BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanórán kívül
Rend a lelke mindennek
2017.03.20.
"Rend a lelke mindennek" - erről győződhettek meg az 1. a osztály tanulói a Budapesti Rendőr-főkapitányság épületében egy tanulmányi kirándulás keretében.
 
Erről győződhettek meg az 1. a osztály tanulói a Budapesti Rendőr-főkapitányság épületében egy tanulmányi kirándulás keretében.

A patinás Teve utcai épületben egy külön kis sarkot rendeztek be azzal a céllal, hogy a közlekedésbiztonságról, bűnmegelőzésről gyerekbarát, vidám környezetben oktassák a kisiskolásokat.

Többféle egyenruhát láttunk, de a legnagyobb izgalmat az előadó tiszt övrészén látható fegyver és bilincs okozta. Ezeket – szerencsére – nem próbáltuk ki, de egy igazi rendőrmotorra mindenki felülhetett. A színvonalas interaktív előadás mellett egy rövid kisfilmet is megnéztünk, ami a személyes tárgyaink védelméről szólt.
 
Köszönjük!
Publikálta: Opauszki Éva
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium