BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Infotár
A megsemmisülés forgatókönyve
2011.02.05.
Kivé válhat az ember a 21. században? Milyen lesz gyermekeink, unokáink gondolkodásmódja a legújabb technikai újítások hatására?
Turai Julianna
Hetek 2009.10. 09.  (XIII/41)

A megsemmisülés forgatókönyve

Miért más a kibergyerekek agya, mint a szüleiké?

Kivé válhat az ember a 21. században? Milyen lesz gyermekeink, unokáink gondolkodásmódja a legújabb technikai újítások hatására? Egy angol agykutatónő, Susan Greenfield érdekes kutatási eredményekkel szolgál Identitás a XXI. században című könyvében arról, hogyan hatnak elménk működésére korunk szédítő gyorsasággal fejlődő technikai vívmányai.

Susan Greenfield neurológusként azt igyekszik tetten érni, hogyan jön létre az agyban az egyéni tudat. Megállapítása szerint az emberi agy plaszticitása rendkívüli. Lényegében minden jelentős környezeti, magatartásbeli változás nyomot hagy rajta. Az egyedi élettapasztalatok következtében az ember agyában olyan egyedi, senki máséra nem jellemző neuronhálózatok alakulnak ki, amelyek révén megjelenik az egyéniség. Az ember életútja során olyan fogalmi kereteket, narratívát alakít ki a maga számára, amelyek segítségével értelmezni tudja a körülötte levő világot, és megalkotja értékrendszerét. Ennek a folyamatnak - Greenfield megfigyelései alapján - meghatározó eleme az olvasási kultúra. Egy regény olvasása közben ugyanis betekintünk egy másik ember élettörténetébe, megismer­hetjük gondolatait, érzéseit. A szerző kézen fogja az olvasót, és együtt utaz­nak a könyv elejétől a végéig, egymás­sal összefüggő gondolatok folyamatos elbeszélésén át. A szövegolvasás szimbólumkezelés, az olvasott jelek (betűk, szavak) értelmét el kell képzelni. Az agynak hosszú szimbólumláncokat kell kezelnie, amelyek lineárisan vannak elrendezve, nem lehet a sorok és ol­dalak között összevissza ugrálni. Mind­ez elősegíti az említett fogalmi ke­retek kialakítását, s így jön létre a modern nyugati kultúrára jellemző egyedi identitás, amelyet Greenfield a „Valaki-forgatókönyv" megvalósulásá­nak nevez. A „valakiagy" fontos jel­lem­zője az absztrakcióra és a metaforikus gondolkodásra való képesség. Az ilyen gondolkodásmóddal rendelkező ember tisztában van a dolgok jelen­tő­sé­gével, értelmével, képes a múltból kö­vetkeztetéseket levonni és megtervezni a jövőt.

A „Senki-forgatókönyv"

A mai fiatalok túl sok időt töltenek a képernyő előtt egy interaktív, virtuális, kétdimenziós világban, s ebből kifolyólag agyszerkezetük előbb-utóbb drasztikusan megváltozik. Ennek legfőbb oka Greenfield szerint, hogy „a virtuális valóság egy sokkal biztonságosabb, megnyugtatóbb világot tár elénk, mint a körülöttünk zajló zűrzavaros, háromdimenziós élet. A baj az, hogy az információs technológiák már össze is mossák a kettőt. Vannak emberek, akik egész egyszerűen nem hiszik el, hogy a New York-i ikertornyokba belefúródó repülőgépek valódiak voltak!"
A szerző Kevin Kelly újságírót idézi: „A képernyőkultúra az állandó áramlás, a szüntelen hangfoszlányok, a gyors vágások, a félig nyers gondolatok világa. Aranyköpések, szalagcímek és futó benyomások egymásutánja." Ha túlnyomó többségben ilyen impulzusok érik az agyunkat, akkor ennek megfelelően fognak kialakulni a neuronhálózatok. Agyunk nem tanulja meg, hogy megfontoltan reagáljon a beérkező közvetlen ingerekre, hiszen nincs ideje mérlegelni, egyéni döntéseket hozni. Greenfield az így létrejövő agyat úgy nevezi, hogy „senkiagy". Ennek jellemzője, hogy reflektálatlanabbul reagál, és a kockázatvállalási szintje is sokkal magasabb. „Olyan ez, mintha egy speciális méreg kiirtaná a szürkeállományból a morális tartalmakat, a képzelőerőt és a következmények felismerésének képességét - magyarázza. - Ezekre a fiatalokra az a sors vár, hogy egyszer csak nem fogják tudni, kik és mik ők."
A túlzott mértékű számítógépezés következményei, hogy nyelvi és képi fantáziánk, kreativitásunk sorvadni kezd. Hozzászokunk a tőmondatos, megcsonkított szövegekhez, amelyekből hiányoznak az igék, a feltételes mód szerkezetei - pedig ezek elengedhetetlenek a komplex gondolkodáshoz!
Mindennek az oka, hogy az agynak azok a területei, amelyek nem kapnak elég ingerületet, egyszerűen nem fejlődnek kellő mértékben. Az úgynevezett „prefrontális" agykéreg esetében figyelhető meg legjobban a túlzott számítógép-használat negatív következménye. Az agynak ez az igen kifinomult területe hajlamos vissza­fejlődni, ha nem használjuk. Ez pedig bizonyos fokú infantilizmushoz, a kon­centrálókészség csökkenéséhez, érzelmi sivársághoz vezet.
A kutatónő részletesen elemzi, hogy a számítógépes játékok során hogyan tolódik el a hangsúly a gondolkodásban a „tartalomról" a „folyamatra", azaz a dolgok céljáról és értelméről a célhoz vezető útra. Ha például egy játék­nak az a célja, hogy minden szembejövő figurát ketté kell hasítani a kardunkkal, akkor nem az a fontos, hogy miért kell a gonosztevőkkel megküzdenünk, vagyis a jelentőség, a tartalom, hanem maga a folyamat. Greenfield arra figyelmeztet, hogy ennek addiktív hatása van, azaz betegesen rá lehet szokni az ilyen tevékenységre. Akárcsak az összes, függőséghez vezető állapotban, ebben is egy természetes vegyi anyag játszik szerepet, mely az agyban képződik, a dopamin. Ez közreműködik az örömérzet kialakulásában is, s túlzott mennyiségben csökkentheti a prefrontális agykéreg működését. Ha ez az agyi terület nem megfelelően látja el feladatát, akkor a viselkedésre az „itt és most" élményébe való teljes belefeledkezés jellemző. Az egyén képtelen arra, hogy a múltból levonja a tanulságot, illetve hogy a várható következményeket felmérje.
„Vajon amikor nemrégiben néhány tinédzser halálra rugdosott a parkban egy hasonló korú lányt - teszi föl a kérdést a kutatónő -, ez nem olyan volt számukra, mint egy számítógépes játék? Amikor csak a pillanat bűvölete létezik? Gondoltak-e arra, hogy áldozatuk egy emberi lény, akinek érzései vannak, szülei, testvérei? Belegondoltak-e abba, hogy másnap milyen következményekkel kell szembenézniük?"

Az „Akárki-forgatókönyv"

Van egy harmadik forgatókönyv is Greenfield szerint, amelyik valójában már régóta létezik, de a jövőben továbbra is aktuális lehet. Vannak, akik hajlandóak személyiségüket föladni egy kollektív személyazonosság kedvéért, s identitásuk valósággal feloldódik abban. Az „akárkiagy" abban különbözik az előző kettőtől, hogy kevésbé rugalmas, kevésbé nyitott a bejövő, új impulzusokra. Kialakul benne egy erősen rögzült állapot, gondolkodási séma. Ők a szélsőséges politikai és vallási mozgalmak harcosai. A szerző teóriája szerint a mostani konfliktust a nyugati társadalmak, el-sősorban az Egyesült Államok és a fundamentalizmus, a szélsőséges iszlám között lényegében úgy is felfoghatjuk, mint e két identitás, a magánéleti Valaki és a közéleti Akárki egymás elleni harcát.
Mi lehet a megoldás? Hogyan tehetnek szert gyermekeink egy gazdag személyiségre? Mindenekelőtt azzal, ha kisgyermekkoruktól beszélgetünk velük, sőt, mondókákat mondunk együtt, továbbá verseket szavalnak, és kívülről megtanulnak szövegeket. Ha szépirodalmat olvasnak, és eközben fizikailag is aktívak abban a világban, amelyben élnek, és ahol közvetlen, egyéni élményeket szerezhetnek. Így alakulnak ki ugyanis az agyban egyedi, az adott személyre jellemző kapcsolatok a különböző idegsejtek között. Minél kevésbé érvényesül a szöveg­értés és beszédkészség fejlesztése az oktatásban, nevelésben, a „folyamat" annál inkább győzedelmeskedik a „tartalom" fölött, azaz megvalósul „a megsemmisülés forgatókönyve".
Publikálta:
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium