Pályázati beszámoló

Pályázati beszámoló

KIM logo NTP logo

A pályázati program az „Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása” című, NTP-INNOV-21 kódszámú tehetségpályázat keretében került megvalósításra 2021 szeptemberétől 2022 decemberéig. A megnyert összeg: 1001000 Ft. Pályázati felelős: Lajkó Anita.

A projekt alapvetően azt a témát járta körül, hogyan képes az ember bezártságban, karanténhelyzetben értékteremtő alkotótevékenységre.

A projekt elején az előzetesen tehetségszűrő tesztekkel kiválasztott 10 tehetséges diákkal híres alkotók életét vizsgáltuk meg, akik a saját korukban önhibájukon kívül bezártságra kényszerültek. Megvizsgáltuk, hogyan tudtak ebben az időszakban is kiemelkedő módon alkotni ezek a híres alkotók. A foglalkozásoknál több szakember is segédkezett: biblia-, történelem- és fizikatanár. Létrehoztunk egy Facebook csoportot, Értékteremtő karantén - gyerekszemmel címmel és egy Instagram oldalt, ezeken folyamatosan posztoltuk a velünk történt eseményeket. Mi magunk is hirdettünk egy országos pályázatot 12-16 éves diákoknak Értékteremtő karantén – gyerekszemmel címmel. Kerestük azt a 20 legkreatívabb gyereket, akik az elmúlt 1,5 évben, a karantén alatt is feltalálták magukat, és új hobbikat kezdtek el (esetleg szakmát!), vagy a meglévő képességeiket fejlesztették profi szintre. Plakáton és Facebook-hirdetésen is közzétettük a pályázati felhívásunkat. A beérkezett sok pályázat közül 20-at kiválasztottunk. Ezekkel a gyerekekkel interjúkat is készítettünk személyesen vagy online. Az interjúztatások előtt Aszalós Szilvia interjúkötet szerkesztője, riporter tanácsait hallgattuk meg a jó interjúztatásról. Ellátogattunk az ATV székházába, ahol „üzemlátogatáson” vettünk részt. Az interjúkat a gyerekek készítették és gépelték le felnőtt felügyelete mellett. Az inspiráló történeteket folyamatosan közzétettük az Értékteremtő karantén nyilvános Facebook csoportunkban és az Instagram oldalunkon. Május 20-án eredményhirdetést tartottunk egy videokonferencia keretében, és kihirdettük, ki az első 5 legsikeresebb pályázó, akik számára elküldtük a 150 ezer Ft értékű ajándékutalványokat. Író-olvasó találkozót szerveztünk május végén egy kiemelkedő kortárs íróval, Wéber Anikóval az iskolánk zeneiskolai nagytermében kb. 80 fő részvételével. A sikeres rendezvényről a Hetek országos hetilap is beszámolt, és interjú készült itt az írónővel. Látogatást tettünk a Holokauszt Emlékközpontban is, ahol egy múzeumpedagógiai foglalkozáson is részt vehettünk, ahol meghallottuk, milyen sok kreatív tevékenységet végeztek emberek még a holokauszt ideje alatt is! A szerkesztett interjúkat és az összefoglalókat 120 oldalas könyvben adtuk ki. A kötetből minden résztvevő és gyerekriporter kapott egy tiszteletpéldányt. A projektet egy vidám vendégséggel zártuk, ahol felvételeket készítettünk a program kisfilmjéhez. A projektünkre felfigyelt Bereczki Enikő generációs szakértő, és riportot készített róla a Hetek országos hetilap jún.3-i lapszámában.

Az Értékteremtő karantén gyerekszemmel kötet korlátozott számban megvásárolható az iskola portáján (Bp., Újszász u.) 2998 Ft-ért, vagy e-book formában megrendelhető az ertekteremtokaranten@gmail. com e-mail címen 1998 Ft-ért!

Megtiszteltetés, hogy Bereczki Enikő generációs szakértő írt a könyvhöz ajánlót!

Fogadják szeretettel a projektről készített kisfilmünket.

A videót készítette: Lajkó Dániel.


HÍREK

On-line ebédbefizetés
Közérdekű
On-line ebédbefizetés

Ide kattintva érhetők el az internetes ebédbefizetés oldalai.

Átadták a 2022/2023. tanévtől érvényes Ökoiskola címeket
Környezetvédelem
Átadták a 2022/2023. tanévtől érvényes Ökoiskola címeket

162 iskola vehetett át Ökoiskola címet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és az Agrárminisztérium rendezvény, 2022. március 26-án.