BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Infotár
"Iszonyból viszony?"
2011.05.27.
Újra a címlapon!

(Klikk!)

A címlapon feltett kérdésre a lap második embere által írott  ( néhol finoman kritikus)  cikk végül is igennel felel: iszonyból a korrekt viszony felé tart a Fidesz és a gyülekezet . Néhány részlet:

"....szembeötlő a Fidesz és a gyülekezet viszonyának változása. A korábbi szembenállást a békés egymás mellett élés, sőt helyenként az együttműködés váltotta fel."

" A gyülekezet értékén kezelésére több elképzelés létezik. Az egyik szerint a történelmi kategóriába nem a taglétszám, hanem csak a százéves múlt alapján lehetne bekerülni. A másik javaslat szerint nem hoznának létre külön csoportot a történelmi egyházaknak, hanem az új feltételek - például húszéves múlt és ezer fős tagság- teljesítése alapján elismert felekezeteken belül a kormány kivel történelmi jogon, kivel csak intézményfenntarói alapon kötne megállapodást......"

"A törvényt legfeljebb kölcsönös megnemtámadási szerződésként lehet értelmezni. Ugyanakkor erre az esetre is és mindkét fél szempontjából igaz a bibliai mondás: aki nincs ellenünk az velünk van - összegez kormányzati informátorunk."

Szó esik még az ATV-ről, a Hetekről, Orbán és Gera kapcsolatáról......
Publikálta: Longauer László
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium