BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanórán kívül
Gimnazisták beszélgettek a dicséret szolgálatról Balogh Ferenccel
2017.06.18.
Az ember életének elsődleges és legfőbb célja Isten dicsérete. Ezért lettünk elhívva és ezért lettünk megteremtve. Ám a dicséret és az abban való szolgálat mégsem olyan egyszerű, mint amennyire látszik. Erről beszélgettünk Balogh Ferenccel, aki csaknem 30 éve oszlopos tagja a Hit Gyülekezete dicséret stábjának és aki még a nyári szünet beköszönte előtt ellátogatott hozzánk a gimnáziumba.
A beszélgetést közös dicsérettel indítottuk, majd rögtön el is kezdtük megbeszélni, hogy alapvetően milyen főbb részei vannak a dicséretnek. A 95. zsoltár alapján a dicséret örvendezésből, hálaadásból és imádásból áll. Szó esett arról is, hogy ami minket meg tud akadályozni a dicséretben történő aktív részvételben, az a kemény szív.
 
Ezek után a bibliai személyekről volt szó, akiknek fontos szerepe volt az akkori dicséretben. Volt szó Hémánról, Asáfról, Ethanról, valamint Dávidról is említést tettünk, aki az egyik legnagyobb példa arra, hogy hogyan is kell Istent dicsérni.
 
Majd rátértünk a szolgálók feladatára és szolgálatuk céljára. Az ő feladatuk az, hogy ők maguk is összeköttetésbe kerüljenek Istennel, és ez által másokat is bevigyenek az ő jelenlétébe. Az erre való felkészülésről is beszéltünk, ami szellemi, lelki, fizikai, és technikai részekből áll. Az is fontos, hogy tisztán lássuk, hogy a szolgálók legnagyobb ellensége az önkifejezés, önmutogatás és a kevélység. Ezek után világosan látható, hogy a dicséretben történő szolgálat nem könnyű, viszont nagyon nagy áldást jelent.
 
A beszélgetést kérdésekkel zártuk, ami előtt a 118. zsoltárról is szó esett, mely szerint a mi erősségünk és énekünk az Úr!
 
Nagyon köszönjük a lehetőséget, igazi élmény volt!

Igari Abigél 9.A
Publikálta: Füziné Madarász Róza
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium