BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanórán kívül
Népes és sikeres szezonnyitás
2013.04.07.
Elstartolt az akrobatika évad
 
A tavaszi idény az elmúlt egy hétben megkezdődött az akrobatikus tornászoknál.Nem mondhatni persze, hogy januárban és februárban pihentek volna, hiszen sokat dolgoztak  a felkészülési időszakban is.
A tavaszi szünetben sem pihemtek, hiszen egy hete, húsvét alatt egy egység járt külföldön nemzetközi versenyen, Németországban. Öt nemzet (lengyel,cseh.magyar,ukrán,német) népes tábora között mérte össze tudását  Horváth Dóra-Novák Márta-Millner Pálma, és az előkelő 4. helyen végzett. Sőt: alig egy héttel később, most hétvégén, az érdi Országos Diákolimpián a 3., helyet szerezték meg, szurkolunk nekik két hét múlva is, és gratulálunk!
Érden természetesen több másik egység is volt, akik szépen teljesítettek, hiszen összesen 3 bronzot és 1 ezüstöt hoztak  sportolóink,  köztük például  a Varju Míra- Varga Felícia párosunk. A nem igazolt kategóriában Correa Nadine-Wittmajer Hanna, valamint Briski Eszter-Cséza Doroti-Láng Boglárka állhatott a dobogón. A verseny egyébként rekord hosszúságú volt, mert olyan sok egység indult. A bíróknak összesen 125 gyakorlatot kellett végig nézniük. Két hét múlva, Vácon folytatódik a szezon.
A tavaszi szünetben mindezek, és az edzések mellett egy másik fontos esemény is volt: kihirdettük a hónap tornász sportolóját, aki ezúttal
H O R V Á T H   D Ó R A   9. osztályos tanuló lett. Fentebbi eredményeiért, és rendszeres, kitartó szorgalmáért, odaszántságáért, munkájáért.
 
Gratulálunk! 
Publikálta: Aszalós Szilvia
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium