BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanórán kívül
Újra indul a Kistudós szakkör a Száva utcai általános iskolában!
2016.09.13.
Érdekel, hogy a kóla miért ömlik ki, ha felrázod? Kíváncsi vagy, hogy mit csinálj egy megtalált sérült fiókával? Vagy csak simán érdekelnek az állatok? Egyszerűen csak a számok keltik fel az érdeklődésedet? Esetleg az érdekel, hogy mi zajlik a világegyetemben? Akkor a Kistudós szakkört neked találták ki!
Ezen a helyen felfedezheted a matek, a biológia, a kémia és a fizika rejtelmeit. Beszélünk az állattartás felelősségéről, megismerjük, hogy a világ hogyan működik az alkotóelemektől egészen a galaxisokig, valamint érdekes, vicces, akár lélegzetelállító kísérleteket is láthatsz.

Ez a szakkör az első osztálytól a hatodikig minden kedves érdeklődőt szeretettel vár. Célunk, hogy heti egy órában bemutassuk a természettudományokat a gyerekeknek és megszerettessük azokat velük, valamint érdekes kísérletek bemutatásával felkeltsük érdeklődésüket.

Szakkörünket már évek óta működtetjük és eddig is nagy érdeklődés mutatkozott iránta. Ennek a szakkörnek az érdekessége, hogy a Bornemisza Péter Gimnázium tanulói tartják és minden folyamatot ők végeznek a tervezéstől a megtartásig. Így mindig fiatalos, friss és lendületes. Igyekszünk mindig jó hangulatot elérni, hogy a gyerekek élvezzék a szakkört és ne úgy érezzék, mintha beültek volna még egy tanórára. De hogy a tanult dolgok ismétlése, elmélyítése se maradjon el, havonta összefoglaló vetélkedőt tartunk, aminek minden aktív és győztes résztvevője jutalomban részesül, így a gyerekek motiváltak abban, hogy figyelmesen és egyben fegyelmezetten vegyenek részt a foglalkozásokon. A szakkör látogatása teljesen ingyenes.

A szakkörök időpontjai a Száva utcai általános iskolában:
Hétfőnként az 1-3. osztályig 15:00-16:00 óráig
Keddenként a 4-6. osztályig lesz szintén 15:00-16:00 óráig
A nyitó alkalom mindenkinek 2016.09.19-én hétfőn lesz 15:30 órától. A szülőknek nem kell részt venniük rajta, csak a gyerekeknek és a felügyelő tanároknak.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! Az érdeklődő diákokat mi személyesen elkérjük majd a napközis tanáraiktól és elvezetjük őket abba a terembe, ahol tartjuk a szakkört.

A Kistudós szakkör stábja
Publikálta: Füziné Madarász Róza
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium