BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Tantárgyak
Szép volt Juli!
2012.04.16.
Varga Julia a fővárosin első, az OKTV országos döntőjén pedig 5. helyezést ért el a kategóriájában.
Varga Julia 13. osztályos tanulónk nevével nem először találkozhatunk az informatika versenyeken. Már 8. osztályosan 5. helyen végzett a fővárosi informatika verseny szövegszerkesztés kategóriájában. Később a gimnáziumban megnyerte a Fővárosi Középiskolai Informatika Alkalmazói Versenyt. Tavaly az OKTV-n alkalmazói kategóriában a 13. helyen végzett az országos döntőben, amely a felvételin 40 többletpontot jelentett a számára.

Juli azonban nem elégedett meg ezekkel az eredményekkel. Célul tűzte ki, hogy bejut az OKTV első 10 helyezettje közé. Az OKTV 3 fordulós verseny. A második fordulóra 222 diáknak sikerült bejutni az ország különböző középiskoláiból. A döntő fordulóba ebből az első 51 diák jutott be. A második forduló alapján Juli még a 17. helyen állt.
A döntő harmadik fordulón az előző versenyen elért pontszám is számít. A 6 órás (360 perces) maratoni megmérettetésen Juli óriásit hajrázva feljött az 5. helyre. Ez a felvételin 80 többletpontot jelent majd neki.
Az OKTV eredménye itt megtekinthető.

Ezek után csak hab a tortán, hogy idén is megnyerte a Fővárosi Középiskolai Informatika Alkalmazói Versenyt. Ez azért is figyelemre méltó, mivel az iskolai fordulón az egyik (legtöbb pontot jelentő) Harry Potteres feladatot kivettük, nem oldotta meg lelkiismereti okok miatt, így eleve hátránnyal indult a versenyben. A döntőbe a második kategóriában (11.-13. osztály) 14 versenyzőt hívtak be. Juli még az informatikai szakközépiskolák tanulóit is megelőzte.
A verseny eredménye itt tekinthető meg.

Végül szeretném megemlíteni azt is, hogy ebben az évben saját felajánlásából rendszeresen segít a 9. osztályok informatika óráin, amellyel nagyban hozzájárul az órákon a hatékonyabb, gyorsabb haladáshoz. Mindezt a háttérben, csendben, a feltűnést kerülve teszi, és ha rajta múlna, erről senki sem tudna, de én azt gondolom, hogy méltó példa lehet mindannyiunk számára az egész hozzáállása, és az, ahogyan a neki adott tehetséggel gazdálkodik.

Ez igazán SZÉP VOLT JULI!
Publikálta: Román Ildikó
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium