BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Infotár
A Nagy Kémtrilógia
2011.07.26.
Idén jelent meg a harmadik kötet.
Az Árulás, a Hajsza és idén a Csapda. Az első kötet megjelenésekor írták a kiadó blogján:

"Talán többen is észrevettétek, hogy le Carré nekem/nekünk szívügyünk. Én régóta nem kémregényíróként olvasom őt, hanem a Dickens-Maugham-Greene vonal egyenes folytatásáként. (Ezzel sokat lehet vitatkozni, hajrá.) Amikor 1998-ban kétévi tartózkodás után hazaköltöztem Amerikából, hét dobozban küldtem haza könyveket, mert a gépre csak két bőröndöt lehetett felvinni. A két bőröndből másfél könyv volt. John le Carré összes addig megjelent könyveinek első kiadása keménykötésben. Most már elnézően bólogatok magamon, de akkor és ott ez nagyon fontos volt. Ahogy most fontos a kiadása is. "

És egy részlet az utolsó kötetből:

"Két, egymástól látszólag független esemény szolgált előfutárul annak, hogy George Smiley-t végül visszaszólították kétes elvonultságából. Az első esemény színtere Párizs volt, ideje pedig a fortyogó augusztus, amikor a helyiek hagyományosan elmenekülnek, városukat a perzselő napfény és a zsúfolt buszokon érkező turisták kényére-kegyére hagyva.
E forró augusztus egy napján – pontosabban negyedikén, egészen pontosan déli tizenkét órakor, mivel megszólalt egy templom harangja, alig valamivel a gyársziréna után – tűnt fel az ötven körüli, bevásárolószatyros nő masszív alakja az egykor szegény orosz emigránsairól híres negyedben. Egy sötét, öreg raktárépületből lépett ki energikusan, és céltudatosan igyekezett a közeli buszmegálló felé. Keskeny, szürke mellékutcában haladt, kétfelől elredőnyözött ablakok, hotels de passe-ok, rengeteg macska mindenütt. Különös békesség honolt a sikátorban. A raktár friss élelmiszerre szakosodott, ezért nyitva tartott ebben az időszakban is. A nőt úgy csapta arcul a szennyes kigőzölgéssel telített, mozdulatlan hőség, mintha egy hirtelen föltáruló liftaknából gomolygott volna elő, de szláv arcvonásai nem árulkodtak bosszúságról. Alacsony, zömök, testes asszony volt, inkább gurult, mint lépdelt, s öltözéke sem tűnt alkalmasnak testmozgáshoz ilyen időben. Formátlan, szinte apácához illő fekete ruháját se derékvonal, sem egyéb dísz nem tarkította, eltekintve a nyakán fodrozódó keskeny csipkétől, meg a kebeltájon függő jókora, szép formájú, de nyilvánvalóan értéktelen fém kereszttől. A kifelé kacsázó, repedezett félcipők dobpergésszerű zörejjel kocogtak az elsötétített házsorok közt. A degeszre tömött szatyor, melyet reggel óta cipelt, erősen lehúzta az asszony jobb oldalát, de látszott rajta, hogy szokva van az ilyen terhekhez. Megjelenéséből mégsem hiányzott teljesen a derű. Szürke haját kontyba fogta a tarkóján, de a homlokán elszabadult egy játszi fürt, mely a lépések ütemében libegett az arca előtt. Barna szemében humorérzék csillant, s szája a bokszolóhoz méltó állkapocs fölött hajlamosnak tűnt a könnyű mosolyra.
A buszmegállóhoz érve letette a nehéz szatyrot, és jobb kézzel a derekát gyúrta, az utóbbi időben szokásává vált mozdulattal, mely azonban sosem hozott sok enyhülést. Az raktáráruházban, ahol dolgozott, a pénztárosok magas, támlátlan széken voltak kénytelenek ülni, s ez a körülmény mind jobban bőszítette. – Francnyavalya – morogta a fájós résznek címezve, gyúrta még egy darabig, aztán kiegyenesedve hátrafelé húzogatta két feketébe burkolt könyökét, akár egy vén varjú, aki ép föl akarna szállni. – Francnyavalya – sziszegte megint. Hirtelen megérezte, hogy nézik, hátrafordult, és fölbámult a mögötte tornyosuló termetes férfira.
Rajtuk kívül egy lélek nem volt a buszmegállóban, sőt az egész utcában sem. Az asszony még sosem váltott szót ezzel a férfival, de arcról már ismerte. Tagbaszakadt, izzadós, tétova fickó. Látta tegnap is, tegnapelőtt is, amennyire emlékszik, azelőtt is, a fene fogja számon tartani. Jó három-négy napja már állandó része volt az utcaképnek ez a nagy, bosszantó, tohonya alak, hol a buszmegállóban tűnt fel, hol az áruház előtt téblábolt. Valami jól ismert típusba sorolható, de még nem sikerült rátalálnia, melyikbe. A traqué szó illik rá leginkább, igen, űzött, mint a párizsiak nagy része manapság. Olyan rettegő az arcuk, ahogy sompolyognak, és nem mernek ráköszönni egymásra. Talán máshol is ilyenek az emberek, ki tudja. Ráadásul többször úgy érezte már, hogy ez a fickó valamiért érdeklődik iránta. Nem-e tán rendőr, töprengett. Már arra is gondolt, rá kellene kérdezni. Megvolt benne az ehhez szükséges fővárosi arcátlanság. Rendőrt sejtetett a gyászos tagbaszakadtság, a lompos öltöny, meg a férfi karján lógó fölösleges esőkabát, akár valami kivénhedt egyenruha."

Jó könyvek, izgalmasak és hitelesek.Az első kötet alapjául például Kim Philby valós esete szolgált.
Publikálta: Longauer László
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium