BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanórán kívül
BORNEMISZA HANGJA ÉNEKVERSENY a Szent Pál Akadémián 2015. április 14-én 16 órától
2015.04.12.
A Bornemisza Hangja Énekverseny, Hangszerverseny döntője, valamint a Dalszerzői Pályázat eredményhirdetése idén először a Szent Pál Akadémia dísztermében
A Bornemisza Hangja Énekverseny, Hangszerverseny döntőjére, valamint a dalszerzői pályázat eredményhirdetésére idén először a Szent Pál Akadémia dísztermében kerül sor 2015. április 14-én, kedden délután 16 órai kezdettel. A verseny négy tagú zsűrije Balogh Ferenc, Joób Gergely, Kötő Gabriella és Oromszegi Bence lesznek.
 
A Dalszerzők Pályázatára hét pályamű érkezett, melyeket öt tagú zsűri bírált el: Abaházi Zoltán, Friderika, Pajor Tamás, Pánczél Tamás és Szentkirályi György. A verseny műsorában vegyesen lesznek dicséretek valamint klasszikus hangszeres előadási darabok. A díjkiosztásra mindhárom kategóriában sor kerül, az első három helyezett kap ajándékot. Az énekesek kíséretében az elmúlt évek győztesei közül többen is részt vesznek.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, akik szívesen hallgatják az ifjú zenészeket, énekeseket!
Publikálta: Füziné Madarász Róza
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium