BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Ökoiskola
Oktatásért Közalapítvány
Új Széchenyi Terv
Sportoló Nemzet
Művészetek Palotája Budapest
Erasmus+
Határtalanul
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanórán kívül
Digitális torna
2020.06.30.
Karantén előtt, közben és után
Kemény három hónap volt. Elsősorban azért, mert nem rajongunk a digitális világért. Másodsorban azért, mert online sportolni gyerekekkel magas színvonalon, úgy, hogy a sportág jellege miatt párban is kellene dolgozni, elég nehézkes. De talán legjobban a közösség hiányzott. A hely, ahol nap, mint nap találkozunk a barátainkkal, vagy azokkal, akikre felnézünk, akik inspirálnak. Látjuk az elismerő tekinteteket, amikor sikerül valami. Halljuk a buzdítást, tapsot, a társak megölelik egymást vagy összepacsiznak. Az egység így teremtődik meg, az igazi élmény így születik, ÉLŐBEN.

Kemény három hónap volt. Fenntartani az érdeklődést, megadni a buzdítást, aki eltűnt, megtalálni, új, megvalósítható ötleteket keresni, legalább telefonon a hangunkat hallatni. És nem is gondolni arra, mit vesztettünk el ez alatt az idő alatt, az izmokon vagy a rutinon kívül, és hogyan lesz majd tovább. A nagyobbak talán jobban felfogták ezt, a kisebbeknél a szülők érzékelték, amikor a lány nem találta a helyét és nem volt kedve ahhoz, amit mindig is szeretett. Nemcsak hogy tornázzon, hanem hogy egyáltalán megmozduljon.

DE KÖSZÖNJÜK NEKTEK SZÜLŐK, hogy melléjük álltatok, és helyettünk, edzők helyett voltatok edzők, és ha másként nem ment, velük együtt tornáztatok.
Volt, aki az elején bukott ki, volt, aki a végére sokallt be. Mert a digitális világ (és a bezártság) másként fárasztó, mint ahogy a fáradsághoz hozzá vagyunk szokva.

DE ÖRÜLÜNK, HOGY A TORNÁSZAINK IS KITARTOTTAK, és aki tehette, kivétel nélkül ott volt az újraindult edzéseken, amelyek már a legjobbkor jöttek. ÖRÜLÜNK, hogy a nehéz helyzetben is gondoltak másokra, és segítettek egy buzdító videó létrehozásában, amellyel egymást, tanárainkat, a kisebbeket, más tornász társainkat/barátainkat itthon és külföldön mi is tudtuk támogatni. És amelynek fogadtatásából új erőre kaptunk.
Az Úrra nézünk, és az eredményekre. Arra, hogy lesznek még jó versenyek, sőt jó eredmények, talán jobbak is, mint amit az idei csonka tanév produkált, ami egyébként így nézett ki:
 
16 verseny, 33 érem (17 egyesületi, 16 iskolai)
3 Magyar Bajnoki helyezés
3 nemzetközi verseny (köztük 6. Csizmadia Csilla - Kovács Anna és 8. helyezés Horváth Abigél - Molnár Jázmin- Tóth Anna)
VB és Világkupa felkészülés és válogató versenyek
10 szakági minősítés (2 arany – Bakucz Hajnal-Demeter Petra, 8 ezüst, 2 bronz)
1 Magyarország jó tanulója, jó sportolója díj (Horváth Abigél 9 ny.)
 
A gimnazistáinkra külön büszkék vagyunk, mert az angol tagozat mellett produkálták azt HATAN, hogy fenti eredmények jelentős része nekik köszönhető.
 
Szóval nem ijedünk meg szeptemberben sem, amikor visszatérünk, és esetleg kiderül, hogy több edzésmunka vár ránk, mint ahogy az lenni szokott…
Majd akkor is ezekre nézünk:
 
tornász buzdító videó magyarul: https://www.youtube.com/watch?v=3TRwBQ5e8-4&t=5s
tornász buzdító videó angolul: https://www.youtube.com/watch?v=cfktnlereUk
 
 
Ha lankadnál, kedves olvasó, ajánljuk neked is figyelmedbe, sok szeretettel :)
 
Publikálta: Aszalós Szilvia
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium