BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Ökoiskola
Oktatásért Közalapítvány
Új Széchenyi Terv
Sportoló Nemzet
Művészetek Palotája Budapest
Erasmus+
Határtalanul
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tantárgyak
Így fogalmaztok ti...
2012.05.14.
Kisvarga Jonatán 4.b osztályos tanulónk fogalmazása
A hold sötét oldalán
 
I. Rész
A találkozás
 
Jonathan vagyok, izgalmas kalandokra indulok kettesben Jeffel.
Kíváncsiak vagyunk, hogy léteznek-e átalakuló lények. Szóval ezúttal is űrbe megyünk.
Jeffet felhívtam, hogy délben 12:00-kor indulunk. Már 11:45 volt. Összeválogattam a legjobb fegyvereimet. Csak arra gondoltam mi lesz, ha tényleg léteznek? Minden nagyon erős kütyüt bepakoltam. Már el is telt 11:55. Kisiettem a találkozó helyre. Ekkorra Jeff is megérkezett. A főnökömnek odaadtam egy cetlit, amin a végrendeletem volt, ha meghalok.
A végrendeletem így szólt: „Viszlát becses haza. A családomé mindenem. Viszlát kis Jonathan és Benjamin, éljetek boldogságban és ha megnőtök ne cigizzetek.”
Aláírás: Kisvarga Jonathan
Felmentem az űrhajóra. Hallottam a visszaszámlálást, szomorú voltam.
–Jonathan én itt vagyok veled, és én, már jól ismerlek, nem félsz te semmitől.
–Kösz Jeff, de mi lesz, ha léteznek olyan lények és meg akarnak ölni.
–Azok a lények lejönnének a földre előbb utóbb. Így legalább tettünk az elpusztításuk érdekében valamit. Amúgy, meg nem is léteznek olyanok, még űrlény sem létezik.
- Akkor mi volt az, amikor előző kalandunkban találkoztunk űrlénnyel?
- Az csak kettő volt, és biztos beöltöztek emberek, ugyan olyan méretük volt.
- Legyen, de mi lesz, ha mégis léteznek?
- Nem vagyok előre látó!
Hirtelen súlytalanság állapotába kerültünk. 1 óra múlva leszállást hajtottunk végre a Holdon.
- Joni gyere már!
- Jól van, megyek – válaszoltam és ezzel leléptem a Holdra. - Kövess Jeff!
- Oké!
- Úgy érzem, hogy követnek.
- Ne legyél már betoji Jonathan! Tovább!
- Mi az ott?
- Ha megnézzük, akkor megtudjuk.
Jeff elővette a távcsövét.
- Te Joni, az egy…
- Mondd már!
- Egy autó.
Ekkor teljesen ledöbbentem.
- Lehetetlen! Mit keresne egy autó itt?
Ezzel kikaptam a kezéből a távcsövet és megnéztem. Tényleg egy autó volt, de még hozzá egy luxusautó. Elestem Jeffel.
- Mi volt ez? – kérdezte Jeff.
- Nem tudom, de annyit mondok, hogy fussunk a kocsihoz!
Elkezdtünk futni, de újra elestünk.
- Ebből elég!
Elővettem a gépfegyveremet, és a földbe lőttem 4-szer.
Ezzel valami fekete apró lény jelent meg előttünk.
- Az meg mi?
- Nem tudom.
- Nem akarok meghalni!
- Én már megírtam a végrendeletemet.
Ekkor rám ugrott az idegen.
-Jeff segíts!
Küzdöttem a lénnyel.
-Áá!
A szúrókájával egy hosszú sebet ejtett rajtam.
- A karom, tiszta vér!
- Vétel, vétel itt Jeff! Hallanak? Egy idegen megtámadott! Nem hiszem el, nincs térerő!
 
II. rész
A túlélők
 
A fegyveremmel leütöttem a lényt.
- A lábam! Nem tudok futni!
Jeff felkapott a hátára és rohant az autó felé. Beszálltunk az autóba. Egy fura jel volt rajta.
- Te már láttál ilyen autót?
- Nem, de nem rossz!
- A kulcs a helyén. Kapaszkodjál!
- Indítsd már! Jön az űrlény! Nem akarom újra átélni azt, ami az előbb történt.
Az autó beindult és elindultunk.
- Nem tudtam, hogy előttünk ember járt a Holdon – mondta Jeff.
- Várjunk csak, az űrlényen, ami megtámadott egy hasonló jel volt.  Akkor logikus, hogy ez is űrlény.
- Az gáz.
Egyből az ajtónak estünk, de az nem nyílt.
- Öröm volt együtt dolgozni veled - búcsúzkodtam Jefftől.
- Veled is. De azért ilyen könnyen ne adjuk meg magunkat.
Mind a ketten lőttük az ajtót. Egyszer csak kinyílt.
- Ez furcsa!
Kiszálltunk.
– De most hol vagyunk?
- Az űrhajó! – sopánkodott Jeff.
- Tudom, hogy te űrlény vagy autó…
- Jonathan meg akarsz halni? Ne beszélj hozzá!
De én folytattam.
– Kérlek, segíts! Mondj el mindent, amit tudsz az űrlényekről! Mi ketten űrutazók vagyunk a Földről. Csak ez a dolog érdekel minket.
- Joni szerintem ez nem hallja.
Ekkor hatalmas robottá alakult.
- Most már végünk.
Szóhoz se tudtam jutni.
- Egy földön kívüli faj tagja vagyok. Amit a kormányomon láttál jelet, az az autóbotok jele, vagyis a miénk.
             
III. rész
 Egy másik fajmegismerése
 
- Szóvaltiautóbotokvagytok? – kérdeztem.
- Igen. – mondta.
- Ti nembántotokembertvagyisminket?
- Nm – hadartaazűrlény.
- Tessék? – kérdeztem vissza mert csak N betűt hallottam. Nem akartam nemet hinni, mert lehet, hogy nagyot mondott, ezért a biztonság kedvéért megkérdeztem.
A robot autóvá alakult és nem válaszolt.
Kinyílt az ajtaja, mint ha azt akarná, szálljunk be.
- Jeff, szerinted beszálljunk?
- Ne! Várjunk, űrhajó nélkül nem tudunk semmit csinálni. Ő segíthet nekünk.
- Oké! – mondtam nehezen.
Beültünk, elindult az autó.
Meg akartam kérdezni, hogy hova megyünk, de nem tudtam, mert nagyon álmos voltam. Ilyenkor éjszaka van a földön, így hát elaludtam, mint Jeff. Fárasztó napom volt, kimerültem. Jól esett egy kis alvás. Hajnalodott már, újabb nap kezdődött. Kinyitottam a szememet, a talajon találtam magam. Robotok vettek körül minket. Jeff és én nagyon megrémültünk. Az egyik robot közel hajolt hozzám és ezt kérdezte:
- Te vagy Jonathan és te meg Jeff?
- Igen – böktem ki nehezen.
- Honnan tudod a nevünket?- kérdezte Jeff.
- Hallottam, hogy a hold másik oldalán űrhajósok jöttek és kisebb űrlények megfigyeltek titeket csak ti megöltétek őket!
- Őőő… izé, őőő, mi szóval…
- Mi nem tudtuk, hogy a barátaid, és ők is meg akartak ölni – vágott szavamba Jeff.
- Tudom és ezért nem bántunk titeket. Na, térjünk a tárgyra. A bolygót uralni akarják az álcák. Békésen éldegéltünk, amikor az utolsó napokban Megatron nevű társunk fellázította a társaságot, két csapat lett. A világot uralni akaró álcák és mi a szabadságért küzdő autóbotok. Én Optimus fővezér vagyok az autóbotok vezére.
- Én meg Acél fej a fegyverhordozó – és ezzel megvillogtatta fegyvereit.
Mennyi fegyvere volt! Ha nem hiszitek gyertek fel a hold sötét oldalára, azaz ide.
- Én meg Racsni az orvos szakértő.
Azzal átalakult egy zöld mentős autóvá és bekapcsolta borzasztóan hangos szirénáit.
- Kapcsold ki!! – kiáltotta Jeff.
- Tessék? – mondta a robot.
- KAPCSOLD KI!! – kiáltotta Optimus.
- Igenis – Racsni egyből kikapcsolta szirénáit és nagyon elszégyellte magát.
- A nevem Jezz! – mondta egy másik robot.
- Itt pedig a védelmezőtök Űrdongó.
- Sziasztok! – mondta Űrdongó.
- Mire kell nekem, vagyis nekünk védelmező?
Optimus erre közel hajolt hozzám és jól a szemembe nézett.
- Arra, hogy ne hallj meg ezen a bolygón.
- Mi volt az az űrlény, ami rám támadott és jó hosszú sebet ejtett rajtam? – kérdeztem felháborodottan.
- Megatron szolgája.
- Értem, szóval léteznek – gondoltam magamban.
- Na Jeff én mondtam, hogy léteznek űrlények.
- De nem téged akarnak – válaszolt Jeff.
- Mi megyünk innen – jelentettem ki szomorúan.
- Jonathan mit mondtál? Honnan veszed ezt?
- Veszélyes ez a bolygó, nem a mi bolygónk.
- Hol az űrhajónk Optimus?
- Ott – mutatta.
- Akkor viszlát!
Beszálltunk az űrhajóba. Elindultunk. Szomorúan néztem vissza. Egyre távolodtunk, míg  aztán eltűntek az autóbotok.
- Jeff, nem ismerhettük meg őket igazán. – Amikor ezt kimondtam elszorult a torkom és köhögtem egyet.
- A bázisnak Jonathantól, visszatértünk.
- Vettem Sas, vagyis Jonathan.
Ekkor tapsvihart hallottam és ujjongást. Kiszálltam, utánam Jeff.
Jeff ezt mondta:
- Sok mindent éltünk át, űrlényeket, örömöt, izgalmat és szomorúságot…
Folytattam:
- De egy fajt nem ismerhettünk meg igazán, mert gyávák voltunk és elmentünk. De egyszer még visszatérünk.
Ezzel elindultunk, mindenki csöndben volt. Néztek utánunk, amikor már messzebb voltunk odasúgtam Jeffnek:
- Sajnos mindennek vége.
- Úgy ahogy mondod, de még visszatérünk.
 
 
                                                         VÉGE
 
 Írta: Kisvarga Jonatán
                      4.b.
Publikálta: Mocsári Krisztina
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium