BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanórán kívül
Idén is röpködünk!
2015.03.08.
A 2014/2015-ös tanévben az Újszász utcai iskolánkban is folytatódnak a röplabdaedzések. A szép eredményeket a szávásoké mellett az újszászosok is gyarapították.
Ebben a tanévben az újszászos röplabdások eddig 3 megmérettetésen vannak túl. Egy kerületi versenyen és két „röpsulis” versenyen szerepeltek ügyesen a lányok. A kerületin nyolc csapatból mini kategóriában 5. helyezést, a két Vollé! 2020 – Röpsuli program keretében megrendezett versenyen a manó csapat (2004-esek vagy kisebbek) először 4. majd 2. helyezést, a mini csapat pedig 5. majd 3. helyezést ért el.
Gratulálunk a szép eredményekhez!

A csapatok tagjai voltak: Fekete Rozi (7.o.), 6.osztályosok: Antal Doroti, Kürti Lora, Papp Janka, Rácz Laura, Szabó Tercia
5. osztályosok: Barta Flóra, Opauszki Doren, Szerőczei Cippóra, Szilágyi Sáron
4.osztályosok: Jakab Nina, Mátyus Hanna, Oláh Janka, Tserendorj Ariontsetseg és Fristáczki Anna (3.o)

Köszönet a lányoknak a remek helytállásért, a kedves szülőknek a támogatásukért, bátorításukért!
Külön köszönjük Schrick Napsugárnak és Shcrick Barnabásnak a szurkolást és a sok segítséget!

Antal-Fűri Eszter
Publikálta: Füri Eszter
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium