BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanév
„HOLOKAUSZT 70” pályázat és vetélkedő
2014.11.14.
Iskolánk, a Bornemisza Péter Gimnázium a „Civil Alap – 2014” pályázati program keretében jelen­tős összegű pályázati támogatást nyert arra, hogy 2014-ben méltóképpen emlékezzen meg a Holoka­uszt 70. évfordulójáról. A pályázat keretében diákkonferenciát, diákvetélkedőt és tanulmánykötet megjelentetését vállaltuk.
Iskolánk, a Bornemisza Péter Gimnázium a „Civil Alap – 2014” pályázati program keretében jelen­tős összegű pályázati támogatást nyert arra, hogy 2014-ben méltóképpen emlékezzen meg a Holoka­uszt 70. évfordulójáról. A pályázat keretében diákkonferenciát, diákvetélkedőt és tanulmánykötet megjelentetését vállaltuk. A konferencia 2014. április 28-án zajlott le a „Charis” diákotthon színház­termében, melynek során a Horthy korszak értékelését hallhattuk három szakavatott történésztől: Prof. Dr. Szita Szabolcstól, a Holocaust Dokumentációs- és Emlékközpont igazgatójától; Turbucz Dávid doktorandusztól, aki nemrégiben publikált Horthyról egy monográfiát; valamint iskolánk történész-tanárától, Dr. Szarka Lajostól. (A konferenciáról készült összefoglalót alább lehet megtekin­teni.)



A pályázat második szakaszának megvalósításának májusban fogtunk neki: a hónap végén meghirdettünk egy filmkészítő és forgatókönyv-író pályázatot, amely egy maximum 20 perces alkotást kellett 4+1 fős csapatoknak a nyár során elkészíteniük. A következő megadott témákból lehetett választani: A magyarországi zsidótörvények hatása a társadalomra.
  • A zsidó nagyiparosok (Goldberger, Richter, Chorin, Kornfeld, Deutsch-Hatvani, Weisz, Wolfner stb.) közjót szolgáló társadalmi szerepvállalása Magyarországon.
  • Milyen veszteség érte Magyarországot a holokauszttal?
  • Embermentők tevékenysége.
  • Cionista ellenállók Magyarországon.
A szeptember végén megadott határidőre 16 alkotás érkezett be, a csapatok természetesen jel­igével versenyeztek. A filmeket 3 fős zsűri pontozta, amelynek tagjai Bárány László operatőr, Hack Róbert fotóművész és Dr. Paksa Rudolf történész voltak. A zsűri által legjobbnak ítélt három verseny­filmet alább lehet megtekinteni. (Érdekes – bár bizonyára nem véletlen – hogy az első két helye­zett filmalkotást jegyző csapat ugyanebben a sorrendben végzett a vetélkedőben is.) 

1. helyezett film (Nyírusalem):



2. helyezett film (Crew):



3. helyezett film (Memento 14):



Az iskolai vetélkedőt 2014. november 7-ére időzítettük, és a csapatversenyt összekapcsoltuk egy osztályok között zajló versengéssel. Ez utóbbi lényege az volt, hogy az osztályok kétfelé váltak: egyik részük a Páva utcai Holocaust Dokumentációs- és Emlékközpontot kereste fel, ahol a kiállítás megtekintése után egy tesztet töltött ki; másik részük ezalatt három helyszínt keresett fel a városban. Az első helyszínt egy keresztrejtvényből kellett kitalálniuk. Az emlékműveknél és emléktábláknál egy „szelfi” fotót kellett készíteniük az osztályról, majd egy kérdőívet töltöttek ki az adott emlékműhöz kapcsolódó eseményről. Az osztályok nagyjából egy időben, dél körül értek vissza az iskolába, ahol 13 órától bekapcsolódnak a nap legizgalmasabb eseményébe: a versenyző csapatok döntőjébe. Itt áruljuk el az osztályok közötti verseny végeredményét, ami nagyon szoros lett:
 
1. helyezett: 9.C (41 pont)
2. helyezett: 13.A (40 pont)
3. helyezett: 9.A (39 pont)
 
A 16 pályázó csapatból azonban előbb ki kellett választani azt a 6-ot, amelyik a döntőbe kerül. Ehhez először is adva voltak a 0–30 ponttal lezsűrizett filmek. Másodsorban minden csapat előre megadott könyvrészletekből, tanulmányokból felkészült egy 50 pontos teszt megírására, amelyre fél órát kaptak. Ezután másfél órában egy beszéden kellett dolgozniuk, amely maximum 3 oldalas lehetett, és szintén az adott témához kapcsolódott. Ezeknek a feladatoknak összpontszámából alakult ki a végső eredmény: nem az előre eltervezett hat, hanem hét csapat került be a döntőbe! Itt először képfelismerés és fogalommagyarázat várt a csapatokra, majd ki-ki 3 percben előadhatta korábban írt beszédét, miközben az első két versenyfilmet is levetítettük a közönségnek. Végül a villámkérdésekre került sor, amelyen a csapatok licitálhattak. Érdekes eredmény született, hiszen akad olyan csapat, amelyik több mint 2000 pontot szerzett, és volt, amelyik csak 20-at. (A zsűri az anomáliák elkerülése végett százalékosa arányban átszámította az eredményt.)
Az izgalmas döntő végeredménye a következőképpen alakult:
 
1. helyezett: NYÍRUSALEM csapat (92 pont)
Felkészítő tanár: Gulyás Csaba
Csapattagok: Gulyás Péter, Nagy Dávid, Papp Bence, Sitku Krisztián
 
2. helyezett: CREW csapat (64 pont)
Felkészítő tanár: Seregi Károly
Csapattagok: Cserkó Priszcilla, Kovács Abigél, Opauszki Mánuel, Péterbence Anna
 
3. helyezett: ALIJÁZÓK csapat (62 pont)
Felkészítő tanár: Dr. Kulcsár Árpád
Csapattagok: Diósy Mihály, Harmath Benjámin, Kovács Bence, Schüll Kristóf
 
A győztesek számára izgalmas várakozás kezdődik, hiszen az első két helyezettnek (és reményeink szerint a harmadiknak is) egy izraeli utazás lesz a jutalma!
Gratulálunk minden győztes csapatnak, diákoknak és felkészítő tanároknak, és köszönjük a részvételt. Reméljük, hogy a nemes versengés során szerzett információk és tapasztalatok mindenkit arra ösztönöznek, hogy a magyar történelem e szégyenfoltját soha ne feledjük, és ne engedjük, hogy hazánkban még egyszer hasonló borzalmak történjenek!
 
A szervezők nevében:
Dr. Grüll Tibor
Pécsi Tibor
Publikálta: Grüll Tibor
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium