BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Ökoiskola
Oktatásért Közalapítvány
Új Széchenyi Terv
Sportoló Nemzet
Művészetek Palotája Budapest
Erasmus+
Határtalanul
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanórán kívül
Határtalanul a zene szárnyán
2019.06.30.
Az alábbiakban olvashatják zenés tanulmányutunk hét napjának történéseit, eseményeit Sztupa Máté szemével, valamint az útról készített riportot, amit négy résztvevő Bornemiszás diákkal készített
Iskolánkból 3 csoportban 110 diák utazott 2018-19.ben a Határtalanul program keretében Erdélybe. A meglátogatott erdélyi iskolákból szintén 110 gyerek érkezett iskolánkba. Így a program összesen 220 diákott mozdított meg egy nemes cél érdekében. Egyik út a zenészek, képzőművészek és médiaszakosok számára szervezett együttműködés volt, amit a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceummal közösen bonyolítottunk.
Hétfő
„Felvirradt végre a nap…” – kezdődik így egy kiváló dicséretünk, és számunkra is így kezdődött nem meglepő módon az erdélyi kirándulás.
Az előre megbeszéltek szerint korán reggel 6-kor volt gyülekező az iskolánál, amelyre nagy lelkesedéssel és az eljövendő iránti kíváncsisággal sikeresen meg is érkeztünk valamennyien. Miután mindenki bepakolta csomagját és elfoglalta helyét, 06:32:23-kor el is indultunk a nagy útra. ( Itt fennáll a +/- 10 perc eltérés lehetősége…)
Mindenekelőtt megünnepeltük a magyar válogatott előző napi győzelmét a horvátok fölött, majd Feri bácsi ismertette a hét menetét: a szálláshelyeket, az étkeztetést valamint a programok tervét.
Lévén, hogy senki nem tiltakozott a program ellen, egy kis szünet után imával alapoztuk meg a hetet, majd egy nagyon érdekes előadást hallhattunk Nagy Endréről, és könyvéről, amely Egy város regénye címmel jelent meg, amelyből kiderült számunkra, hogy a szerző ebbe a könyvbe írta bele a saját és mások újságírói tapasztalatait, nehézségeit. A könyvben több híres személy is megjelenik, többek között Molnár Ferenc, Kossuth Ferenc valamint a Tisza család több tagja.
Déltájt átléptük a határt, majd 13 óra fele megérkeztünk első állomásunkra, Nagyváradra. Először is a látványos és színes szecessziós palotákat csodáltuk meg, majd láthattuk Ady Endrét napszemüvegben és Seregi Károly tanár urat, a Holnap társaság tagjai között ülni. Ezután egy teljes órát kaptunk városnézésre, amit a csoport abszolút ki is használt.
A buszra visszaszállva egy nagyon szabad hangulatú dicséret vette kezdetét és tartott mintegy órán át. Ezután a Királyhágón álltunk meg egy pihenőre, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a tájra, hogy szinte megelevenedtek a zsoltáros szavai: „Mikor látom egeidet, a te ujjaidnak munkáját, a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél… Mi Urunk Istenünk, mily felséges a neved az egész földön!” (Zsoltárok 8:4,10) Elnézve ugyanis a hegyeket, dombokat, erdőket egyszerűen egy fantasztikus szépség tárult elénk, amellyel nem lehetett eléggé betelni, és számunkra egyáltalán nem volt kérdés hogy kinek a munkája ez.
Persze nem maradhattunk ott örökké, úgyhogy el is indultunk az első szállásunkra, Torockóra, ahova sikeresen meg is érkeztünk. Nagyon kedvesen és figyelmesen rögtön vacsorával vártak bennünket, amit mi hálásan és jóízűen el is fogyasztottunk. Miután mindenki jóllakott, kiosztották a szobákat, megbeszéltük a másnap programját, és több-kevesebb szórakozás, beszélgetés után mindenki nyugovóra tért.
„És lőn este, és lőn reggel, első nap.”

Kedd
Ezen napon be kell valljam őszintén, arra ébredtem, hogy már nem alszom…
A korán kelők számára reggel 6-kor megadatott az a lehetőség, hogy felmenjenek a Székelykőre, mely 1129 méter magasan fekszik, azazhogy áll.  Nyilvánvalóan nem a legkönnyebb terep, de a bevállalós kedvűek örömüket lelték benne és egy nagyon jó hangulatú túrát tettünk meg.
8 óra felé kedélyesen megreggeliztünk, majd buszra szálltunk és imával kísérve elindultunk Nagyenyedre. Itt meglátogattuk a kiváló Nagyenyedi kollégiumot, melyet Bethlen Gábor alapított és róla is nevezték el. A kollégium Erdély legnevesebb oktatási intézménye volt, olyan híres emberek tanultak itt, mint például Apáczai Csere János vagy Kőrösi Csoma Sándor. Az iskolát megtalálhatjuk Jókai: A nagyenyedi két fűzfa című művében, melyet egyébiránt szívesen ajánlok mindenkinek. Tehát miközben körbevezettek bennünket a termeken, bemutatva számunkra a régi oktatást, sikerült felfedeznünk egy 19. századi Bibliát, melyben is első dolgom volt leellenőrizni az 1 Mózes 3-at, ahol nagy megelégedésemre meg is találtam az asszony szó helyén az asszonyállat kifejezést, amely itt asszonyi teremtmény jelentéssel bír. Ezenkívül még sok jó régies kifejezést is találtunk, melyeken mai fiatalként jókat mosolyogtunk.  Szóval a kollégium igen jó szórakozást nyújtott számunkra, és miután sikerült mindent megtekintenünk tovább indultunk Marosvásárhely felé.
Marosvásárhelyen az első állomásunk a nevezetes Kultúrpalota volt. Ez a kulturális palota létrejöttét nagymértékben köszönheti Bernády Györgynek, akit Marosvásárhely felvirágoztatójaként ismerhettünk meg, olyan lehetett ő Marosvásárhelynek, mint Bethlen Erdélynek. Sokan csak városépítőnek nevezik, mivel az ő nevéhez köthető a város modernizációs folyamata.
Tehát olyan szerencsések lehettünk, hogy körbevezettek bennünket ez igencsak színes épületben, láthattuk például a Tükörtermet ahol az ablakokra festve rendkívül érdekes és egyben zavarba ejtő balladákat láthattunk, lévén hogy a kor fantáziavilága igencsak széles volt. Ezenkívül belehallgathattunk a Koncertteremben az ott zajló zenekari próbába, és szívesen ott is maradtunk volna, ha az idő nem lenne pénz. De így sajnos tovább kellett mennünk, és egy nagyon jó kikapcsolódás következett, ugyanis meglátogattuk a marosvásárhelyi állatokat a Marosvásárhelyi Állatkertben. Az állatok olyan marosvásárhelyiesek voltak, azazhogy mégsem, mert nem éppen Marosvásárhely volt a származási helyük, de azért lehet, hogy a marosvásárhelyi levegő hatással volt rájuk, szóval mégiscsak van bennük valami marosvásárhelyi. Marosvásárhely. Na, jó befejezem…
Szóval kedvünkre tanulmányozhattuk az állatokat, különös figyelmet kapott részünkről egy elefánt, akinek a táplálkozási szokásait volt lehetőségünk elmélyülten tanulmányozni, és arra a következtetésre jutottunk, hogy bár az elefántnak nincs kése, villája, mégis igencsak intelligensen tud étkezni, minden ilyen evőeszközt az ormányával helyettesítve.
Ezután következhetett egy 2 órás városnézés étkezéssel egybekötve, majd elindultunk a nap talán legjobban várt eseményére, a Marosvásárhelyi Hit Gyülekezete Ifjúsági Alkalmára. Zenészeink itt először próbálhatták ki magukat, ugyanis abban a megtiszteltetésben lehetett részük, hogy ők tarthatták a dicséretet. Külső szemlélőként elmondhatom, hogy nagyon jól helyt álltak, a dicséret mindenkit feldobott és felemelt. Ezután 4 bizonyságot hallhattunk, amik mind nagyon inspirálóak voltak és tanulságosak. Ketten a mi csapatunkból kerültek ki, és mi nagyon büszkék voltunk rájuk, hogy ki mertek állni. Majd vendéglátóink nagyon kedvesen két játékkal leptek meg bennünket, a szó- és tánclánccal. Nem viccelek, tánclánc, ami egy nagyon praktikus játék, a lényege hogy láncba álltunk egymás mögé és hátulról elindítottak egy mozdulatsort, amit nekünk sorban egyenként tovább kellett adni és leutánozni. Mondanom sem kell, hogy igen jól szórakoztunk a különféle kombinációk láttán melyeknek természetesen semmi közük nem volt az eredetihez. Majd az estefele közeledvén vendégül láttak bennünket itallal és étellel színezve egy nagyon jó társalgással zártuk ezt a rendhagyó ifialkalmat. „Hazafelé” azazhogy a Göcsi Hotel Vector felé, a buszon kiváló hangulatban folytattuk az éneklést és zenehallgatást. Megérkezvén megvacsoráztunk, majd mindenki elfoglalta szobáját és nyugovóra tért.
„ És lőn este, és lőn reggel, második nap.”

Szerda 
Ezen a napon nyilván mindenki nagyon pihenten kelt, ugyanis sokat alhattunk, ennek örömére meg is reggeliztünk. Miután mindenki jóllakott összecsomagoltunk és nekiindultunk Segesvárnak. Segesváron kaptunk szabadidőt, amit mi városnézésre fordítottunk természetesen, többek között végigmentünk a Diáklépcső mind a 175 fokán, felmásztunk a várfalakra (jaj dehogyis, ez csak fiktív történet, soha nem lennénk ilyen vigyázatlanok…) alkudoztunk az utcai árusokkal stb. Szóval igazán kellemesen töltöttük ezt az 1-2 órát, majd ismét buszra szálltunk, és elindultunk a főhadiszállásunk felé. Ez a hely ugyanis a Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Líceum, ahol az elkövetkezendő napokban menedékre és szállásra leltünk. Tehát miután megérkeztünk valamennyien elfoglaltuk kollégiumi szállásainkat, majd elfogyasztottuk az ebédet, és lefáradtunk a Díszterembe. Vagy valami ilyesminek hívják. Itt megismerkedhettünk az ottani diákok előadása nyomán az iskola múltjával és jelenével. Megtudhattuk, hogy az iskolát 1905-ben alapították, névadója Plugor Sándor 20. században élt grafikus és festő volt. Az iskolának zenei, dráma, képzőművészeti és balett tagozata is van. Miután így elámultunk, még vendégül is láttak bennünket, majd kaptunk egy kis pihenőt, hogy jobban megismerkedhessünk szobáinkkal. Estefelé meg lettünk invitálva egy csodás koncertre, ahol az iskola tanulói és a tanárok szórakoztattak bennünket. Hogy egy kiváló szemtanút idézzek, „operarészletek és áriák csendültek fel” melyek abszolút tanúbizonyságát adták az iskola magas színvonalának. Azonban ez is véget ért, és mi tehettünk egy rövid esti sétát a városban, és bár a többség a hadiszállásra visszatérve nyugodalomra térhetett (el lehet képzelni, hogy mindenki hogy sietett ezt beteljesíteni, senkinek eszébe nem volt éjszakázni…) az énekesek még próbáltak egy kórus darabot, és szólókat hogy ezzel ringassák álomba magukat. Nem amúgy, csak a szombati nagy produkcióra készültek, de nem tartott sokáig, és ők is álomra hajthatták fejüket.
„És lőn este, és lőn reggel, harmadik nap.”

Csütörtök
Ezt a napot az agy beindításával nyitottuk. Ugyanis általánosban egyszer egy tanár azt mondta nekünk, hogy az agyműködést igazán az evés indítja be. Ha ez igaz, akkor mi ezt abszolút betöltöttük, ugyanis a nap első eseménye a reggeli volt. Majd még egy reggeli. Csak az már szellemi reggeli volt, ugyanis közös Biblia olvasásra, és imádkozásra került sor. Ezután felszálltunk a sok kerekű járműre és elindultunk Brassóra. Itt abban a megtiszteltetésben lehetett részünk, hogy végig hallgattuk a Brassó Filharmónia két órás főpróbáját. Kifejezetten pihentető és kellemes volt ezt látni, jobban mondva hallani, később hallottam, hogy volt, akit teljesen átmosott ez a magas szintű előadás. Az biztos, hogy nem gyakran hallhatunk ilyet, szóval mindenképpen egy nagy élménnyel gazdagodtunk. Ezután következett maga Brassó. Brassó évszázadokon át az egyik legjelentősebb kereskedőváros volt, és az erdélyi szászok központja. Sajnos mind a tatárjárást, mind a törököt eléggé megsínylette, de azért nyugodtan mondhatjuk, hogy Erdély egyik legnevesebb és legszebb városa napjainkban is. Itt szintén kaptunk szabadidőt, és túlzás lenne azt mondani, hogy bejártuk a várost, mindenesetre mindenképp igyekeztük egy részét legalább megismerni. A főteret, és főleg az éttermeket…
Brassó után visszatértünk a bázisra, ahol a zenészek számára megtartották az első zenekari próbát. Majd ismét elhagytuk ideiglenes otthonunkat, és Rétynek vettük az irányt, pontosabban a Rétyi Rézfúvószenekar bemutató koncertjére voltunk hivatalosak és választottak. „Mert sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak.”  Itt a zenekar vezetője fogadott bennünket, és többek között megmutatta az iskola alapítójának mellszobrát. Bevezettek minket a terembe, és többek között olyan darabokkal kápráztattak el bennünket, mint például Erkel Hunyadi Lászlója. Őszintén meg kell mondjam, hogy nekem is nagyon tetszett az egész előadás, de az egész csoport körében hatalmas, osztatatlan sikert aratott. Úgyhogy innen is, éljen a Rétyi Rézfúvószenekar!
Innen aztán egy újabb kiváló, napzáró program következett, mégpedig a Sepsiszentgyörgyi Hit Gyülekezete egy ifialkalmán vehettünk részt. A dicséretet itt is a mieink biztosították, ismét nagyon jól, ezen kívül részünk lehetett egy nagyon jó közös asztaliteniszezésben valamint vendéglátással egybekötött társalgással. Őszintén, nem akartunk onnan eljönni, de hát nem csak a mának élünk, gondolni kellett a holnapra is, úgyhogy hazasétáltunk a bázisra, majd a szokásos rutinkészülődések után valamennyien ágyba és álomba zuhantunk.
„És lőn este, és lőn reggel, negyedik nap”

Péntek
„Nincs új dolog a nap alatt” – mondja a prédikátor, helyesebben írja, és mi ezt be is töltöttük ezen a napon is, ugyanis ezt a napot ugyanúgy kezdtük mint az előzőt. Először a testünket tápláltuk reggeli által, majd a szellemünket Bibliaolvasás és ima által. Ezután a zenészek és énekesek számára mondhatni, hogy főpróba volt, ennélfogva az majdnem egész délelőttöt rászánták. Amint végeztek, korán megebédeltünk, és útra keltünk a Szent Anna-tóhoz. Amint megérkeztünk a fagyos földre, legelső élmény latyakos havat dobálni, majd miután mindenki előtt tisztázódott, hogy ha medvével találkozik, akkor ne fusson el, hanem ragadja meg a szakállánál fogva és vágjon bele egy kést, elindultunk gyalog a tóhoz. Útközben a medvék nagy szerencséjére nem találkoztunk velük, így épségben megérkeztünk a befagyott tóhoz. Nem hétköznapi látvány volt ragyogó napsütésben egy befagyott tavat látni. A jégre azért nem mentünk rá, mert nehogy beszakadjon alattunk és elijesszük a halakat. De azért így is jól megvoltunk Volt, aki léket vágott a jégen, volt, aki ledőlt a partra napozni és egyéb elfoglaltságok, amit ilyenkor egy magunkfajta tizenéves diák csinálni szokott. Miután kellő mértékben kigyönyörködtük magunkat a tóban, amely egy vulkáni kráter nyomán jött létre, elindultunk az híres, neves Kézdivásárhelyre. Itt működött Gábor Áronnak az ágyúöntő műhelye, és Gábor Áron is itt szolgált még a szabadságharc előtt. Összesen mintegy 70 ágyút sikerült öntenie, egészen 1849.06.20-ig amikor is a kökösi csatában egy ágyúgolyó eltalálta és a hős visszatért Teremtőjéhez, aki adta volt azt. A város, azon kívül hogy igen jó sétánnyal és cukrászdával rendelkezik, meg is emlékezik hőséről és művéről, az egyik házsor falán egész képregény örökíti meg, többek között Gábor őrnagy híres mondatát: „Lesz ágyú”. Miután ily módon megemlékeztünk Gábor Áronról, és a magyar szabadságharcról, és mindenki kellően jóllakott, visszaindultunk a szállásunkra szusszantani egyet. Este ugyanis a Sepsiszentgyörgyi Hit Gyülekezete 2 alkalmára voltunk hivatalosak, és amelyben mi is aktívan részt vettünk, többek között a dicséret szolgálatával, mert bár abban egyébként mindenki részt vesz, voltak kiváltságosok, akik segítettek abba minket bevezetni, és közülük jócskán kerültek ki a mi zenészeink és énekeseink közül is. Ezután hallhattunk újra pár inspiráló és építő bizonyságot, ha valaki azt hiszi hogy egy fiatalnak még nem lehetnek „nagy” bizonyságai, akkor az nagyon téved, ezek a személyek akik kiálltak éles tanúbizonyságát adták annak, hogy Isten mindenkivel tud nagy dolgokat cselekedni, kortól és nemtől függetlenül. Amúgyis mi számít nagynak? Tehát miután ily módon felbuzdultunk, Feri bácsi beszélt az út céljáról, és annak bibliai alapjairól. Az alkalom végén volt egy kis vendéglátás, és társalgás, majd hazatértünk és lefeküdtünk, telve  izgalommal, várva a másnapi fő eseményt, a közös koncertet.
„És lőn este, és lőn reggel, ötödik nap”

Szombat
Nem kellett sokáig várni. A nap a szokásos agybeindítással kezdődött, ezután a zenészek átmentek a koncert helyszínére, addig is mi, az ottmaradottak Bibliát olvastunk, és imával igyekeztük támogatni a fellépőket. Azután mi is átmentünk, elfoglaltunk helyeinket, majd a koncert elkezdődtével szemeinket az előadókra szegeztük, füleinket pedig a zenére hegyeztük. Fellépett a sepsiszentgyörgyi iskola kórusa, legnagyobb büszkeségeinkre a mi iskolánk zenészei, a Bornemisza Hangja első három helyezettje, és végül egy teljesen közös záródallal zárult a koncert, ahol már meg se lehetett számolni, hogy mennyien vettek részt. Személy szerint mi nagyon büszkék voltunk fellépőinkre, a legjobbat hozták ki magukból, és a kitörő tapsból ítélve az erdélyi barátaink tetszését is elnyerte az előadás. Ezután a nagy siker után, miután sikerült mindenkinek kifújnia magát, megtekintettük a helybeli Székely Múzeumot, ahol szép régi legendákat hallhattunk, amelyeket az ablak és falfestményekből olvastak ki, valamint rengeteg régiséget láthattunk kiállítva, amelyek természetesen mind kapcsolódtak a székelyekhez és történelmükhöz. A törit kedvelők számára a múzeum igazi csemege volt, amelyből ha valaki akart, bátran szemezgethetett. A látogatási idő lejárván, ismét kaptunk időt arra, hogy a városban csatangoljunk, no nem cél nélkül, hanem az időt hasznosan eltöltve, mondjuk éttermek és egyéb élelmiszeráruházak meglátogatásával. Hazatérve a bázisra, derék vendéglátóink táncházzal vártak bennünket, amelyben mi „aktívan” (értsd: passzívan) részt vettünk. Az biztos, hogy nagyon jó hangulatot csinált, és akik nem szálltak be később megbánták. Vagy nem. De ez mindegy. A mulatság véget érvén, megköszöntük vendéglátóinknak a szíves szeretetet és jóságot, amivel bennünket fogadtak, és innen is szeretnénk hálánkat kifejezni feléjük, az út sikeréhez ők nagyban hozzájárultak. Úgyhogy nagyon köszönjük! Ezután egy kis sziesztázás következett, vacsorával egybekötve, majd este útra keltünk a nap utolsó helyszínére. Ez pedig nem volt más, mint a tegnap megismert gyülekezet, ezúttal egy ifialkalmon vehettünk részt. Zenészeink és zenészeik ismét bevezettek bennünket Isten imádatába, majd újfent bizonyságok következhettek, természetesen nem ugyanazok, és mi ezeket is nagyon élveztük, nem volt olyan személy aki unatkozott volna. Ezután közös játék volt, és mi abba annyira belemerültünk, hogy alig lehetett minket hazarángatni. De hát gondolni kellett a holnapra is, valahogy haza is kellett jutnunk, úgyhogy tanáraink unszolására a Sepsiszentgyörgyön eltöltött fantasztikus időnket egy kiadós alvással zártuk.
„És lőn este, és lőn reggel, hatodik nap”

Vasárnap
Az utolsó nap. Úgy kezdődött mint a többi. Vagyis nem teljesen. Elfogyasztottuk utolsó reggelinket, majd (és itt a változás) összepakoltunk és rendbe raktuk a szobát, hogy még csak nyoma se maradjon hogy itt jártunk. Maximum a légkörben. Tehát lecuccoltunk, hogy ilyen szlenges kifejezést használjak, bepakoltunk a buszba, többek között magunkat is, majd búcsút intettünk főhadiszállásunknak, és ezzel meg is kezdődött a hazaút.
A buszon bepótoltuk azt, amire a kollégiumban már nem jutott idő, és imával kezdtük az otthonunk felé tartó utat és egyben hálát adtunk az egész heti áldásokért és oltalomért, amikben részünk lehetett. Eztán több előadás is következett, melyeket a terjedelem miatt nem írok ide le, de mindenesetre hallhattunk Erdély népzenéjéről, történelméről és irodalmáról nagyon érdekes előadásokat. Az út végén még olyan szerencsések is lehettünk, hogy Enikő néni mesélt Ceausescu időszakáról, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük, és mégis hogyan tudtak részesülni az élet apró örömeiből. Szóval igen színes utazásban lehetett részünk, útközben megálltunk Fogarason ahol vethettünk egy pillantást a várra, valamint délután utolsó programként meglátogattuk Vajdahunyad várát. A gyönyörű időben körbejártuk a várat, csodálatos kilátás nyílt onnan, és majdhogynem elvesztünk az épület tekervényes szobarendszerében. Szóval igazan élveztük a várjárást, ami ezt egyedül beárnyékolta az a magyarokkal szemben tanúsított nyilvánvaló ellenszenv volt, dehát mit lehet ezzel kezdeni. Nem foglalkoztunk vele. Aztán visszaszálltunk a buszra és egy-két kisebb megállóval meg se álltunk hazáig. (Nem nem rontottam el, szándékos) Ezt az időt dicséreténekléssel, zenehallgatással, és a már előbb említett előadásokkal ütöttük el. Végezetül megköszöntük szervezőinknek, a sok odaadó áldozatot, amit az út sikerének érdekében hoztak, majd késő este vidáman, begördültünk a Bornemisza Péter Gimnázium Száva utcai épületének parkolójába. És ezzel véget is ért gyakorlatilag a fantasztikus zenei erdélyi útunk, de az biztos, hogy a szívünkben azt megőrizzük, és el nem felejtjük, hanem mindenkor szívesen emlékezünk vissza az itt kapott áldásokra. Köszönjük!
És lőn este, és lőn reggel, hetedik nap. Ja, ilyen nincs a Bibliában… Akkor:
„Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet adott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott vala.”
 
Interjúk

Négy diákot kérdeztem meg az úttal kapcsolatban, hogyan érezték magukat, milyen élményeik voltak és mit tartanak fontosnak egy ilyen út során. Török Barna Tamás és Kálmán Eszter zenészként vettek részt az úton, Osgyányi Zsófi képzőművészként, Uhlik Bálint pedig a média terület képviseletében válaszolt a kérdésekre.

-        Amikor jelentkeztél erre az útra, a program (zene) vagy maga Erdély miatt jelentkeztél?
Eszter: Elsősorban a zene miatt. Tavaly egyszer felvetették nekünk ezt az ötletet és már akkor nagyon izgatottak voltunk, de mi is csak álmodoztunk. Mikor ebben az évben bejelentette nekünk a Tanár úr, nagyon megörültünk neki, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy jelentkezünk-e. Viszont természetesen maga Erdély miatt is, mert volt szerencsénk részt venni már tavaly is az egyik úton és egy nagyon jó élményként maradt meg, ami számomra felejthetetlen.
Zsófi: Igazából a korábbi utakat is nagyon élveztem, valamint Erdély és az ottani magyarság helyzete is érdekel, és mivel én, mint képzőművész csatlakoztam, izgalmas volt látni az ottani művészeti iskolát, így Erdély, meg a program miatt is szívesen utaztam.
Barna: Hát, ez érdekes történet, ugyanis a jelentkezés az utolsó percekben történt meg, én voltam az utolsó jelentkező. Elsősorban Erdély miatt mivel Erdélyt hazámnak is tekintem, ezért jó volt oda újból visszatérni. De a társaság is jó volt és a zene sem az utolsó szempont…
Bálint: Hát, nem zenészként nem nehéz erre válaszolni, Erdély miatt. Röviden és tömören… (nevet)

-        Feri bácsi pénteki előadásában kiemelte, hogy ezen út célja nem csupán a kikapcsolódás, hanem gyakorlatilag a diákok tanítása az életre, a határon túli helyzetekkel való megismertetése a résztvevőknek. Mennyiben valósult ez meg szerinted az út során?
Eszter: Teljes mértékben egyetértek Feri bácsival, ugyanis nem csupán szórakozásból megyünk erre az útra, hanem ennek van egy célja. Szerintem nagyon jó, hogy ilyen fontosnak tartják, hogy megismerjük a határon túli magyarok életét, akik sokszor elnyomás alatt vannak, vagy lenézik őket, mivel magyarok. Fontos, hogy ezt mi is át érezzük, mert ők is ugyanolyan magyarok, mint mi.
Zsófi: Az, hogy ilyen átfogóan áttekintettük Erdély történelmét, az mindenképpen hasznos volt, empátiát tudott ébreszteni bennünk az erdélyi magyarok felé, és segített abban is, hogy meg tudjuk becsülni és értékelni a mi helyzetünket, hogy nekünk nem kell a nemzeti identitásunkért harcolni és emiatt hátrányokat elszenvedni. Tehát ez egy rendkívül fontos cél. 
Barna: Nagyon jól egyensúlyba hozták ezt a két dolgot a szervezők, hogy megvan a helye a kikapcsolódásnak, szórakozásnak, hogy felnőttként kezelnek bennünket, és elengednek minket helyekre. Viszont ha emellé nem társul tudás, akkor ez az út elvesztette a fő célját, mert azért tudnunk kell hogy hol járunk, fontos a történelmi dolgokkal is tisztában lennünk. Például azzal, hogy  mit jelent az, hogy székely, akkor arra ne azt mondja valaki, hogy az egy paraszt ember. Tehát megvolt a helye a tudásnak is, és ha valaki figyelt, akkor az nagyon jól ki tudta használni ezt az út során.
Bálint: Ennek az útnak én hozzátenném, hogy nagyon jó közösségépítő jellege volt. nem csak a csoporton belül, bár ott is ez nagyon jól működött, hanem magyar és magyar között, hogy attól még hogy valaki erdélyi, attól még ugyanúgy magyar, ezért semmi helye nincsen a széthúzásnak, hanem őt is ugyanúgy magyarként kell szeretni.
 
-        Ebben a tanításban nagy szerepet játszik a hitélet, ennél fogva a csoport 3 ifialkalmon és egy istentiszteleten is részt vett. Milyen tapasztalataid vannak ezekről az alkalmakról?
Eszter: Először Marosvásárhelyen voltunk, ahol nagyon barátságosak voltak a fiatalok, készültek számunkra játékokkal (tánc- és szólánccal), amit mi nagyon élveztünk. Aztán Sepsiszentgyörgyön vettünk részt két különböző ifi alkalmakon is, (itt már többeket ismertünk) és itt is hasonlóan jól éreztük magunkat, nagy szeretettel fogadtak és vártak minket. De, ami nekem nagyon tetszett, hogy hangzottak mindhárom helyen bizonyságok, ami nagyon értékes és tanulságos volt számomra.
Zsófi: Jó volt látni, hogy ott is vannak gyülekezetek, és hogy ott is működik Isten munkája. Befogadóak, kedvesek és lelkesek voltak, úgyhogy nagyon élveztük a velük való együttlétet. 
Barna: Meglepően kedves és nyitott társaság volt ott, nagyon közvetlenek voltak, nem volt az a fal, hogy mi határokon túl vagyunk itt Romániában, hanem mint ahogy Krisztus teste is egy, úgy mi is ezt az egységet abszolút éreztük, a dicséretek is nagyon tüzesek voltak, és jólesett számunkra az, hogy vártak minket, készültek és ez abszolút megtiszteltetés volt. Úgyhogy abszolút pozitív élmény
Bálint: Nem csupán az ifikről szeretnék beszélni, ha szabad, hanem kitérnék a teljes gyülekezetekre. Ami legelőször is feltűnt, hogy itt mindenki céllal érkezik a gyülibe. Ők ugye kisebbség, ezért már alapvetően egy harcos mentalitással érkeznek, és az nagyon jól átjön a dicséretekben, mert egyszerűen lehet érezni, hogy itt Erő van. Ők akkor is elmennek istentiszteletre, amikor nincs kedvük. És ez számunkra is óriási példa lehet.

-        Milyenek voltak az erdélyi zenészekkel való közös próbák? Nem volt nehéz bekapcsolódni?
Eszter: Nagyon jó volt és nagyon izgalmas egy zenekarban játszani. A darabok nagy részét már játszottuk itthon, mikor ők vendégeskedtek nálunk, így nem volt nehéz bekapcsolódni, de persze voltak kihívások, amiket nagyon élveztem. Az ottani diákok is nagyon tehetségesek, jó volt velük együtt zenélni. Nagyon örülök, hogy részt vehettem benne, mert nagyon különleges élmény volt számomra és nagyon élveztem.

-        Képzőművészként ti mit csináltatok a külön foglalkozásokon?
Zsófi: Bekukkantottunk a műtermekbe, és rajzoltunk egy-egy gyors portrét vagy krokit. Gyönyörűen felszerelt műtermeket láttunk, hatalmas festőállványok, festmények a falon. Aztán meglátogattuk a szobrász valamint a grafika termet ahol bemutatták a nyomatkészítő gépet és metszeteket. Ez nagy élmény volt számomra. (Az egészet izgatottan, mondhatnám átszellemülten mondja.)
 
-        A szombati napon közös koncertet tartottatok. Hogy éreztétek magatokat belülről, valamint kívülről?
Eszter (belülről): Nekem már egy régebbi vágyam teljesült ezzel, mert én mindig is szerettem volna zenekarban játszani és ez most egy kis időre teljesült is, és én nagyon jól éreztem magam. Szerintem a fogadtatás is jó volt, szóval teljesen pozitív élményként maradt meg, élveztem az ott töltött időt.
Barna (kívülről): A várakozásnak megfelelően magas színvonalat hozott, látszott a sok felkészülés, örültem, hogy dicséretek is voltak a Bornemisza Hangja díjazottjai révén, az biztos, hogy ezek jó hatással voltak a légkörre. Úgyhogy nyugodtan mondhatjuk, hogy ez volt az út fénypontja.

-        Ajánlanád- e az az ilyen jellegű utakat társaidnak, és ha igen miért?
Eszter: Csak ajánlani tudom, hisz egy nagyon jó élmény. A társaság nagyon jó volt és adott egy plusz hangulatot, ami utánozhatatlan. Emellett nagyon élveztem a helyeket, ahol jártunk, a programokat, a beszélgetéseket (barátokkal, tanárokkal egyaránt). Mindenképpen ajánlom mindenkinek, mert nekem ez az egész út felejthetetlen volt. 
Zsófi: Mindenképpen ajánlanám, főképp azért, mert érdekes megismerni az ottani embereket, a kinti légkört és az ilyen iskolai utak ezt feltöltik történelmi és társadalmi ismeretekkel, amelyek még tartalmasabbá, színesebbé teszik az utazást. Az biztos, hogy egy maradandó élménnyel gazdagodik az ember. 
Barna: Erdélyben olyan természeti kincsek vannak, amit itt nem lehet látni, amiket ott látunk az szemet gyönyörködtető, látjuk az Úr munkáját a természetben és kicsit úgy lehet érezni, hogy ilyen szabadabb minden. A múlttal tisztába lenni is nagyon fontos, azokról megemlékezni, ezért ha valaki úgy megy el egy ilyen útra, hogy akar is tanulni akkor biztos, hogy fog tudni épülni. Szóval abszolút prosperálni fog mindenki, aki egy ilyen útra elmegy.
Bálint: Egy ilyen út bár nagyon pörgős, de nagyon tartalmas is, és mindig többként jön haza az ember. Sok olyan dolog megmarad és buzdít, ami ott történt, például hogy „milyen jó volt, amikor felkeltünk és közösen Bibliát olvastunk, imádkoztunk mennyire jó volt, csináljuk meg itthon is!” Úgyhogy önmagában Erdély is nagy élmény, de az ilyen utak egy külön pluszt adnak, és segítik az embert, szóval mindenképpen megéri egy ilyen útra elmenni. 

Írta: Sztupa Máté
Publikálta: Magyary Ferenc
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium