BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanórán kívül
Meseréten jártunk
2015.03.25.
Rangáné Lovas Ágnes – a Meserét c. könyv szerzője – könyvbemutatót tartott az iskolában.
Rangáné Lovas Ágnes- a Meserét c. könyv szerzője- könyvbemutatót tartott az iskolában.
A diákok nagy érdeklődéssel fogadták.
A bemutatón játékos vetélkedőre is sor került, ahol jutalmakat szerezhettek a gyerekek. A  szerző részleteket olvasott fel verseiből, és a gyerekenek kellett a megfelelő szóval kiegészíteni.
Majdnem hetvenen zsúfolódtunk be a könyvtárba,s a hangulat kíváló volt.
Az író-olvasó találkozó végén még lehetőség nyílt kérdéseket feltenni.
Az előadó alig győzte megválaszolni a gyerekek záporozó kérdéseit.

Az írónőtől megtudtuk, hogy matek-fizika szakos tanár, Kecskeméten született, és már gyerekkorában elhatározta, hogy író lesz.
"Édesapám jóvoltából alig ötévesen írtam és olvastam. Így hát nagycsoportos koromban elhatároztam, hogy ha már úgyis tudok írni:író leszek. Ezt írásba is adtam."
Az írónő elmondta, hogy  leginkább családja ill. gyerekei inspirálták könyvei megírásában.

A Meserét c. könyvből versillusztrációs pályázat is meg volt hirdetve, ameyben öt versből kellett egyet kiválasztani és lerajzolni.
Nagyon szép rajzok születtek.
Publikálta: Kántor Bianka
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium