BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Infotár
Az igazság emeli fel a nemzetet - 1956 október-november
2014.10.23.
Az 1956-os népfelkelés vezetői kétségbeesetten kértek segítséget a Nyugattól a gigászi szovjet medve ellen vívott küzdelmükhöz. A szabad országok politikusai azonban nem látták célszerűnek, hogy beavatkozzanak, s a magányosan harcoló magyar szabadságharc elbukott. De a művészek, köztük a korszak legnagyobbjai megszólaltatták nemzetük lelkiismeretét. Soha ennyi jót nem mondtak rólunk külföldön, mint akkor. Európai művészek alkotásaiból Ruff Tibor által szerkesztett összeállításunkkal tisztelgünk a forradalom és hősei emléke előtt. (Forrás: Hetek, 2009 október 22.)
ALBERT CAMUS              
(Franciaország)
 
A magyarok vére (részletek)
 
Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, bevesse magát egy eltiprásra ítélt felkelésbe – a nyugati világ szemeláttára, amely nem takarékoskodnék sem tapssal, sem keresztényi könnyel, hanem hazamenne, felvenné házipapucsát, mint a futballszurkolók a vasárnapi kupamérkőzés után.
Túl sok a halott már a stadionban, s az ember csak saját vérével gavalléroskodhat. A magyar vér olyan nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.
Azok közé sem tartozom, akik úgy hiszik alkalmazkodni kell, ha átmenetileg is, bele kell törődni a rémuralomba. Ez a rémuralom szocialistának nevezi magát, nem több jogon, mint ahogyan az inkvizíció hóhérai keresztényeknek mondták magukat.
A szabadság mai évfordulóján szívemből kívánom, hogy a magyar nép néma ellenállása megmaradjon, erősödjön és a mindenünnen támadó kiáltásaink visszhangjával elérje a nemzetközi közvélemény egyhangú bojkottját az elnyomókkal szemben.
És ha ezt a közvélemény nagyon is erőtlen és önző ahhoz, hogy igazságot szolgáltasson egy vértanú népnek, ha a mi hangunk túlságosan gyenge, kívánom, hogy a magyar ellenállás megmaradjon addig a pillanatig, amíg keleten az ellenforradalmi állam mindenütt összeomlik ellentmondásainak és hazugságainak súlya alatt.
A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemet eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullania – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.
A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták és soha, sehol, - még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.
Nehéz minekünk méltónak lenni ennyi áldozatra. (…)
A magyar munkások és értelmiségiek, akik mellett annyi tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mindezt, s ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét velünk megértették. Ezért, ha szerencsétlenségünkben osztoztunk, - miénk a reményünk is. Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyerték el, de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk!
 
 
 
JEAN COCTEAU KÉPVERSE
(Franciaország)
 
Drága magyarok, ti csillagok az égitestek között – és mindannyian kötők a tett tragikus lírája által –
 
 
 
OTTO VON TAUBE
(Németország)
 
Az úszóhoz
 
A hazádtól s templomodtól egyre távolabb
A folyó idő elsodort magával:
De a jelszó még mindig megmaradt:
Szembe az árral!
 
(Ford.: Tollas Tibor)
 
 
HALFDAN RASMUSSEN
(Dánia)
 
A hang
 
Át mágnes-hullám tengeren,
S a lármás táncdalon
Megszólítottak hirtelen
Egy hajnalon.
 
Egy hang, – a ritmuson felül
Emelkedő hajó –
Sötéten ismeretlenül
Zengett a szó.
 
S bár érthetetlen volt a nyelv,
Beléd hatolt a hang,
Zúgón kiáltott, esdekelt
Vad vészharang.
 
És téged szólított a vak
Acél-kemény zene:
Segélykiáltó jaj-szavak
Forgó-szele.
 
S hiába volt a tánclemez:
Rád tört az őszi szél.
Amely süvöltve Pest deres
Romján zenél.
 
Majd jött a vérbe-lángoló
Csönd, – tankok húztak át,
Túlzúgva már a pusztuló
Szabadság jelszavát.
 
(ford.: Kocsis Gábor)
 
 
 
TADEUSZ ŠLIWIAK
(Lengyel)
 
Dal a vérről
 
Ahol kirobban az
igazságos harag,
hol a harcban a tét a szabadság
- mi ott vagyunk.
Adjatok vért,
az életükért,
s hogy vesszen a rabság.
 
Csak bátran, orvos,
szívd ki a vért,
amennyi kell, mind üvegbe gyűjtsed,
csak annyit hagyj,
hogy éljek és
örülni tudjak győzelmüknek.
 
Nincs idő róluk fecsegni már,
mikor vérző kéz viszi a zászlót.
Tán a tiéd lesz, fekete lány,
ez a vér,
a lengyel kenyér,
s a sebre a vászon.
 
És talán neked, kicsi borpince
nagy hegedűse,
életed adja vissza a vér,
ha pillanyitván
az ég színe szemedbe visszatér.
 
Vérünk, mely nem folyt el a Visztulán,
hogy szétzúztuk a hazugság-falat,
vérünk, mely nem folyt el Visztulán,
titeket illet, nektek maradt.
 
Nézd orvos,
mennyien vagyunk…
Önts életet barátaink szívébe.
 
Siess, orvos,
nem várhatunk.
Sebesült
vár
a vérre.
 
1956 október
 
(Ford.: Gömöri György)
 
 
 
LIBERO DI LIBERO
(Olaszország)
 
- Anna Achmatovának, Borisz Paszternáknak és más orosz költőknek –
 
„Fekete a világ,
mint a kibérlett lelkiismeret.” (Petőfi)
 
I.
Nem trombitaszó, nem zászló az eszme,
ahol vér csorog: véred, Magyarország;
nem a dobpergés hatol fel az égig,
hol harag szítja a lobbanó lángot.
Európa, ne szövögess, mint a pók,
csalóka fényű damaszkuszi vásznat,
hajnalsugárból ne fonj szemfedőt.
Itália, Itálai, te se beszélj,
mert hasztalanok a hörgés-hegyek,
gyászdal-folyamok, fátyol, requiem,
hasztalanok a komor kárpitok,
a bólogató szomorúfüzek.
Hazám, hazám, ó, fedd el arcodat:
tömjénszagú földedből nem fakadnak
ily merész, villám-vető virágok.
II.
Magyarok, nem volt kor még, hogy ne várna
hátatok mögött új zsarnok sorára.
Vidám fecske-nép, ám ketrecbe zárva
halott, mert nem röppenhet fel soha.
Úgy rendeltetett, hogy apád-anyád
a Párt s testvéred a hóhérlegény:
de rabszolgák kertje mocsaras,
kutyatej nyálzik a rózsák tövén,
besúgón fürkész a jázmin szeme.
Hajnalnak mondják a mord éjszakát,
tavaszhozónak január jegét,
az ajkuk belekékül, úgy üvöltik,
hogy örökzölden hajt majd a jövendő.
Párkák, jártassátok, ollóitok. (…)
IX.
November négy, ti áruló napok,
vérző november, fekete kocsis.
Acélhintódon érkezett a tájra
Grebennyik generális szolgalánya,
szibériai özvegy – arca mázolt, –
alkalmi rongyokban kérkedő Szabadság;
nemzeti özvegy, dobott szerető,
annak kezé, ki sebet jött gyötörni …
- Tatabányai ifjak, ragyogó
gránátalmák, mi történt, tévedés volt,
flótán zeng valcert a Krim-föld tinéktek,
Fekete-tenger: nálad nincsen kékebb.
Oroszföld, Sztálin gigász-árnya
ahol elhalad, lárvát költ a lárva. (…)
XIII.
Vándorgalamb, bár sortüzek sövénye
köröskörül, te mégis kirepülsz.
Te ragyogsz fel a gyermekek szemében,
szerelmes csókban, vén falak ivén,
a kenyérből a te illatod árad,
sebek, börtönök mélyéből te szólsz,
tűz lelke vagy és láza a kalásznak.
A te nevedben születik a fákon
minden levél, bokrok minden virága
szülőházad színeit hirdeti,
hol csak „nem”-et villámlottál, fanyar lett
az élet bora. Szent példád: vetés.
Egyértelmű lett, neved, Magyarország
a szabadsággal,  – „magyar” annyi: „bátor”.
(…)
 
1956 október – 1957 június
 
(Ford.: Nyéki Lajos)
 
 
 
CLAES GILL
(Norvégia)
 
Gloria Victis!
 
Gloria Victis! Emlékezetek
az elesettekre,
kik hűlt ajakkal ma is hírdetik:
a győzelemnek végső percekig
őrzött reménye életüknél mégis több nekik.
 
Gloria Victis! Emlékezzetek,
kik élni megmaradtak,
a halállal is dacolva, mivel
a gyermeküknek holnap enni kell
s szívük halk dobbanásán kívül semmi, semmi jel.
 
(Ford.: Tollas Tibor)
 
 
 
EVERT WERKMAN
(Hollandia)
 
Ki ma kételkedik…
 
Ki még ma kételkedik, nem hisz saját szívének:
Akad-e föld, hol a jogot így megtaposták?
Ím, ezer mély sebből vérzik Magyarország!
Egy órán át örült a szabadságnak, fénynek
E kínzott nép, a csúfolt, áltatott. S rideg
Sötét a gyászos éjszaka. Érzed kínjait
A népnek, kit gaz zsarnoka elárult, sírba vitt?
Ha még ma is kételkedsz, hol van eszed s szíved?
 
Ennyi könny láttán mi ad vigaszt még? Az eszme?
Jelszó? Zászló? Jajdulás? A népnek ezrein
Dübörgött át a túlerő, s lehengerelte.
Hamis zászló leng ma ott, mi gaztettet takar.
Vörös az Ég, vörös a Föld. De Testvéreim,
Higyjetek: szabad lesz még hazátok és magyar.
 
(Ford.: Kisjókai Erzsébet)
 
 
 
G. S. FRASER
(Angila)
 
Magyarország
 
„Szabadságot adjatok, vagy halált.”
Haljatok meg. Tankok dübögnek
bele a megbolydult fanyar őszbe.
Hajtsd föl sörödet, idd ki hát.
ínyeden érzed a nyirkos füst szagát.
Nem mindig a bátrak győznek.
 
Mi, kiket riaszt az egyoldalúság,
most ostobán bámuljuk egy lezárt
kérdés két halott oldalát.
Hogy nem törődtünk, de higgyétek:
megtört szívünkben szomorúság,
mélyebb a seb, mint sejtenétek.
 
Nézd az évszak széthagyott szemetjét,
gyűrött újságok, porló falevelek
lepik a foltos-piszkos füvet!
mért vessünk szónoki bukfenceket?
A tegnapi bátrak a ma árulói:
ezt jelentik a vonuló seregek.
 
Vas vagy vér fertőzi meg a beteg
November leheletét, a sárba hullt
kiáltványokat, a hazamenesztett
küldöttségeket? Dögvészesek vagyunk?
Ó szabadság, halálnak hívjalak?
S a népeket őrző angyalok hova lettek?
 
Már fővárosokban az illetékesek,
kiket hasonló forgószél kapott el,
apró címekben óvnak: NE TEGYÉTEK.
S ahogy gúnyosan szállnak az órák,
legyőzve már a bátrak, a város elesett.
Leverték őket. Fuldoklom a ködben.
 
(Ford.: Gömöri György)
 
 
 
A. PETROV
(Oroszország)
 
Ej, romantika
 
Ej, romantika, kék füsttel égsz te,
lánragyujtottad Dankó szívét…
A Lubjanka pincebörtönében
mennyi víz folyt el, s mennyi,
  mennyi vér.
 
Ej, romantika, kék füsttel égsz te…
Szovjet tankok Budapest kövén.
A Lubjanka pincebörtönében
mennyi víz folyt el, s mennyi,
   mennyi vér.
 
Ej, romantika, kék füsttel égsz te –
Hová lett lelkünk? a kapcánkba fér.
A Lubjanka pincebörtönében
mennyi víz folyt el, s mennyi,
   mennyi vér.
 
Moszkva, 1961.
(Ford.: Gömöri György)
Csatolt fájlok:
Publikálta: Horváth András
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium