BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanórán kívül
A Föld kincsei - Münchenben
2011.11.11.
Október végén a bajorországi Münchenben került megrendezésre Európa legnagyobb ásvány-és drágakő kiállítása és börzéje, ahová több mint 1300 kiállító jött el a világ minden tájáról.
Mint minden évben, úgy most is volt néhány tematikus kiállítás, melyek között az újonnan feltárt európai dinoszaurusz-leletek, a kontinens klasszikus lelőhelyeiről származó ásványritkaságok (pl. Alpok, Wales, Kárpátok) és brazíliai kristálycsodák is voltak.
A jól megközelíthető helyen (München, Messestadt) és német precizitással megszervezett börzére több tízezer ember volt kíváncsi mindössze két nap leforgása alatt.
A szervezők mindig nagy hangsúlyt helyeztek a család kisebb tagjainak lefoglalására, így ebben az évben is lehetett aranyat mosni homokból, nyers drágaköveket kiásni laza kőzetből, pattintott kőeszközöket csinálni obszidiánból, vagy éppen agyagpalából ősmaradványokat kiszabadítani véső és kalapács segítségével.
A földtudományok iránt érdeklődők mindegyike megtalálhatta itt a kedvére, pénztárcájára vagy éppen a fényképezőgépének lencsevégére kapható dolgokat.
Navratyil Szabolcs
Publikálta: Hunyadi Károly
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium