BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tantárgyak
“Mindenki meg akarja élni a holnapot” ~ Art Leach-csel beszélgettünk
2016.01.29.
Nem mindenkinek adatik meg az a lehetőség, hogy egy olyan veterán katonától hallja a második világháború eseményeit, aki testközelből tapasztalta meg, milyen a fronton harcolni. Nekünk azonban alkalmunk nyílt erre, ugyanis Horváth Hajnalka tanárnőnek sikerült felvennie a kapcsolatot az Illinois államban található Livingston County War Museum-mal, melynek célja, hogy a fiatalokat és civileket felvilágosítsa arról, hogy a második világháború nem csak egy legenda, hanem valóban megtörtént és minden kiállított egyenruha mögött egy személy, egy sors van. Az időzónák összeegyeztetését követően, a múzeum egyik önkéntese, a II. Világháború Csendes Óceáni frontján harcoló veterán pilóta, Art Leach egy órán át beszélgetett velünk.
Ki is ő?
Art Leach 1943májusában csatlakozott az amerikai hadsereg légierejének pilótáihoz. Megjárta többek között Japánt, a Fülöp-szigeteket, Hong Kong-ot, Kínát és Vietnámot. 1956-ban főhadnagyként szerelt le14 év szolgálat után.
 
A Skype kapcsolatnak hála, rövid üdvözlés után elkezdtük kérdéseinkkel bombázni a jó kedélyű urat, aki egyikünkben jóképű unokáját, másikunkban szakállas vejét vélte fölfedezni.
 
Természetesen nagyon kíváncsiak voltunk arra, hogy miként érintette Art-ot lelkileg a katonalét. Arra a kérdésünkre, hogy jobb emberré vált e a szolgálat után és hogy újrakezdené e ha tehetné, gondolkodás nélkül azt felelte: “Természetesen”. Az ő szavaival élve, „pilótának lenni gyönyörű életvitel.”
Rendben. Tehát Art pozitívan viszonyult a munkájához. De mi a helyzet a társaival? Elmondása alapján, amellett, hogy az ember a háborúban teljesen átértékeli a hazaszeretet fontosságát, a patriotizmust és kitartást, ezek mellett megtanul csapatban dolgozni, együttműködni másokkal, tolerálni őket, és ami talán a legfontosabb, megtanul bízni a másikban, hiszen ezen akár az élete is múlhat.
Ahhoz azonban, hogy az ember mindezt el tudja sajátítani, Art szerint elengedhetetlen a kiképzés és a katonai szolgálat, amelyet –ha rajta múlna-, kötelezővé tenne nem csak a fiúk, hanem a lányok számára is.
Arra a kérdésünkre, hogy miként viszonyult ellenségeihez, a következő választ adta:  
„Ez egy munka, nem utáltam az ellenségemet, ugyanis sosem személyként gondoltam rájuk.”
 
További kérdéseinkre adott válaszaiból kiderült, hogy többször is került olyan helyzetbe, amiből nem hitte, hogy élve kikerül majd, továbbá az is, hogy nem jelentett számára problémát visszaállni a civil kerékvágásba, büszke arra, hogy a hazáját szolgálta, és hogy szerinte sok film és könyv nagyon élethűen dolgozza fel a második világháború eseményeit.  
 
Legfontosabb mondatai azonban a beszélgetés legvégén hangzottak el, amikor arról kérdeztük, miért tartja fontosnak, hogy önkéntesen meséljen nekünk - akik egy fél világgal arrébb élünk- arról, hogy milyen is volt átélni a második világégést.
A válasz így hangzott:
 
„Napjaink egyik nagy problémája, hogy az oktatási rendszer nem tanít meg minket arra, hogy megtanuljunk bízni egymásban. Ennek a rendszernek azt kellene megtanítania, hogy hogyan gondoskodjunk egymásról, hogyan működjünk együtt másokkal, nem pedig azt, hogyan kell utálkozni. Az élet nem individuális, nem egyedül élnünk.
Össze kell fognunk, hiszen egy célért küzdünk;
Mindenki meg akarja élni a holnapot.”


Írta: Rácz Zsófia 13A
Publikálta: Horváth Hajnalka
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium