BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Infotár
Budapesti ősz
2014.10.14.
Városnézésen a második és a tizedik osztály
 Október 7-én  együtt indultunk el az előre nem sejthető, váratlan szépségeket tartogató, kiszámíthatatlan Budapest belvárosába. Másodikosok és tizedikesek együtt. Izgatottak és kíváncsiak voltunk mindannyian.

 Minden évszakban más ez a gyönyörű város. Ősszel csendesebb… talán a történelme miatt.

 Az újkori magyar történelem legnagyobb tragédiái egytől egyig októberhez, vagy november elejéhez fűződnek. Októberben halt vértanúhalált 1849-ben , a szabadságharc bukása után tizenhárom magyar tábornok, 1918 októberében omlott össze az első világháborúban vereséget szenvedett Monarchia, 1944 októberében fulladt kudarcba az a mély ellentétektől szabdalt és megosztott erőfeszítés, amely ki akarta szabadítani Magyarországot a hitleri Németországgal kötött halálos szövetségből, 1956-ban verték le az októberi nagy népfelkelést, amelynek ugyancsak Budapest volt a központja.

 Budapest lármás nyüzsgése mögött ott van egy gyönyörű, töprengő, szomorkás dallam, ahogy  méltóságteljesen hömpölyög a várost középen átszelő Duna.

Forrás: John Lukacs Budapest, 1900
Publikálta: Pethõ Nóra
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium