BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Iskolánk
Év végén történt/1
2018.06.19.
Idén immár hagyományszerűen került megrendezésre a HIT Gyülekezete iskolái számára meghirdetett Angol Olvasási Verseny döntője.
Idén immár hagyományszerűen került megrendezésre a HIT Gyülekezete iskolái számára meghirdetett Angol Olvasási Verseny döntője.

A Bornemisza Péter Gimnázium 7.-8-os tanulói mellett a Pécsi Sztárai Mihály Általános Iskola és a Salgótarjáni Uzoni Péter Gimnázium és Általános iskola tanulói is részt vettek a versenyben. A választott olvasmánnyal kapcsolatban az első, alapozó fordulóban szövegértési feladatokat kellett megoldani, a második fordulóban valamilyen kreatív munkát kellett benyújtaniuk a gyerekeknek, majd aki a két fordulót összességében legalább 90%-ra teljesítette, annak a versenyzőnek nyitva állt az út a döntőbe. A végső megmérettetésre Május 24-én csütörtök délután került sor, amelyre egy a mű szerzőjét és az olvasott művel kapcsolatos érdekes tudnivalókat bemutató ppt-vel vagy prezivel kellett készülniük, illetve a második részben mindenki előadhatott az olvasott történetből egy érdekes jelenetet, amiben a gyerekek nagyon kreatívak voltak. Sokat derültünk sőt időnként hahotáztunk látva az eredeti és vicces feldolgozásokat. A mellékelt képek ezekből nyújtanak ízelítőt.

A versenyt idén kimagasló teljesítménnyel a pécsiek nyerték, Lukács Zsuzsa és Orosz Olívia 7. osztályos tanulók vitték el a pálmát. A dobogó másik két helyén a Száva utcai iskola két másik csapata landolt. Ezúton is gratulálunk Kardos Benedek, Borók Dávid és Mohácsi Barnabás 7. osztályos csapatának a 2. helyhez és a dobogó 3. fokán végzett csapatnak is Göndör Olivérnek és Kovács Barnabásnak. Mindazok a tanulók akik annyira jól szerepeltek, hogy eljutottak a döntőig, nemcsak élvezhették a szervező iskola vendéglátását, de értékes ajándékokkal térhettek haza és a dobogós csapatokra vár még egy angol idegenvezetéssel egybekötött várséta is. Remélem sokatokban sikerült felkeltenem az érdeklődést és jövőre (is) találkozunk!

Borbély Rita
Publikálta: Papp Zoltán
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium