BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Infotár
Különleges szállítmány
2012.05.10.
Egy repülő a belvárosi utakon
"Információink szerint a törzs beemelése után a gép szárnyait és vezérsíkjait visszaszerelik, így a Boeing 737-300-as készen áll majd arra, hogy a terrorelhárítók gyakorlatozzanak rajta. A repülést szeretők biztos helyen tudhatják tehát azt a repülőgépet, amiért nagyon sokan kezdtek aggódni, amikor még nem volt világos, hová kerül. Sokan tartottak attól, hogy netán szétvágva ér véget, mint a Malév egyik egykori Tu-154-ese. Ez a méltatlan sors tehát nem fenyegeti a 737-est, igaz, hogy zárt helyen, de legalább végülis egyben úszta meg a gép azt az életveszélyes kalandot, hogy az üzemeltető légitársaság csődbe ment."
Publikálta: Longauer László
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium