BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Infotár
"Tavaszi tárlat" (nyári olvasmány)
2011.07.11.
"Akkor végre nekiláthattam a forrásokat kutatni. Sokakat személyesen is kifaggattam, pontosan mikor, hol és hogyan történt meg az, ami engem érdekelt. Készségesen segítettek az itthon és a külföldön élők, idősek és középkorúak egyaránt. Köszönöm." Spiró György
Egy nagyon-nagyon jó könyv 56-ról. Egy részlet, amely biztosan kedvet csinál az olvasáshoz:

"Nem árt, ha a forradalom kitörése előtt néhány nappal kórházba vonul az ember, a forradalom leveréséig ott is marad, a megtorlás alatt pedig békésen lábadozik otthon. A sors így megóvja attól, hogy a kritikus napokban rosszul döntsön, sőt döntsön egyáltalán, és róla sem dönthetnek rosszul sem a forradalom idején, sem a leverése után azok, akik mások életéről döntenek. Történetünk hőse, Fátray Gyula gépészmérnök szeptember másodikán töltötte be a negyvenhatodik életévét, és egész napi koplalás után október tizenhetedikén, szerdán kora reggel vonult be a kórházba. Odabent enni már nem kapott, csak inni. Reggel, délben, este egy-egy alapos beöntés, majd másnap, tizennyolcadikán feleségének másodunokabátyja, dr. Kállai Zoltán megműtötte. Az aranyérműtét után esedékes első székelés fájdalmát a szüléshez hasonlítják, és ajánlatos a kórházban megejteni, mert komplikációk adódhatnak. Hősünk a műtétet követő negyedik napon, hétfőn esett túl rajta, Kállai adjunktus megdicsérte, és azt mondta, hogy holnapután haza is mehet. Szerdán mégsem tudott hazamenni, mert előző délután kitört a balhé.
Mindenkit a pincébe evakuáltak, az utcáról behozott sebesülteket egyenest oda vitték. Nem szerencsés harcászati szempontból a Rókus Kórház fekvése. Korábban épült, mint az öt-hat emeletes bérházak, belóg a Rákóczi útra. A lebontását többször is tervbe vették, aztán maradt, ahol volt. Nem gondolták a XVIII. század végén, hogy Pest hadszíntér lehet, pedig a tervezők éppen olyan emberek voltak, mint előttük és utánuk. Buda visszafoglalása nem volt vértelen csetepaté, igazán emlékezhettek volna rá száz évvel később. Ötven évvel a kórház átadása után forradalom tört ki és szabadságharc. A Citadelláról egész Pestet, így az akkori belváros peremén lévő Rókus Kórházat is pompásan lehetett lőni. Az épület a második világháborúban számtalan belövést kapott, az alagsorban akkor állítottak fel szükségműtőt először. A teljes felújításra nem volt pénz, csak a lebombázott kápolnát hozták helyre. A világháborús golyónyomokat a Nemzeti Színház felé eső hosszú falon tizenegy évvel később is lehetett látni. Ezúttal mind a Keleti pályaudvar, mind a háborúban felrobbantott Erzsébet híd rozsdás torzója felől, a villamos-végállomáshoz telepített állásokból egyaránt szenvedélyesen lőtték a kórház utcára belógó részét. A sebesültek váltig állították, hogy magyarok lőnek magyarokra, amit a betegek és az orvosok többsége nem akart elhinni. Hogyhogy magyarok a magyarokra? Hát nem az oroszok a magyarokra?
Tőlük harminc méterre, a Nemzeti Színház előtt darabolják a Sztálin-szobrot! Na ne! Hogy került volna oda a Dózsa György útról, odarepült!? Odarepítették, igen! Kisebb-nagyobb bronzdarabokat hoztak be, hogy a bálvány kezéből, füléből, orrából valók. Hihetetlen!
A Nemzeti Színházat a Körútról lövik, pedig az nem lóg be sehová. A Szabad Nép székházat is lövik, kirabolták az első emeleten a nyomdát. Leállt a páternoszter, a felmenő és a lemenő ága közti pozdorjafalat a földszinten széthasogatták. Dörögtek a fegyverek, a betegek feje felett recsegett-ropogott minden. Bár a kórház vezetése tiltotta, a bátrabb ápolók és betegek felmerészkedtek a földszintre és az emeletre, hogy az ágyak fejénél a falból kilógó fülhallgatós rádióból meghallgassák az egyedül fogható Kossuth adót, amely váratlanul a Szabad Kossuth Rádió nevet nyerte. A hírhozók egymásnak ellentmondó kormány- és pártutasításokról számoltak be, meg arról, hogy egyébként szünet nélkül komolyzenét adnak. Időnként megszűnt a vétel, az áramszolgáltatás leállt, a pincében gyertyával, mécsessel és petróleumlámpával világítottak, úgy műtöttek. Fátray Gyula kedd este épp az ágyában ülve vacsorázott – már tudott ülni, ami nagy szó –, fején a feketére galvanizált fülhallgatóval, amikor lövéseket hallott a Bródy Sándor utca irányából is, meg a fülhallgatóból is. Egyik fülének sem akart hinni, amikor pedig elhitte, meg volt sértve. Arról nem volt szó, hogy neki még egy háborút kelljen végigélnie. Körülötte rettegtek vagy örültek. Ő maga kétségbe volt esve. Az épekkel együtt cipelte a súlyos állapotban lévő betegeket, az ágyakat, az éjjeliszekrényeket és zsámolyokat az alagsorba. Jól jött a testi erőfeszítés, amíg cipekedett, nem kellett gondolkoznia. Kállai doktor szélsebesen rohangált, és valahányszor elhaladt mellette, rákiáltott:
– Gyuszi, ne csináld, be fog vérezni! – és csapkodó szárnyú fehér köpenyében tovarobogott.
Szerda estére hősünk sikeresen belázasodott. A tüdőgyulladást csütörtökön, október 25-én állapította meg Kállai doktor, fülét hősünk hátára és mellkasára tapasztva. – Gyuszikám, arról szó sem lehet, hogy hazaengedjünk! Ezt ki kell feküdnöd."

( A részlet további részletei itt.)

Mondom, én rég olvastam ilyen jó és tartalmas könyvet.  Ráadásul nem is túl hosszú.
Publikálta: Longauer László
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium