük Gyulafehérvárat, és a csillag kialakítású erődöt is volt szerencsénk megcsodálni. A nap fénypontja a Nagyenyedi Kollégium meglátogatása volt. Egy fizika szakos tanár úr beszélt olykor könnyes szemekkel a kollégium hányattatott sorsáról, arról az óriási komplexumról, amelyben ma már több ezer magyar-erdélyi diák tanulhat anyanyelvén egy román nyelvű országban. Megismerhettük korábbi diákok munkáit, hiszen a kollégium saját múzeummal is rendelkezik. Meglepődve hallottuk számos magyar művész nevét ,akik a kollégiumban tanultak. Este Torockón már a jól megszokott koszt, kvártély várt bennünket, amely egy hosszú nap után melegséggel töltötte be szívünket. Kora reggel a legbátrabbak elindultak megmászni a Székelykövet (ami nem mellesleg magasabb a mi Kékes-tetőnknél). A két legelszántabb tanárnő vezetésével, az esőnek és a nem megfelelő ruházatnak fittyet hányva tettük meg az embert probáló, olykor 180 fokos meredekségű emelkedőkkel, visszafele lejtőkkel tarkított távot, röpke két és fél óra alatt. Habár annak a tudata sokunkat hajtott, hogy indulás előtt nem lesz időnk tusolni, ha a lejtőn nem szaladunk.

Hazafele megálltunk Kolozsváron, Hunyadi Mátyás szülővárosában. Nagyváradon megcsodáltuk a tömérdek szecesszíós épületet, és nyilván a város mekijét is. Útunk ezután egyenesen Budapestre vezetett , ahova megérkezve sok élménnyel és ismerettel gazdagodva kaptak vissza minket a szüleink. Köszönjük az út szervezését és azt is hogy nem vesztünk el és, hogy nem hagytak minket el sehol, az összes kísérő tanárnak! Különösen köszönjük az gtanárainknak, akik több éve szervezik meg a Határtalan pályázaton elnyert erdélyi utazásokat. Továbbá teszik színesebbé és felejthetetlenné utainkat saját erdélyi gyerekkori élményeikkel és az Erdélyről megszerzett tudásukkal.
Publikálta: Magyary Ferenc
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium