BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanév
Dobogós helyezés a Bolyai Természettudományos Csapatversenyen!
2017.03.24.
2. helyezést értünk el az országos fordulóban
Egy országos verseny nagy megmérettetést jelent. A Bolyai Természettudományos Csapatversenyt először 2014-ben rendezték meg az ország egész területén, majd 2016-ban már több mint 15 000 résztvevője volt a rendezvénynek. Idén összesen 67 diákunk indult a 3-8. osztályos korosztályból. A versenyt szervezők célja, segíteni a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat, hogy átéljék az együtt gondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat.

A körzeti fordulóban a 7. osztályos diákjaink – Vasics Enikő, Birovecz Bátor, Szikorszky László, Szabó Milán – „Sajnáljuk, de lehet, hogy nem fog kiférni” nevű csapata első helyezést ért el, így az országos fordulóba jutottak. A verseny ismeretanyaga, a természettudományokhoz - földrajz, fizika, biológia és kémia - elengedhetetlen általános műveltség, környezetünk élővilágának ismerete, valamint a versenyzők évfolyamánál alsóbb évfolyamok témaköreit is ismerni kellett.

Az országos forduló két részből állt. Az írásbeli fordulóból a nagyszámú versenyzőkből csak a legjobb hat csapat került be a szóbeli fordulóba, ahová a Bornemiszás csapat is bejutott és remekül szerepelt. A szóbelin két kérdésre 15 perc felkészülési időt kaptak, amit 5 percben kellett előadniuk, majd kaptak egy villámkérdést is amelynek megválaszolására 2 perc alatt kellett felkészülni. A tananyag ismerete nem elégséges itt már, hiszen tájékozottnak kell lenni egy olyan kérdés megválaszolásához, hogy mikor volt a párizsi klímacsúcs és mi volt a célja és jelentősége. Enikő, Bátor, László és Milán nagyszerűen prezentáltak és a kategóriájukban a legmagasabb pontszámot érték el a szóbeli fordulóban. Összesítésben pedig az országos forduló 2.helyezését érték el!

Eredményükhöz ezúton szeretnénk gratulálni és további sikeres, eredményes versenyzést kívánni a jövőre nézően is!

Héjja Enikő
Publikálta: Gál-Szabó Edina
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium