BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Szülő
Érdemes-e viccelődni egymással?
2011.08.20.
Bevallom, én sokszor viccelődtem, de ezt talán most át kell gondolnom...
Ha nem probléma, megosztanék veletek egy mai családi szituációt, melyet átnéztünk a biblia tükrében is... Ha van véleményed, szívesen veszem hozzászólásodat ez ügyben is.

Ma reggel legkisebb gyermekemnek azt mondtam, hogy idén az igazgató úr úgy döntött, hogy nem indítanak az Újszász utcában 2. osztályt (ő is másodikos lesz). Utána megkérdeztem, hogy szerinte hazudtam-e?

Nehezen válaszolt, de végül is azt mondta, hogy nem akar megbántani, de szerinte igen. Megkérdeztem, akkor hazug vagyok? Mert ha igen, akkor nem örökölhetem Isten országát.

Itt kezdtünk el gondolkozni.

Jó dolog egymást cukkolni, átverni, viccelődni vele?

Megérkeztek a fiatalok délután, és jövednőbeli "menyem" mondott egy példabeszédet, mely aztán végleg megadta a kegyelemdöfést. Megtérek ebből, mondtam .-)

Az új fordításban a Példabeszédek 26,18 a következpket mondja:

Mint egy veszett bolond, aki gyújtónyilakat és halálos nyílvesszőket lövöldöz olyan az ember, aki félrevezeti a másikat, s azt mondja: "Hiszen csak tréfáltam!"


Elgondolkoztató, nem?

Még szerencse, hogy a kegyelem időszakában vagyunk.
Publikálta: Opauszki László
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium