BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskola
Iskolánk
Felvétel
Tanév
Tantárgyak
Tanórán kívül
Infotár
Diák
Támogatás
Szülő
Kapcsolat
Diák
Gerencsér Gergely: A torony
2011.08.23.
 Edward minden nap pontban hatkor kelt. Nem volt szüksége ébresztőórára. Teste, jelleméhez hasonlóan igen rendszerezetten működött. A reggeli szemdörzsölést és nyújtózkodást is inkább rutinból csinálta, mint szükségből. Óvatosan szállt ki az ágyból, hogy fel ne ébressze a mellette még alvó feleségét. Halkan csoszogott ki papucsában a konyhába, hogy megigya a szokásos reggeli kávéját, és bekapjon egy szelet pirítóst. Mindeközben kínosan ügyelt, nehogy megzavarja felesége vagy fia pihenését. A reggeli elfogyasztása után gyorsan rendbe szedte magát. Bár nem volt hiú ember, de mindig ügyelt, hogy megjelenése ízléses és kellemes legyen. A hivatal, ahol dolgozott, igen távol volt otthonától, így a reggeli induláskor nem engedhetett meg magának fölöslegesen elvesztegetett perceket. A vonatállomásra mindig pontosan öt perccel a szerelvény indulása előtt érkezett meg. Bár mehetett volna egy későbbi vonattal is, ami kevesebb állomást érintett, és így sokkal gyorsabban ért volna el a munkahelyére. Ám ennek a vonatnak az utazóközönsége nem volt éppen Edward finom igényeinek megfelelő, úgyhogy inkább a hosszabb utat választotta. Annak ellenére, hogy nagy volt a távolság lakhelye és a hivatal között, ráadásul a vasúttársaság sem éppen megbízhatóságáról volt híres, Edward soha nem késett. Illetve két alkalommal mégis előfordult. Egy ízben a masiniszták egy rögtönzött sztrájkja, máskor pedig egy különösen hideg télen a nagy hó miatt. Egyszer sem saját hibájából.

Edward már beérkezett a hivatalba, mikor felesége fölébredt. Ő otthonról dolgozott rugalmas munkaidőben, úgyhogy nem volt honnan elkésnie. Ennek megfelelően nem is sietett soha sehova. Első útja neki is mindig a konyhába vezetett, ahol összeütött némi reggelit magának és a fiának. A saját reggelijét mindig a dolgozószobájában fogyasztotta el, fiáét pedig kinn hagyta a konyhaasztalon, aki valamikor kiment, és vagy megette, vagy nem.

Az átlag hétköznapok ehhez hasonlóan teltek. Mindegyikük végezte a maga dolgát, és nem igazán tudott arról, hogy mi történik a többiekkel. Ritkán is találkoztak egymással, hisz mindannyian elfoglaltak voltak. De azért szerették egymást, és nagy egyetértésben, békességben éltek együtt. Nem mondhatjuk, hogy ellenükre lett volna az, ahogy éltek, bár örülni se örültek neki. Ráadásul ezzel sok más család is így volt rajtuk kívül.

Egyik szombaton a közös ebédnél a feleség furcsa dolgot vett észre. Az ebédlőasztalnál csupán ketten ültek. Ő és a férje, akinek csak a feje búbját látta, lévén a többi testrészét eltakarta egy méretes újság, amit maga előtt tartva olvasott, illetve az asztal. Elsőre nem is tudatosult benne konkrétan, hogy mi olyan fura, de hamar rájött, hogy a fia hiányzik az asztaltól. Észrevétele után még jó pár percig várt, azt gondolva, hogy fia hamarosan megérkezik, ám minthogy senki nem jött, erőt vett rajta az aggodalom. Gondolatait közölte a férjével.

A férfi egy beleegyező hümmögést hallatott, olyasmifélét, amivel azt üzenjük, hogy tudomásul vettük az üzenetet. Ez kissé megnyugtatta a nőt. Ám fél perc elteltével Edward hirtelen letette az újságot. És kissé ijedten nézett a feleségére.
Nem emlékezett, mikor látta utoljára a fiát. Mintha pár napja hallott volna valami „szia, Apa!” - félét, amire visszadörmögött valamit, de nem volt biztos benne. Ahogy ez tudatosult benne, megrémült.
A szülők fiuk szobájához siettek, az ajtó, mint mindig, most is be volt csukva. Edward tétovázva nézte az ajtót, ám felesége megfogta a kilincset, elfordította és szélesre tárta az ajtót.

Amit láttak, megdöbbentette őket. Az ajtó a szabadba nyílt. Percekig álltak dermedten a látvány előtt, majd beléptek a szabadba. Egy gyér növényzetű sziklás helyen találták magukat. Emberi életnek nyoma se volt. Puszta volt minden, ameddig elláttak. Edward ekkor megpillantott valami különöset. Egy tornyot.

A torony igen érdekes épület hatását keltette. Zömök, négyzet alapú szögletes alakja kissé barátságtalan kinézetet kölcsönözött neki. Keskeny, szinte lőrésnyi ablakok voltak rajta, ám a tetejénél szélesebb volt tágas ablakokkal. A torony tetejéről láncok lógtak, amelyek vége a toronytól távolabb a sziklákhoz voltak rögzítve.
A szülők biztosak voltak benne, hogy gyermeküket a toronyban fogják megtalálni. Feltett szándékuk volt, hogy be is jutnak hozzá. Ám közelebb érve a toronyhoz kiderült, hogy ez korántsem lesz egyszerű. Az építményt karós verem vette körül. Az egyetlen bejárat egy kovácsoltvas ajtó volt, amin se kilincs, se zár nem látszott. Az egyébként is szűk ablakok párkányaiból éles kések álltak kifelé.

Ám a szülőket mindez nem rettentette vissza. Hiszen szerették gyermekük. Rövid tanakodás után elhatározták, hogy átugorják a mély vermet. Ismét beletelt egy kis időbe, míg összeszedték a bátorságukat, de utána kéz a kézben ugrottak. Ha éppenhogy is, de sikerült átjussanak az árok túlfelére. Edward az ajtó elé állt, megzörgette és várt. Néma csend volt a felelet.  Többször is megismételte a műveletet, de nem történt semmi. Ez feldühítette, és teljes erejéből elkezdte rugdalni. Ám a várt hatás elmaradt. Az ajtó nem engedett.

Kénytelenek voltak hát az egyik ablakon megkísérelni a bejutást. Bár még a legalacsonyabban fekvő ablak is viszonylag magasan volt, Edward felesége a férje vállán állva épp elérte. Saját erejéből nem tudta felhúzni magát, de férje kezébe vette a lábfejét, és továbbtolta. Végül sikerült, feljutott az ablakkeretbe, csakhogy közben az éles kések több mély sebet is ejtettek rajta. A nő összegörnyedt az égető fájdalomtól, de ajkára harapott, és nem adott ki egy hangot sem.

A torony belseje is igen sötét volt. A falon ugyan háromágú gyertyatartók voltak elhelyezve, de a gyertyák közül jó, ha egy-kettő égett rajtuk. Edward felesége bizonytalan lépést tett, amit hangos csörömpölés követett. Lehajolt, hogy kitapogassa, mi van a földön. Keze apró, kemény korongokat tapintott. Fölemelte, és az ablakon beáradó fénysugárba tartotta. A tárgy fényesen csillogott. Kétségtelen, hogy aranyból volt. Ahogy a szeme hozzászokott a félhomályhoz, észrevette, hogy a padlón mindenhol ez hever. A fal mellett nyitott ládák álltak, melyek púpozva voltak különféle kincsekkel. A sok drágakő, arany és ezüst ékszerek hidegen fénylettek a halvány fényben. A nő ámulatában tett egy ügyetlen mozdulatot, és eldöntött egy tucat egymás tetejére hányt koronát. Hatalmas porfelhő szállt fel. Nyilvánvaló, hogy évek óta senki nem is járt itt. Mindent vastagon lepett a por és a pókhálók. Jó ideig csak bámulta a rengeteg kincset, amelyekhez talán soha senki nem nyúlt hozzá. Ahogy nézelődött, megpillantott egy keskeny, fölfelé vezető csigalépcsőt. Ahogy átgázolt a szobán, a drágaságok hóként ropogtak talpa alatt és csilingeltek.

A következő emeleten talán még bizarrabb kép fogadta, mint az előbbiben. Könyvek, lexikonok, fóliánsok, hosszú regények, rövid novellák hevertek mindenütt. A falak mentén plafonig érő polcok sorakoztak egymás mellett telis-tele könyvekkel. Sok hevert a földön is. Középen egy bükkfa asztal állt, előtte egy szintén fából készített székkel. Az asztalon egy közepénél kinyitott könyv hevert, mintha valaki most hagyta volna félbe az olvasást.

A legszembetűnőbb azonban három nagy festmény volt, melyek egymás mellett álltak a földön az egyik polcos szekrénynek támasztva. Mind a három portré volt. Az egyiken önmagát vélte felfedezni, míg a másikon a férjét látta. Különös módon furcsa hidegség áradt a képekből. Szinte megrémült, ahogy önmagára tekintett. Mintha egy torzító tükörbe tekintett volna, ami nem a külsejét, hanem személyiségét változtatja meg. A harmadig kép teljesen el volt mosódva, úgyhogy nem is tudta kivenni, kit ábrázolhat, bár sejtései voltak.

A fölötte lévő emelet leginkább egy műhelyre hasonlított. A falakon különféle szerszámok lógtak. Gyaluk, kalapácsok, vésők, fűrészek és fúrók minden mennyiségben és méretben. Az egyik sarokban rettentő mennyiségű, különféle faanyag volt felhalmozva. Maga a terem pedig zsúfolásig tömve volt fából faragott szobrokkal. A nőnek úgy rémlett, mintha a fiát ábrázolná némelyik, viszont igazán egyik se hasonlított tökéletesen arra, akit a fiának ismert. Óvatosan siklott tovább a szoborrengetegben hajladozva a kezek, lábak között.

A torony legfelső terme voltaképp egy igen lakályosan berendezett szoba volt. Az egyik falnál egy kályha állt, amiben tűz ropogott. Vastag sötétzöld színű szőnyeg borította a padlót, amin sárgás borostyánminta húzódott végig. A széles ablakokhoz fölakasztott függönyök is hasonló stílusban készültek. Az ablakokon besütött a már vörösödő délutáni nap fénye, és a legkülönfélébb tárgyakat világította meg a szobában. Az egyik falon szakadt húrú bendzsó lógott, a könyvespolcon egy plüss kutya és egy atlasz között egy sakktábla hevert. Az ágy melletti éjjeliszekrényen álló vörös cserépben egy szál margaréta árválkodott. Az ajtó belső felén pedig egy darts céltábla lógott.
A kályha melletti karosszékben ült valaki. Az asszony azonnal felismerte és megszólította. A fiú meghökkenve nézett az anyjára. Egyértelműen látszott rajta, hogy nem érti, hogy kerül ide az anyja. De ez csak rövid ideig tartott, majd a fiú elgondolkodott. Közben édesanyja körbejárta a szobát, és szemrevételezte a szobában lévő dolgokat. Később a fiú fölállt, és maga mutogatta a holmijait anyjának, részben azért, hogy büszkévé tegye, másrészt jólesett pusztán a tárgyak megosztása. A nő végül megkérte fiát, hogy jöjjön vele. Mire az csak értetlenül és döbbenten nézett, míg anyja lesétált az alattuk lévő szintre. Hosszasan vizslatta a lefelé vezető lépcsőt. Úgy tűnt, emlékeiben kutat, majd bátortalanul elindult lefelé.

Óvatosan simított végig a szobrokon, ahogy haladt el mellettük. Arcán elégedetlenség látszott, ahogy rájuk tekintett. Legszívesebben nekiállt volna átformálni őket, de anyja már a következő lépcsőnél tartott. Ámulva vette szemügyre a hatalmas könyvtárat. Valaha naponta járt itt. Ám most puszta létének felidézése is kínzó erőfeszítésekbe került. Odasétált az asztalhoz, és beleolvasott a nyitott könyvbe. A szöveg különös, eddig soha nem tapasztalt érzéseket keltett benne. Egy pillanatig döbbenten állt, majd tovább követte anyját lefelé.   Lenn valósággal sokkolta az elé táruló iszonyatos érték látványa. Újra és újra a fejéhez kapott, miközben a szoba egyik végéből a másikba sietett. Edward felesége mindeközben mosolyogva figyelte. A fiú térdére esett, és mindkét kezével belemarkolt a kincsbe. Az aranyakat az ujjai között áteresztve csorgatta a földre, és közben gondolkozott, tervezett. Ekkor döngetett valaki a vasajtón. A fiú fölkapta a fejét, és értetlenkedve bámult az ajtóra, amit eddig szintén nem vett észre. Odasietett, eltolta a három reteszt, és kitárta az ajtót.

Hárman ültek a vacsora asztalnál. Ettek és közben beszélgettek mindenféléről, ami eszükbe jutott. Mindemellett igen jól érezték magukat, nevetgéltek. A vacsora végeztével a feleség összeszedte a tányérokat és elkezdte mosogatni az evőeszközöket. Fia segített neki rendet csinálni. Edward elégedetten tekintett végig családján és mosolygott. Majd megpillantotta az újságot, aminek olvasásával még nem végzett. Felkapta és eltűnt mögötte. A fiú az anyjára nézett.

Nem sokkal később már mindenki a lefekvéshez készülődött. Edward a karosszékében ült, és elgondolkozva nézett maga elé, miközben egy pénzérmével babrált. Végigfutott az agyán mindaz, ami aznap történt. Örült, hogy minden ilyen jól alakult, szinte visszakapta a fiát. Elégedetten nyújtózott ki a karosszékben. Otthonosan érezte magát. A mellette égő kályha melege kellemes érzéseket hozott létre benne. Kitekintve az ablakon, elnézegette a kinti végeláthatatlan sziklás tájat. Lépteket hallott, majd a felesége jelent meg a lépcső tetején, mire ő megborzongva rácsodálkozott.
Publikálta: Diósy Anna
© 2010 Bornemisza Péter Gimnázium