BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tanórán kívül
Téli túratábor a Zemplénben
2012.03.25.
A hagyományos téli túratábornak idén a Zempléni-hegység adott otthont
TÉLI TÚRATÁBOR
AVAGY: JÁRT UTAT A JÁRATLANÉRT FELÉTLENÜL HAGYJ EL!
 
2012. február 16. és 19. között immár ötödik alkalommal került sor a hagyományos téli túratáborra. Az eredetileg labdarúgó edzőtábornak indult sorozat mára függetlenedett a legnépszerűbb labdajátéktól: egy lelkes baráti társaság – focisták és természetjárók – éves találkozójává vált.

A Bakó Zoltán által szervezett tábor két évig a Mátrában, két évig a Bükkben, idén pedig a Zempléni- hegységben került megrendezésre.

Az indulás napján kora reggel gyülekeztünk a Keletiben. Létszámellenőrzés, jegyváltás, vonatra szállás, indulás… Mire észbe kaptunk, már elhagytuk Gödöllőt, és gyorsvonathoz illő sebességgel zakatolunk keresztül a fél országon. Már csak három óra...

A vonatról Tolcsva és Olaszliszka közös állomásán szálltunk le. A hideg szél kicsit ijesztő, a bokáig érő hó inkább biztató volt; a visszatérő résztvevők szerint, páros év lévén, kijár a csapatnak a hótaposás. Rövid várakozás, majd kicsit hosszabb buszozás után, Középhután végre a hegyekben találtuk magunkat.

A buszról leszállva átgyalogoltunk a településen, majd egy patakon átkelve rátértünk a sárgával jelzett turistaútra. Hosszú, folyamatosan emelkedő kaptatóval, bokáig, néhol lábszárközépig érő hóval köszöntött minket a Zemplén. A hóborította hegyek hidegen hívogattak: „Gyertek, fedezzétek fel a szépségeimet, de dolgozzatok is meg érte!”

Hogy ne szaporítsam a szót, megdolgoztunk… Hosszan kaptattunk fölfelé, menet közben kikukkantottunk az oly közelinek tűnő Regéci- vár romjaira, aztán csak mentünk, mentünk…

A hófúvásos, huzatos Mlaka- réten hosszabb pihenőt tartottunk. Lekerültek a vállunkról a 20 kilós hátizsákok, előkerültek a szendvicsek, termoszok. Innen könnyített felszereléssel törtünk utat a térdig érő hóban a Sólyom- bércre. Az időnként előbukkanó Nap fényében csodálatosan tárult elénk a Nyugat- Zemplén, előtérben a Regéci- várral.

Az ideiglenes csomagmegőrzőtől továbbindulva, kereszteztük az országos kék jelzést, ami a Zempléni- hegység hegygerincein húzódik végig. Ebből már sejthető, hogy innen lejtmenet következett, egészen a kőkapui Ifjúsági Szállóig.

A külsejében modernnek tűnő, belsejében inkább retro hangulatú turistaházban végre kipihenhettük a szállásfoglalás 8 kilométerét. Elhelyezkedés, vacsora, pihenés – gondoltuk mi. Elhelyezkedés, vacsora, éjszakai túra – gondolta táborvezetőnk, aki jól tudta, hogy a lelkes társaságnak még „kilométer hiánya” van. Zoli bácsi ezért – Bakó Áron vezetésével – útnak indított minket: menjünk fel a Sas- bérc tetejére, hátha  látni fogunk valamit. Fölmenni sikerült ugyan, de látni nemigen, lévén borult ég, sötét éjszaka. Azért körülnéztünk…

Ennek ellenére maradandó élmény volt ez az újabb 10 kilométer, mert megismerhettük az alcímben említett, kissé elferdített mondás valóságát: úttalan utakon, árkon-bokron keresztül, hófúvásokon át, hóborította hegyoldalakon és meredek lejtőkön haladtunk, előre, az éjszakában.

Végül éjjel fél egyre értünk a szállásra. Azért az otthon maradók sem voltak restek; elhasználták az összes meleg vizet, ezután ágyba bújtak, és eltették magukat másnapra.

Pénteken kellemesen hideg, hóeséses időre virradtunk. Ébredezés, „3 in 1” kávé, reggeli, közös bibliaolvasás és ima, végül pedig végtelenbe nyúló teafőzés után, dél körül indultunk az aznapi zergevadászatra.

 Zergét ugyan nem láttunk, de hegyet-völgyet igen, ugyanis a turistautak rendre elkerültek bennünket. A „tudok egy rövidebb utat” szlogen ugyan garantáltan rövidebb utat, ugyanakkor garantáltan több havat is ígért: a Hosszú- völgyben térdig érő hóban, embert próbáló kaptatókon küzdöttük magunkat előre. Ennek a szakasznak egyik csúcspontja egy északra néző hegyoldal volt, ahol, egy nap megvonás után, végre volt térerő – gyors telefon haza -, a másik pedig az István- kúti erdészház, ahol csodálatos környezetben – hóborította táj, fehér törzsű nyírfák, gerendákból ácsolt házikó – pihentünk hosszabban.

Legnagyobb meglepetésemre itt turistaútra tévedtünk; az országos kék jelzésen haladtunk nyugat felé. A fokozatosan ránk boruló hófelhő miatt kihagytuk a nap egyik attrakciójának szánt, Nagy - Péter - mennykő nevű csúcsot. A panoráma elmaradásáért kárpótolt minket a hóesés, és egy újabb kaland ígérete. Rövidesen ugyanis két csapatra váltunk…

A bátrabbak – frissebbek, fittebbek, elszántabbak – nagyobb kerülővel, a Gyertyán - kúti - réten keresztül tértek vissza a szálláshelyünkre. Erről a plusz 10 kilométerről nem tudok nyilatkozni, mert a rövidebb úton hazaindulókra is kellett vigyáznia valakinek…

Azért mi sem panaszkodhatunk: ez az útvonal is tartogatott számunkra néhány meglepetést! Az első egy hozzávetőleg fél kilométeres gyaloglás – gázolás, taposás, úszás, csúszás - a derékig érő, friss hóban. Szerencsénkre végig lejtett a terep, egy meredek letörésen pedig a gravitáció – nadrágfék párost is leteszteltük. Működik…

Végül, sok – sok taposás után, kissé járhatóbb erdészeti útra értünk. Mivel ez egy idő után elkanyarodott útirányunktól, mi is irányt váltottunk: irány egyenesen a völgy! Lejtő, hó, gravitáció, nadrágfék… Nem részletezném, de egyszer csak lenn voltunk a völgy aljában.

A másik meglepetés itt ért bennünket: tegnap éjszakai nyomainkba botlottunk. Nem lehet kétséges, ki is járna ilyenkor erre? Megnyugodtunk, már csak 5 kilométer! Az út hátralevő része eseménytelenül telt el. Bár időközben ránk sötétedett, probléma nélkül értünk haza, és probléma nélkül elhasználtuk a meleg vizet. Egy-egy.

A többiek eközben ki tudja, hol jártak. Utólag úgy hallottuk, a „magasles túl messze volt”, és a „gyorsabbak hamarabb visszaértek a csúcsról, mint hogy a lassabbak odaértek volna”. Erről azonban meséljenek ők!

Végül ez a csapat is megtalálta nyomainkat, így akarva-akaratlanul „hazavezettük” őket. Akár velünk is jöhettek volna, de ők 12 kilométer helyett inkább a 20 kilométeres távot választották. Egy biztos, este senkit sem kellett kérlelni, hogy feküdjön le időben.

Szombaton verőfényes napsütésre ébredtünk. Szikrázó hó, csepegő ereszek, vidáman hangoskodó cinegék vártak minket a házon kívül. A reggeli program után – lásd feljebb - a csapat egy része megcélozta a közeli Kerek-kő kilátóhelyet, ahonnan csodálatos panorámával búcsúztatott bennünket a Zemplén: aki ezt látta, azért, aki pedig nem látta, azért akar visszajönni. A többiek a környéken sétálva, fényképezve, a befagyott tó jegén hokizva – korcsolya, hokiütő és korong nélkül, éljen a kreativitás – várták az indulást.

A hazautazást nem bonyolítottuk túl: 5-6 km gyaloglás Kishutára, egy óra buszozás Sátoraljaújhelyig, majd közel négy óra vonatozás a Keleti- pályaudvarig. A programnak vége, de az élmények, emlékek elkísérnek jövő februárig: ha marad az eddigi forgatókönyv, jövőre ismét a Zempléni- hegység lesz a célpont, mégpedig hó nélkül.

Addig is, járt utat a járatlanért el ne hagyj! Vagy mégis?
 
Ui.: Hálásan köszönjük Bakó Zoltánnak, valamint Áron és Dávid fiainak a tervezést, szervezést, és túravezetést! Magyarország egyik legvadregényesebb tájára kalauzoltak el, és maradandó élményekkel gazdagítottak bennünket. Várjuk a folytatást!

Turóczi Gábor

( A fényképeket készítették: Bakó Áron, Bakó Dávid, Bakó Zoltán, Lázár Mihály, Szabadkai István, Szabadkai Máté, Turóczi Gábor )
Publikálta: Turóczi Gábor
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium