BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Ökoiskola
Oktatásért Közalapítvány
Új Széchenyi Terv
Sportoló Nemzet
Művészetek Palotája Budapest
Erasmus+
Határtalanul
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanév
OKTV – Mester és tanítványa IV. kiadás
2019.06.21.
Besztercei Márk, OKTV 2018/2019 Történelem 19. helyezés - Megkérdeztük dr. Kulcsár Árpádot és tanítványát, Besztercei Márkot az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre való felkészítésről és felkészülésről
Dr. Kulcsár Árpád tanár úr gondolatai a felkészítésről és a versenyről:
     Márk már kívülről nézve is egy nem mindennapi személy, hogy ne mondjam „jelenség”. Különös ismertetőjegye az a kisebb vagy nagyobb rakás könyv, amivel a hóna alatt látható a napok többségében. Persze ilyen könyvstócokkal bármely tanár vagy diák sétálgathat a folyosón, különösen ha súlyzózás a célja, Márk esetében azonban az a különlegesség, hogy e könyvek jó részét el is olvassa. Ha valaki szeretne az OKTV döntőjébe bekerülni, megalapozott tudásra van szüksége történelemből is.
     A döntőig négy rostán kell átmenni. Az első az iskolai tananyagot kérdező feladatsor. Ezen túljutva a második a versenybizottság által megadott szakirodalomból föltett kérdéssor. A harmadik szűrőn már csak 120 diák vehet részt. Itt négy órahossza alatt négy történelmi esszét kell írni. Közülük a legjobb 60 DIÁK küldheti be 20-30 oldal közötti pályamunkáját, melyet a versenybizottság által megadott három téma egyikéből kell írni. Márk mindeddig az elsők között jutott el.
     A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy miután már több hét óta eléggé feszített tempóban készítette dolgozatát és úgy tűnt, hogy hamarosan kész, nem sokkal a leadási határidő előtt kapta azt a határozott tanári felszólítást, hogy változtassa meg a dolgozat szerkezetét és írja át az egészet. Márk dicséretére legyen mondva, hogy ezt nagyon férfiasan bevállalta és minden bizonnyal ez is hozzájárult ahhoz, hogy bejutott a legjobb harmincba. Ott is kiválóan tudta használni megszerzett tudását és a 19. helyen végzett.

Besztercei Márk a felkészülésről és a versenyről:
     A történelem OKTV-n való indulás számomra nem is volt kérdés, hisz ez a kedvenc tantárgyam, tehát én amióta tudom, hogy mi az az OKTV (nagyjából kilencedik óta), azóta terveztem, hogy indulok történelemből ezen az országos versenyen.
     Számomra egy igen jó, tanulságokkal teli, bár igen fárasztó feladat volt, hogy mind a 3 fordulón eredményesen tudjak szerepelni. Az első fordulón egy érettségiszerű írásbeli tesztsort kaptunk, ahol pár szavas válaszokat kellett adni a különböző korokból szemezgető kérdésekre (idén a rómaiaktól a németalföldi függetlenségi háborúkon át az USA kialakulásáig kérdeztek, igen széles skálán).  Aki legalább 75%-ra megírta, azét tovább küldték az Oktatási Hivatalhoz elbírálásra, és aki ezen is megfelelt, továbbjutott.
     A második forduló két részből állt. Az első részben 4 esszét kellett írni: a középkori mezőgazdaságtól a brit tengeri hatalom kialakulásáig kérdezték a 11. évfolyam tanulóit. Aki az esszéfeladatokért a meghatározott pontszámhatár feletti pontszámot kapott, annak be lehetett küldeni a 25-30 oldalas pályamunkáját, ami pedig a második forduló második része. Itt három témából lehetett választani, én a „Párhuzamok, eltérések. A Hunyadiak szerepe a törökellenes harcokban” című témát választottam. Sajnos egy kicsit félreértelmeztem a feladatot, és nem írtam túl sokat a párhuzamokról, eltérésekről, hanem inkább egy eseménytörténetet vetettem papírra. Felkészítő tanárom, dr. Kulcsár Árpád tanár úr azonban felhívta a figyelmemet, hogy ezen változtatni kellene, hiszen így a feladatkiírásnak nem teljesen megfelelt meg a munkám. Az utolsó két napban tehát lázas munkába fogtam, bár először fel akartam adni, mert elegem lett az egészből, azonban, hála Istennek (a szófordulat legszószerintibb értelmében), valamint szüleim és Kulcsár tanár úr bíztató szavainak és türelmének, végül sikerült két nap alatt újra írni az egészet (megtapasztaltam az éjfélig tanulás/írás örömeit).
     Az összesített pontszám megszületése után a legjobb 30 került be a döntőbe, ami szintén két részből állt. Az egyik az volt, hogy meg kellett védeni a megírt és beküldött pályamunkát egy bizottság előtt. Ez igazából egy jóhangulatú beszélgetés, tőlem például összesen 3-at kérdeztek, viszont volt, akit 15-20 percig is bent tartottak. A másik rész pedig olyan, mint az érettségin a szóbeli, mivel egy tételt kellett húzni, majd 10-15 perc felkészülési idő után előadni szintén egy bizottságnak (én például az „Orosz Birodalom felemelkedése a XVIII. században” című tételt húztam).
     Ezek után a verseny véget ért, majd 1-2 hét után meg is jött a végeredmény. A 19. helyet értem el, aminek nagyon örülök, és amire büszke is vagyok egy kicsit szem előtt tartva azt, hogy Isten, a szüleim, Kulcsár tanár úr és más tanáraim (főleg, akik több órájukról elengedtek, és szó nélkül segítettek, támogattak) segítsége nélkül ez nem sikerült volna. Utólag is nagyon hálás vagyok mindenkinek!
     Aki pedig indulni szeretne jövőre a versenyen, azt csak bátorítani tudom, hogy tegye meg, mert egy jó és tanulságos versenyzésben, élményben lesz része. És a végére egy jó tanács: A pályamunkát már nyáron kezdjétek el írni, hisz a nyár második felében (ha emlékezetem nem csal) már felteszik az Oktatási Hivatal honlapjára a versenykiírást!

Köszönöm a figyelmet!
Besztercei Márk, 11/c osztályos tanuló


Gratulálunk dr.Kulcsár Árpádnak az eredményes felkészítő munkához és a 11.C osztályos Besztercei Márknak a szép eredményhez, valamint kívánunk Márknak sok sikert a további gimnáziumi tanulmányaihoz!


A cikk összeállításában közreműködött Horváth Noémi 11.A osztályos tanuló.

(Fotók Copyright by Besztercei Márk és Füziné Madarász Róza)
Publikálta: Füziné Madarász Róza
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium