BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Infotár
A tiszaeszlári dráma
2012.04.10.
Az eddigi legalaposabb munka a témában.
A 750 oldalas könyv alaposan körüljárja a nevezetes ügyet és az ügy közegét is. Részlet egy interjúból, amely tavaly készült a szerzővel( érdemes az egészet elolvasni!):

"MN: Ha valaki először foglalkozik a tiszaeszlári üggyel, mindenekelőtt néhány "kötelező olvasmányba" botlik: az erősen elfogult Bary József vizsgálóbíró emlékirataiba, a megvádolt zsidókat védő Eötvös Károly szintúgy nem semleges alapállású memoárjába, és persze Krúdy Gyula A tiszaeszlári Solymosi Eszter című dokumentumregényébe. Ezt a sztorit tehát legalább három-négy nézőpontból megírták - még ha csak a könyv magjáról, Solymosi Eszter eltűnésének és a pernek a történetéről is beszélünk. Most melléjük került egy újabb értelmezés, habár nyilvánvalóan nem a rejtély megoldását kínálja a te könyved sem.

KGY: Ezekkel a nagy elődökkel az ember természetszerűleg küszködik. Ezen belül is gyökeresen más az Eötvös-Bary-kettős.

MN: Akik ellenfelek voltak.

KGY: Szereplői voltak az ügynek, utólag írták meg a memoárjaikat, és nyilván önigazoló céllal is. Mint rájöttem, meg is nehezítették a történészek dolgát. Mindenki őket tartotta az autentikus forrásnak, s joggal vélhette az utókor: ők már csak megmondják a "tutit". Ám egy gondos történészi kutatás során gyorsan kiderül: bár mindkettőjüknek ott pihen az irathagyatéka az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában, az eddigi kutatók mégis csak a memoárokra támaszkodtak - ahelyett, hogy gondosan átnézték volna a hagyatékot, amelyből a két szerző is dolgozott. Mindketten megőriztek olyan dokumentumokat is, amelyek nem teljesen igazolják azt, amit leírtak. Ez főleg Baryra jellemző: a memoárjához sok mindent nem tudok hozzáfűzni, de a hagyatéka alapján elmondható: jó levéltárnok volt. Bár nem írta bele őket a művébe, de becsületesen megőrizte azokat az iratokat is, melyek kifejezetten ellentmondanak az ő koncepciójának (a vérvádnak - a szerk.). Márpedig a történész-filológus pontosan az ilyen irományokból, például a boncjegyzőkönyv fogalmazványából tudja kikövetkeztetni legalábbis azt, milyen irányban próbálták meghamisítani, amit láttak, azaz a primer tapasztalatot - ez pedig paradox módon éppen Barynak köszönhető. Igazán nagy bajban Krúdyval voltam. Baryt és Eötvöst szembesíthetem a hagyatékukkal, de Krúdy nem volt szereplő: azt, amit az ügyről tud, összemásolja különböző újságokból - munkájának ez a része, majdnem azt mondanám, érdektelen, habár persze jól meg van írva. No de Krúdy tud valami olyasmit a szabolcsi környezetről - dacára, hogy a per idején csak picike gyerek volt -, amit senki sem tud, és én sose fogok tudni, átnézhetek akárhány levéltári fondot. Nem beszélve az íráskészségről - mert nem szeretném magam Krúdyhoz hasonlítani. És tényleg az a kérdés, mivel tudom ezt a hiányosságomat pótolni - ha tényleg azt akarom, hogy legyen egy valódi történészi diskurzus az eszlári ügyről és annak kontextusáról. Itt jöttem rá, hogy nincs más esélyem, mint ez a multiszkópikus jelleg, hogy én nemcsak Eszlárról nézem Szabolcsot és a Szabolcsból Eszlárt, hanem az országos, a makroszint felől is megnézem Eszlárt, és megpróbálom minél több szögből szemrevételezni a témát."

Publikálta: Longauer László
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium