BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tantárgyak
Sikerek a kerületi versmondó versenyen
2016.03.24.
Holósi Viki első lett, Ferentzi Dorka pedig közönségdíjas a kerületi vers- és prózamondó versenyen.
Holósi Viki első lett az 5-6. osztályosoknál vers kategóriában Szabó Lőrinc szép versével, Ferentzi Dorka pedig szintén Szabó Lőrinc vers előadására a 7-8. osztályosoknál kapott közönségdíjat a kerületi vers- és prózamondó versenyen. Dorka már a Kazinczy-versenyen is bizonyított, második helyezést ért el a kerületben. Viki a 16. kerületet képviseli majd a fővárosi fordulón. Alsó tagozatos sikerei után a felsősök között is folytatja előadói "pályafutását". 
A verseny megrendezésére iskolánkban került sor. A zsűri és a kerület iskoláinak versenyzői és tanáraik, szüleik visszajelzései alapján idén is mindenki megelégedésére színvonalas versenyt tudhatunk magunk mögött.
Publikálta: Turai Julianna
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium