BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanév
Te is építs! Építőtábor a Bornemiszában - 2014 nyár
2014.06.01.
JOBB ADNI, MINT KAPNI - ÉPÍTŐTÁBOR A BORNEMISZÁBAN. A lenti képen a Bornemisza Péter Gimnázium felújítás és újjáépítés előtti szárnya látható. A fotó 2009-ben készült. A másik csatolt fotón az épületrész helyén épült gimnáziumi szárny jelenlegi állapota látható. A változáshoz jelentősen hozzájárult a 2009-ben és 2010-ben iskolánkat támogatók adakozása, valamint az akkor itt tanuló gimnazisták önkéntes munkája: 2009 és 2010 nyarán építő táborok is segítették a gimnáziumi szárny felépítését. Az építő táborok összesen 1500 nap önkéntes munkanappal járultak hozzá a fejlődéshez. A korábbi nagy sikerre tekintettel idén is meghirdetjük nyári építőtáborunkat. Idén az iskola mellett a Hit Park szépítésében is szeretnénk részt venni. Szeretettel várunk minden Bornemiszás gimnazista diákot, aki önként szeretne néhány napot vagy egy-két hetet a Hit Park, illetve az iskola fejlődéséért, szépüléséért dolgozni.

 Az alábbi időpontokra és helyszínekre lehet jelentkezni:

- 2014. június 16-tól 20-ig (hétfő-péntek), Hit Park - Gyömrői út 69.

- 2014. június 23-tól 27-ig (hétfő-péntek), Hit Park - Gyömrői út 69

- 2014. augusztus 25-zől 29-ig (hétfő-péntek) Bornemisza - Száva utca
 
Az idén nyolcadik évfolyamosok és a náluk idősebbek jelentkezhetnek.
A fenti időpontokból előzetes egyeztetéssel néhány nap is vállalható.
A munka reggelenként 8 órakor kezdődik és 16 óráig tart majd.
Lesznek fiúknak és lányoknak is végezhető feladatok.
Azokat a szülőket és támogatókat is szívesen látjuk, akiknek kedvük van részt venni a munkában.
Étkezést és szerszámokat a szervezők biztosítanak.
A részvétel a jövő évi 9-11. évfolyamon tanulóknál beszámítható az érettségi előfeltételeként előírt 50 közösségi munkaórába.
 
Jelentkezni lehet:
2014. május 28., szerdáig az osztályfőnököknél.
 
Minden kedves diákunkat és a csatlakozni kívánó felnőtteket is szeretettel várjuk:

Bornemisza Péter Gimnázium
 
 
 
Publikálta: Horváth András
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium