BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanórán kívül
A Bornemisza Hangja 2017-es döntője eredményei és interjú Harmath Ágnessel, a verseny alapítójával
2017.04.04.
Fogadják szeretettel a Harmath Ágnes tanárnővel, a verseny alapítójával és kurátorával készített riportunkat, a győztesek listáját kategóriánként, valamint az esemény hangulatát felidéző fotókat.
Harmath Ágnest, a Bornemisza Péter Gimnázium ének tanárát, a Bornemisza Hangja alapítóját kérdeztük a verseny történetével és részleteivel kapcsolatban.

Mióta kerül megrendezésre a Bornemisza Hangja?

2010 óta van a verseny, először zártkörű volt, külön ének és külön hangszer kategóriában. A dalszerzői pályázatot most negyedjére írtuk ki.

Ki alapította, kinek az ötlete volt? Kitől kapta az elnevezését?

Az én ötletem volt, de találkozott Németh Judit elképzelésével, ezért a nevet, mármint a "Bornemisza Hangja" elnevezést Judit adta a versenynek.

Mondanál valamit a kezdetekről?

Az ötletet az adta, hogy egyik részről jó zenészek sokszor titokban tartották hangszertudásukat, néha csak véletlenül derült ki, másrészről a dicséretszolgálat utánpótlásának, valamint a gyerekkórus szólistáinak kiválasztásában nagy segítség ez a verseny.

Milyen népszerűségnek örvend ez a verseny a fiatalok között?

A népszerűsége egyre növekszik: Kezdetben nem engedtünk be senkit a versenyzőkön kívül. Aztán fokozatosan egyre többen kérték beengedésüket, még a folyosókon is nagy tülekedés támadt. Ekkor határoztuk el, hogy nyilvánossá tesszük a versenyt, így most már harmadik éve Német Judit engedélyével a Szent Pál Akadémia dísztermében tudjuk megrendezni a döntőt.

Milyen támogatást kap a Hit Gyülekezete részéről ez a verseny?

A Bornemisza és a Szent Pál Akadémia vezetőségének támogatásával tudjuk megrendezni, amiért nagyon hálásak vagyunk.

Kik a zsűri tagjai?

Az elődöntő zsűritagjai idén: Abaházi Zoltán, Ifj. Balogh Ferenc, Pánczél Tamás és én voltunk.
A döntőben Balogh Ferenc, többnyire Kötő Gabriella, de idén Bayer Friderika, Joób Gergely és Oromszegi Bence.
A dalszerzői pályázat zsűrije: Abaházi Zoltán, Bayer Friderika, Pajor Tamás és Varga Szabolcs.

Ők milyen véleménnyel vannak a versenyzőkről, a mezőnyről és a versenyről is?

A véleményüket túl hosszú lenne így leírni, de mindig örömmel jönnek, bátorítják a versenyzőket és nagyon értékelik a kiváló teljesítményeket.

Lehet-e megismerni valamilyen kulisszatitkot?

Kulisszatitkaink szerintem nem nagyon vannak, de ha mégis, akkor azok szigorúan titkosak :-)

Van-e szponzora a versenynek?

A verseny díjait az iskola finanszírozza. Nem bánnánk, ha lenne szponzorunk, akkor tekintélyesebb díjakat tudnánk adni.

A nyertesek kapnak-e valamilyen tárgyi jutalmat és ha nem, akkor tervezed-e, hogy a jövőben az erkölcsi elismerés mellett a nyertesek kapjanak valamilyen tárgyi emléket vagy pénzösszeget?

A nyertesek idén Pathmos utalványokat kapnak, hogy ők maguk választhassanak a zenei vagy könyvkínálatból olyat, ami érdekli őket, és még nincs meg nekik. Emléklapot minden évben kapnak a versenyzők, illetve a díjazottak az oklevél mellé egy kis csokit is fognak kapni.

Kérlek, mondj néhány gondolatot a dalszerzői pályázatról is.

A dalszerzés nem könnyű feladat, főleg úgy, hogy szinte semmilyen tanítási órán nem kapnak ehhez segítséget a diákok. Idén Pajor Tamás megígérte, hogy tart egy előadást a dalszerzők számára, mert a szövegekkel nem nagyon volt megelégedve. Azt látjuk, hogy a zenei és irodalmi képességek nem mindig egy személyben adatnak meg, ezért bátorítjuk a dalszerző párosok összefogását. Idén négy pályamű érkezett, zeneileg kellemes dalok.

Köszönöm a válaszaidat! További sok sikert kívánok a tehetségek felfedezéséhez és gondozásához!
(Az interjút Füziné Madarász Róza készítette.)


A 2017. április 3-án megrendezésre került verseny eredményei:

Énekverseny: 1.) Galambos Benjámin 2.) Fenyvesi Eszter 3.) Nasinszky Sáron

Hangszerverseny: 1.) Lakatos Josua - zongora 2.) Sipos Glenda - hegedű 3.) Horváth Noémi - zongora

Dalszerzői pályázat: 1.) Bodza Máté: Vándor 2.) Ludvig Olivér: Feel The Spirit 3.) Nasinszky Sáron: Úgy szeretném meglátni

Galambos Benjámin előadásáról készült videó megtalálható az alábbi linken: https://www.youtube.com/watch?v=NqAUPWhn44I

Lakatos Josua zongorajátékáról készült felvétel ezen a linken érhető el: 
http://drive.google.com/file/d/0BypHUU-uzg4OUENGUlNSZG9qWUk/view?usp=sharing_eil&ts=58e40248

(Fotók by Mormoe Nátán)
Bodza Máté Vándor című dala
Publikálta: Füziné Madarász Róza
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium