BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanév
BIBLIATÖRTÉNETI VERSENY KÖZÉPISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2013/14
2013.10.10.
A Bornemisza Gimnázium minden magyar középiskola és középiskolás számára nyílt bibliatörténeti versenyt hirdet
E verseny jó alkalmat jelent arra, hogy a diákok alaposabban megismerjék azokat a küzdelmeket, amelyek már évszázadok óta folynak azért, hogy minél több emberhez anyanyelvén juthasson el Isten beszéde.
A több hónapon át tartó iskolai verseny keretében a diákok kreatív feladatok segítségével mélyülhetnek el a Biblia, a bibliafordítások és bibliafordítók történetének tanulmányozásában, megismerhetik azokat az eredményeket, amik eddig születtek az anyanyelvű Biblia fordítás területén, illetve azokat a kihívásokat, amelyek napjainkban nehezítik azt, hogy a Szentírás üzenete eljusson az emberekhez.
 
A VERSENY RÉSZTVEVŐI
A versenyben 4 fős csapatok indulhatnak. A csapatok összeállítását nem korlátozza sem évfolyam, sem osztály keret.
 
A VERSENY MENETE
A csapatoknak több fordulóban, meghatározott határidőkig kell beadniuk az elkészített, megoldott feladatokat. Végül 2014. tavaszán kerül sor a döntőre.
A döntőbe az a 6 csapat juthat be, akik a korábbi fordulókban a legtöbb pontot szerezték.

DÍJAK:
Első helyezett csapat:              50.000 forint
Második helyezett  csapat:     30.000 forint
Harmadik helyezett csapat:    20.000 forint
Az első 10 csapat mindegyike Bible Discovery-Biblia  Felfedező programot nyer.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2013. OKTÓBER 18.

JELENTKEZÉS: bibliatortenetiverseny@bpg.hu  email címre a következő adatokat kell elküldeni
-          csapatnév
-          csapat négy tagjának neve (iskolája) és osztálya
-          elérhetőség megadása: email cím és telefonszám
 
 AZ ELSŐ FORDULÓ FELADATAI:
  1. Kisfilm (3-5 perces) készítése a bibliafordítók életének, bibliafordítások történetének valamely izgalmas epizódjáról.
  2. Programterv (projekt) kidolgozása a Biblia fiatalok közötti népszerűsítésére. (A tervezet irányulhat a Biblia olvasásának, a Biblia szövegének, vagy a Biblia különböző üzenetinek a népszerűsítésére, stb.
  3. A bibliatörténeti verseny logójának, emblémájának megtervezése.
 
AZ ELSŐ FORDULÓ FELADATAINAK BEKÜLDÉSI HATÁRIDEJE: 2013. november 15.

Mindenkinek jó felkészülést és eredményes Biblia tanulmányozást kívánunk!
 
Budapest, 2013. szeptember 20.
 
                                                                                        a verseny szervezőbizottsága
Publikálta: Horváth András
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium