BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Infotár
Ködök
2012.11.10.
Idézetek kommentár nélkül.
Ottlik, Iskola a határon:

"..Még levonuláskor is égtek a lámpák, pedig ilyenkor már virradt. Október elején jártunk. Ahogy kiléptünk a főkapun, először visszahőkölt az ember. Sorra minden tagpár megtorpant egy pillanatra; féltünk belemenni a kásás, sűrű ködbe.
 
Pedig már felkelt a nap. Semmi más nem látszott, mint a kapu fölötti két lámpa táján két szétfolyó, bágyadt fénygömb, a köd rétegein átderengve: nem lámpa nagyságú, hanem hordó nagyságú, sárgás péptömeg, ami nem világított, csak ott volt. Aztán, három-négy lépés után, kezdett ez is eltűnni.
 
A csuklót - amit bajos volna polgári nyelvre lefordítva, mondjuk, kötelező csoportos reggeli tornának nevezni, mert egyfelől nem is volt kötelező, csak annyira, amennyire a harangnak kötelező szólni, ha húzzák, vagy amennyire a fejszének kötelező kint tartózkodnia az udvaron, ha kihajították, másfelől pedig senki sem erőltette azt a látszatot, hogy testedzés a célja: pusztán arról volt szó, hogy hajnalonként egy félórás büntetéssel kezdjük mindig a napot; hiszen a csuklóztatás más időpontban leplezetlenül büntetésszámba ment -, egyszóval a reggeli előtti csuklógyakorlatot nem a játszótereken tartották, hanem a főépület előtt, a gyepágyakat, a puszpáng-, tuja- és fenyőcsoportokat körülölelő, széles, kavicsos sétányon. Rajonként álltunk fel, nyitódva, kartávolságnyira egymástól, és csináltuk a fekvőtámaszokat, karlendítéseket, térdmélyhajlításokat, rajonként futottunk körbe a kavicson, minden negyedik lépést megnyomva, s a légzőgyakorlatok után a látszólagos összevisszaságból egyszerre megint rendesen sorakozó századok lettek.
 
Minden rajnak megvolt a maga helye, s bár némelyiknek száz-százötven lépést is kellett még menetelnie a főkaputól, behunyt szemmel is odataláltak volna. Ez a soha nem tapasztalt, vastag köd azonban zavaró volt. Riasztó volt.
 
Ahogy először álltam ott, ebben az ismeretlen ködben, féltem. Furcsa, ijesztő, rossz érzés volt, hogy csupán a közvetlen szomszédaimat látom, s őket is kissé szétfolyó körvonalakkal, mögöttük pedig rögtön bezárul ez a fal, körbe-körbe minden irányban, alig pár lépésnyire tőlem. A rajparancsnokok nem látták az embereiket, legfeljebb a középsőt, s jóformán azt sem tudták, hol áll a rajuk, csak kiabálták bele az áthatolhatatlan, szürke kásába a vezényszavakat, titkolt idegességgel.
 
- Csípőőő-re!
 
- Kettő!
 
- Egy-kettő! Föl! Terpeszállás és... Lépj! Re! Ktő! Karokat! Négy! - Keresztbe-kasul szálltak, úsztak a kiáltások magasabb-mélyebb, közelebbi-távolabbi hangokon, és elenyészően csekély rosszhiszeműség kellett csak hozzá, hogy az ember ne értse meg, ki vezényel, mit és kinek?
 
Szorongva, tétován emelgettem a karomat, amikor észrevettem, hogy a jobb oldali szomszédom kedélyesen zsebre vágta a kezét, és nyugodtan ácsorog egy helyben, nem csinálja a vezényelt gyakorlatot. Mintha nem is hallaná. Lassan elmúlt a pánikérzésem, és követtem a példáját.
 
Mindenki lazsált, csak a balra előttem álló Medve Gábor csuklózott szorgalmasan és maflán, úgy láttam. Pedig észre kellett vennie, hogy én sem hajtom végre a vezényelt gyakorlatokat. ..............................

.....................Ez a kis zökkenő volt számunkra az utolsó megnyilvánulása Öttevényi létezésének. Egy héttel előbb, a fényképész sárga, földszintes házának macskaköves udvarán még ott ácsorgott velünk. Elég érdektelen, unalmas gyereknek tartottam. Nem sok vizet zavart. Benne volt az intézeti énekkarban. Kicsit elállt a füle. Ugyanúgy lenyelt és eltűrt mindent, mint mindnyájan, aztán egyszerre csak megbolondult. Megbokrosodott. A barátja védelmében, teljesen váratlanul, felelősségre vonta Merényiéket, s végül panaszra ment ellenük. Jaks Kálmánnak hívták a barátját, mellette ült a tanteremben.
 
Én viszont egy rajban voltam Öttevényivel október közepe óta, vagyis mióta megszűnt az újoncfélrajunk, és beosztottak bennünket a századba. Bal kéz felől, előttem csuklózott reggelente, körülbelül ott, ahol Medve állt azelőtt, csakhogy ő nem csinálta buzgón a fekvőtámaszokat, ha sűrű köd volt, hanem ugyanúgy lazsált, mint mindnyájan. Jó minősítése volt, jól tanult, rendes, vallásos fiú volt. De ha leszállt néha ez a vastag, ólmos köd, a kedvünkért szállt le és nem a rajparancsnokok kedvéért. Ezt én is megtanultam azon az őszön; s azóta soha nem érzek pánikot sűrű ködökben, általános zűrzavarban, világfelfordulások idején, bombázott, sötét városokban és vesztett háborúkban, hanem csak zsebre vágom a kezem, és nyugodtan ácsorgok egy helyben, az egekből alábocsátott ólomfüggönyök alatt. Ezt is tudni kell, mert Szeredyvel például nemegyszer ezzel a kitanult, ősi nyugalommal és belső elégedettséggel eregettük el fülünk mellett a hatalmasok ködbe kiabált, fejvesztett vezényszavait."

Biblia :

 " 10.Mikor pedig kijöttek a papok a szenthelyből: köd tölté be az Úrnak házát, 
  11. Úgy, hogy meg sem állhattak a papok az ő szolgálatjokban a köd miatt; mert az Úr dicsősége töltötte vala be az Úrnak házát. 
  12. Akkor monda Salamon: Az Úr mondotta, hogy ő lakoznék ködben. 
  13. Építve építettem házat néked lakásul; helyet, a hol örökké lakjál. ' (1.Kir. 8.)
Publikálta: Longauer László
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium