BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tantárgyak
Március tizenötödikei műsor az Újszász utcában, 2016
2016.03.18.
A 8. d filmjelenetekkel készült az idei március 15-re.
Ebben az évben a 8. d egy színdarabbal készült március tizenötödikére az Újszász utcai iskolában. Az előkészületek, ötletelések már szeptemberben elkezdődtek. A felvételi miatt időben akartunk kezdeni.  A színdarab 1867-ben, a kiegyezés évében, egy baráti társaság beszélgetésével indul. Ők emlékeznek vissza fiatalkorukra, konkrétan 1848. március 15. és a szabadságharc eseményeire. A visszaemlékezést filmjelenetekkel oldottuk meg. A forgatások során a gyerekekről kiderült, hogy milyen tehetségesek és kreatívak a színészi játékban, illetve a filmezésben és szerkesztésben. Nagy öröm volt számomra együtt dolgozni velük! Egyes jeleneteink korhű helyszíneken, sőt eredeti eszközökkel is (pl. Landerer nyomdagépe) készültek. A nyolcadikos fiúk lelkesen vettek részt a csatajelenetek forgatásán a volt reptéren, modern technikát is használva, pl. felülnézeti kép drónnal. Némelyek orosz és német nyelvtudásukat is megvillantották :-). Reméljük műsorunk sokaknak tetszett!
trailer talpramagyar
Publikálta: Kedves Éva
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium