BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanórán kívül
Együtt, egymásért
2011.11.28.
„Egyik lehet erős, másik csupa ész. Én lehetek ügyes, te nagyon merész, ha magad vagy, kevés.” (T. Landberg) Ez az idézet nyilván sok csapatjátékra igaz. Bár az akrobatikus torna nem „csapaton” alapul, de „társakon” mindenképp. A gúla torna viszont egyértelműen csapatsport, erről megbizonyosodhattunk pénteken egy tömegsport és utánpótlás versenyen, iskolánk Újszász utcai tornatermében.
A gúla torna abban különbözik az akrobatikától, hogy itt 10- 20 vagy több gyerek is együtt dolgozhat egy gyakorlaton belül. Viszont ugyanazt csinálják, mint az akrobatikus tornászok: egymás nyakában, vállán, hátán, stb… mutatnak be látványos elemeket. A létszám miatt természetesen nem könnyű egy-egy gyakorlatot összeállítani, megtanítani, de megéri. A kicsik és nagyobbak összhangjának kialakulása, egymás segítése, a közös örömök és az együtt átélt nehézségek csapat kovácsolók, ami ráadásul látható módon meg is mutatkozik.
Az idei versenyen újabb két intézmény kapcsolódott be a gúla tornába. Közülük a Szűcs Sándor Általános Iskolától egy egyszerűbb gyakorlatot láthattunk, de ez is elnyerte a bírók tetszését. A Kolonics György Általános Iskola pedig egyedüli fiúcsapatként állta a sarat a megmérettetésen. A Bornemiszások közül a másodikos sportosztály okozott meglepetést, mert összeszedettségével a 2. helyen végzett.
A gyerekek persze nem csak a versenyt élvezték, hanem az érmekkel és ajándékokkal teli eredményhirdetést is. A szervezők jövőre az ország minden tájáról szeretnének hasonlóan boldog tornászokat látni a gúla tornán, ezért már most felhívják a figyelmet arra, hogy lehet készülni!
A gúla verseny után akrobatika START Kupa is volt. Ez már egy nagyobb lépés afelé, hogy valakiből igazolt egyesületi versenyző váljon.  A gyakorlatok összeállításának szabályai ugyanis megegyeznek a magasabb szintű akrobatikus tornaversenyével. A Start kupán a legjobb eredményt a Fedor Lídia – Farkas Dorothea gyerek női páros érte el, ezüstérmet vihettek haza. Szép előadásmódja miatt a legnagyobb meglepetést okozta még az edzőknek is a Kós Anna – Bottlik Krisztina páros gyakorlata.
A két verseny között meglepetés produkció is volt: az elsős sportosztályosok léptek fel, és megmutatták, hogy az elmúlt néhány hónapban mit tanultak meg.
Az idén még egy akrobatika verseny lesz, ami egyben az utolsó: december 04.-én az Országos Bajnokság, a válogatott tornacsarnokban. Ide olyanok juthattak tovább, akik egész éves teljesítményük alapján a legjobb hat közé kerültek. Az SZPA FC egységei közül idén négy is bejutott erre a rangos megmérettetésre, amelyről reméljük, szintén közölhetünk majd jó híreket.
 
Aszalós Szilvia  
 
 
Publikálta: Aszalós Szilvia
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium