BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Ökoiskola
Oktatásért Közalapítvány
Új Széchenyi Terv
Sportoló Nemzet
Művészetek Palotája Budapest
Erasmus+
Határtalanul
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanórán kívül
Erasmus + Franciaország Pályázat
2020.02.10.
Csatlakozz a nemzetközi diáktalálkozóhoz Te is!
Future Jobs 

Az Erasmus+ az Európai Unió új programja, mely a képzés, az ifjúsági terület és a sport mellett az oktatást támogatja. Iskolánk ezen belül az iskolák közötti együttműködési program keretében nyert el támogatást a Future Jobs című nemzetközi projekt megvalósítására, ami 2019. szeptember elsejétől 2021. augusztus 31-ig tart.

A projektben a koordinátor franciaországi iskola mellett iskolánk, valamint egy erdélyi és egy olaszországi középiskola vesz részt. A kétéves projekt különböző szakmák megismeréséről, azokhoz szükséges tudás és képességek fejlesztéséről szól. A résztvevő iskolák diákjai meglátogatják egymást.

Félévente egy tanulmányútra kerül sor, melyen a francia, erdélyi, olasz és a magyar diákok többféle módokon prezentálják az addigi kutatásaik eredményét és a tanulmányi utak alatt a diákok együtt is dolgoznak. Az 7 napos nemzetközi találkozókon, amiknek közös nyelve az angol, mindegyik iskola 10-12 fős diákcsapattal képviselteti magát.

Ezzel a pályázattal a saint nazaire-i tanulmányúton való részvételt lehet elnyerni.

A tanulmányút részletei:
Téma: szakmák, amik kapcsolódnak egy tengerparti városhoz (hajóépítés, moszat felhasználás, stb.)
Időpont, helyszín: 2020. május 10-16, Saint-Nazaire 
Szállás: hotelben 8 fő és két önként jelentkező lány francia családoknál
Program: Közös munka a külföldi diákokkal, különböző szakmák helyszíni megismerése, kirándulások

Milyen anyagi támogatásban részesülnek a pályázatot elnyerő diákok?
A diákoknak 20 ezer Ft-al kell a költségekhez hozzájárulniuk, amit április végéig kell befizetni. Ezt leszámítva a pályázat a diákok tanulmányútjának költségeit állja (utazás, szállás, étkezés, belépőjegyek).

Ki pályázhat? 
Minden gimnáziumi tanuló részt vehet a pályázaton.

A pályázat beadásának határideje: 2020. február 28. (amit Füzi Zoltán igazgatóhelyettes úrnak kell leadni)

Az elbírálás határideje: 2020. március 15.

Hogyan történik a támogatottak kiválasztása?
A pályázatra kapott összes pontszám alapján az iskola igazgatója dönti el, hogy ki az a 10 tanuló, akiknek az utazását támogatja az iskola.

A pályázat teljes szövege és a jelentkezési lap a csatolt fájlban.
Csatolt fájlok:
Publikálta: Csaba Zsolt
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium