BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanórán kívül
Eső sem mosta el a lelkesedést
2013.04.07.
Eső sem mosta el a társadalmi munkát az Újszász u-i iskolában.
Lemondtuk a rossz idő miatt a Családi napot, melyet április 5-re terveztünk, mégis eljöttek néhányan. Benti munkákat végeztünk. Falat gipszeltünk, ahol lejött a vakolat, 15 db zsámolyt újítottunk fel, melyeknek kiszakadt a bőr felülete. Fogast fúrtunk föl a falra és kicseréltük a letört akasztókat. Hulladék fákat daraboltunk szét, melyek a sportpálya szélén hevertek, majd bedobozoltuk, hogy szegényeknek el tudjuk szállítani tüzifának. A kinti lelátónak a fája teljesen elkorhadt, balesetveszélyessé vált, ezért a deszkáit leszedtük, hogy majd később fel lehessen újítani. Iskolai táblára krétatartót erősítettünk föl. Néhány óra alatt nagyon jól előrehaladtunk, köszönjük a lelkes szülőknek és diákoknak!
Publikálta: Bódi László
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium